Szekcső lakói a római foglalás előtti időben
Pannonia inferior (alsó Pannónia) melyben Lugiot (Szekcső) is megtaláljuk, lakói a II. században az avariskok voltak. Noha ezek nyomait Tolna megyénél lejjebb megállapítani nem sikerült[1], mégis feltehető, hogy a Tolna megye déli részével határos Szekcsőn is az avariskok laktak.
De valószínűbbnek látszik az, hogy a Strábó által felsorolt pannontörzsek közül, melyek a breukok, andizetek, ditihonok, pirusták, maraeusok, daesidiaták voltak, a breokusok, mint a kelták egyik törzse laktak itt[2].
Ha pedig Wosinszky megállapítása elfogadható, akkor az avariskok voltak Szekcső őslakói. Minthogy délre Budától Eszékig , nyugat felé pedig a Balatontól a Dunáig terült el az avariskok földje[3].
A kelták kultúrája magas fokon állt. Nem sátorlakó nomád életet éltek. Állandó telepeik voltak. Ilyen telepjük volt a mostani Szekcső helyén „Lug” vagy „Lukk” (ez kelta tájszólás szerint annyit tesz, mint világos, kellemes)[4]. Földmívelés, állattenyésztés-, kereskedelem- és iparral foglalkoztak. Híres lovasok voltak. Ők voltak a kocsikészítés ősei. A rómaiak alatt ők bonyolították le a lovas- és kocsipostát. Pénzeket vertek. Ezeket itt a Duna mentén, „dunai kelta érmek” néven ismerjük. A fazekasságban nagy jártasságot tanúsítottak. Edényeiket korongon készítették. Az itt élő kelták állandó összeköttetésben voltak a görögökkel. Pénzeiket görög mintára készítették. Különösen II. Fülöp macedon király érmeit utánozták. Az előlapon, Zeus fejet helyeztek el. Fegyvereik a hosszúkás pajzs, a hegyesen végződő nehéz kard.
Kelták ékszerei és temetkezése
Ékszereik a fibula, bütykös tű, kar- és nyakperec és a bronzöv. Halottaikat elégették, s akkor a hamvakat urnába tették. Temetőiket berkekben helyezték el, s itt mutatták be áldozataikat is. Istentiszteletüket a papok-kiket druidáknak nevezték-, végezték. Jósoltak, emberi vagy állati áldozatot mutattak be. Hittek a lélekvándorlásban, s így a halhatatlanságban is. Ezt azzal látjuk bizonyítottnak, hogy halottaikkal vele adták az eszközeiket és ételt[5]. Halottaikkal vele adták azok kedves tárgyait is[6].
Az itt lakó kelták nem is sejtve a közelgő veszélyt, szívesen vették a rómaiak nagyobb és nagyobb tömegű megjelenését. Cselfogásokkal fészkelték be magukat községünk területén is.
Ilyen keltatelepek a mi határunkban voltak: a szentháromsági Kápolnától északra fekvő és a mai Dunára néző lankáson és völgyben (Feltzner János szőlője környékén), és a Várhegy déli és keleti lejtőjén.
1663-ban
Ottendorf Henrik képes útleírása
Szövegét kiadta és magyarra fordította
Hermann Egyed
Dunaszekcső (VIII. tábla 4. kép)
Seksitz palánk (a) néhány kiemelkedő, magas
hegy közt lapályon fekszik. Hegyek veszik körül, és ezért itt szűk szoros
keletkezett. A nagyobbik palánk az egyik hegy oldalán áll, melyet az ember
útközben jobboldalt hagy el. Igen silány és szűk térfogatú s a szokott módon
van megépítve. Ezzel a heggyel és a rajtafekvő palánkkal szemben két magas hegy
van, s ezek mögött a közelben folyik el a Duna (b); a hegyek mintegy magas
partját alkotják. Az egyik hegy tetején rombadőlt kastély vagy kolostor régi
épülete áll (c),-inkább az utóbbihoz hasonlít,-és nincs sáncműve. Felül kevés
ház van, és ezek közül csak egyet láttam kiemelkedni; talán kóborló hajdúk
ellen szolgál menedékül. Ehhez a palánkhoz szűk gyalogösvény vezet fel a hegyre,
és mellette éppen a nagy palánkkal szemben egy-két silány jobbágyház (e) áll,
és néhány gyümölcsös és zöldséges kert (f) terül el, továbbá egy fogadó (g) az
utasok számára. A vidék ezen az oldalon szinte teljesen sík, s csak itt-ott
tarkítják bozótok és cserjések. (53-54. lap)
Eredeti német szöveg:
Es lieget die Planke (a) Seksitz im grunde
zwischen etlichen erhohenen, hoher Bergen, damit sie umgeben ist, und desfalas
alda ein enger Bass verursacht wird. Der grössere Palanken lieget an der Seyten
des einen Berges, velchem mai in vorbey reysen zur rechtel ligent lasset, und
ist die selbe gar schlecht, undt eng in begriff, und nach ihrer gewöhnlichen
art gebauet. Gebgenüber diesem Berge undt der daran gelegenen Palanken liegen
zweene zimbliche hohe Berge, hinter welchen die Donau (b) nahe vorbei laufet,
und sein sie gleichsamt wie ein hohes Ufer derselben. Oben auf einen dieser
berge stehet ien grosses altas gemeüer von einen verfallenen Schloss oder
Closter (c), viel mehr dem es ahnlicher siehet und gleich gegen über auf einen
anderen berg ist eine Planke (d) iedoch in die runde ohne ienige Bolwercke undt
Inwendig mit wenig Heüsern, darfon ich nur eines heraus stehen gesehen, gebaut
viellecht zu einer retirade für eine streyfende Parthey der Heyducken. Zu
dieser Palanken gehet ein enger Fuessteig den berg hinauf, und liegen under an
denselben gleich gegen der grossen Palanken über etliche schlechte baurheüser
(e) und verschiedene Obst und Kreütergarten (f), wie auch eine Hanne (g) für
die Raysenden. Die gegend dieser Seyten werts ist fast lauter flaches Feldt
undt ab undt zu mit bucshwerk undt Gestreich vermischet.
Kereskedelmi szempontból, már Antonius idejében fontos szerepe volt Lugionak (Szekcső). Meghódítása azonban csak jóval későbben következett be.
Octavianus római császár, a Pannoniával szomszédos Balkán félsziget államainak meghódítása után mindinkább arra törekedett, hogy hatalmát a Száva és a Duna vonaláig kitolhassa, minthogy a pannonok meghódítására törekedett.
A japodok fővárosának elfoglalása után következett Segestának (Segestice, a római Siscia, a mai Sisek ) meghódítása Kr.e. 35-34-ben. Dio Cassius szerint akkor foglalta el egész a Dunáig. Sirmium is a rómaiak birtoka lett. Később a pannonokat is jármába törni iparkodott. Ezért Kr.e. 12-ben vejeit, Agrippát és Viniciust, utána pedig Kr.e. 9-ben mostoha fiát Tibériust küldte a pannonok ellen. E vezérek oldalán harcoltak a scordiskok is.
Noricum a pannonokkal Istriába tört, de Publius Silius leverte őket. Ez időtől kezdve – Pannonia keleti szomszédját, az előre előkészített Norikumot, Octavianus minden ellenállás nélkül római provinciává tette. Így aztán az egykori Pannonia, a mai Dunántúl, nyugatról és délről római befolyás alá került. De véglegesen csak akkor lett a római birodalomba bekebelezve, amikor a pannonokat a harmadik és egyben a legvéresebb pannon háborúban, mely Kr.u. 6-ban kezdődött a dalmát és breokus Bátó vezérsége alatt, a Kr.u. 10-ig tartő küzdelemben –Tibérius és Germanicus leverte őket. De ezúttal Pannonia a Dráva mentén az Eszéktől Zimonyig húzódó Duna szakaszon lett csak a rómaiak provinciája.
A békés térhódítás a Duna folyam mentén állandóan tartott és erősödött, míg végre Tiberius császár alatt, Kr.u. 14-37-ig terjedő időben a meghódoltatás végleg befejeztetett. Természetes, hogy ezzel Szekcső is, Lugio néven, a római fennhatóság tartozéka lett. Ezt a fennhatóságot hirdeti a határban sűrűn előforduló érmek sokasága, Antoniustól (Kr.e. 40-37-ig), Octavianustol (Kr.e. 42-,Kr.u. 14-ig), M. Agrippától (Kr.e. 37-Kr.u. 17-ig), Tiberiustól (Kr.u. 17-34-ig), azután Germanicustól (aki Drusus fia volt, meghalt Kr.u. 19-ben), Agrippinától (Germanicus neje, Augustus unokája), Nerótól és Drusustól (Germanicus fiai) és Tiberius Claudiustól (Kr.u.41-54-ig).
Ugyancsak Claudius uralma alatt a vidék katonai megszállása is végrehajtva volt. Kisebb katonai erőket (cohorsokat) vezényeltek az új birodalmi határt képező Dunához és a Duna-parton megépítették a táborozás céljaira szolgáló földvár[7]akat. Domitianus (81-96) és Trajanus (98-117) e határvédelmi pontokat alkalmasint megerősítették, hogy a szarmata-jazigok és dákok betörései ellen a védelem hatásosabbá váljék.
Ez történt a római Lugioban (Szekcső). A határvédelem megerősítésére itt Szekcsőn fokozottabb mértékben szükség volt, mivel a terepviszonyok a jazigok betörésére itt legalkalmasabbak voltak. A Duna szakasza itt volt a legkeskenyebb, és itt volt a legkevesebb elágazása.
Valószínűnek tartom, hogy Lugionak Claudius császár uralkodása alatt történt végleges megszállása előtt, a jazigok és dákok által folyamatosan zaklatott breokusok (kelták) már Augustus császár idejében beleegyeztek abba, hogy római katonai erők őrködjenek az ő élet- és vagyonbiztonságuk felett. Ez a folyamatos zaklatottság segíthette elő a megszálló törekvések békés valóra váltását.
De Augustus bizalmatlansága az őslakossággal is sürgette őt abban, hogy minden áron kicsikarja a Duna vonalán elhelyezendő őrhelyek létesítésének jogát. És így a pannon föld sorsában osztozkodnia kellett Szekcsőnek (Lugio) is.
Így lett aztán megszálló csapatok fészke a Várhegy, ahol az iderendelt helyőrség megtalálta azt a helyet, mely a megerősítés céljaira legalkalmasabbnak bizonyult. Innét állandóan szemmel lehetett tartani a Duna bal partján elterülő szarmata-jazig földet. De a jobb parton is ellenőrizni lehetett minden megmozdulást. A Várhegy fennsíkjának azt a részét, mely erődítés céljaira legjobban megfelelt, északon és délen egy-egy kelet –nyugati sáncárok megásásával erősítették meg.
Mint már fentebb említettem, a jazigok és a dákok betörései ellen a vár megerősítése elkerülhetetlen volt. Véleményem szerint ez Domitianus vagy Traianus alatt meg is történt. Nem hiszem, hogy tévednék, ha azt állítom, hogy e császárok egyike építette meg kőből a Várhegyen a várat és a Duna bal partján épült burgusnak, melyről Notitia Dignitatum csak Septimus Severus császár alatt tesz említést, és ezek egyike vetette meg alapját.
Sajnos azonban, a vár (castellum) és a burgus területén valamint ezek közelében talált emlékeket, az itt oly sokszor megforduló gyűjtők és kereskedők annyira széthordták, hogy ezek nyomán még megközelítőleg is nehéz megállapítani, hogy mikor épült a castellum és a burgus. Ha azonban azt a jelentését, hogy a Várhegy Duna-partját képező része – mondhatnám - sok-sok ezer római érmet adott a gyűjtőknek a Krisztus e. 42-től a Birodalom bukásáig és ha ezt veszem irányadónak, akkor ki kell mondanom, hogy a Várhegy a rómaiak által megerősített hely volt már Krisztus előtt is.
A Róma-Pannon szövetségi viszony eredménye lett, hogy a római csapatok bevonulása után csakhamar megjelentek a római iparosok és kereskedők. A békés behódolás után pedig csakhamar beözönlöttek a római telepesek tömegei is.
Az őslakosságot a rómaiak sem nyelvökben, sem szokásaikban nem háborgatták. Ez a bánásmód segítette elő az őslakosság gyors elrómaiasodását. Pannónia, s vele együtt Lugio (Szekcső) felvirágozása nem a megszállással, hanem a településsel veszi kezdetét.
Községünk katonailag fontos volta és fekvésének bája fokozottabb mértékben vonzotta a telepeseket. Gyors iramban épült ez sürgette egyrészt a kőtábor helyek megépítését[8].
A városok a legtöbb esetben a kelta telepek helyén, vagy azok közelébe épültek. Erre a városok nevéről lehet következtetni. Ez tűnik ki Lugio (Dunaszekcső) nevéből is, minthogy e város nevének gyöke kelta eredetű.
A város a Lugio elnevezést csak a IV. sz. végéig tartotta meg. Ezután a Not. Dignitatum csak mint Florentia-ról beszél. Ez alatt az elnevezés alatt érte el községünk fénykorát. Ez időben , a Püspök-hegynek nevezett és községünk egyik legszebb kilátással bíró fennsíkját, a római előkelőség pazar fénnyel és pompával berendezett épületei és kertjei, valóságos tündérkertté varázsolták.
Szekcső kiterjedése a rómaiak idejében
Nem csak a leletek és érmék szólnak a római Szekcső nagyságáról és szépségéről, hanem a két vár, s a számtalan és nagy kiterjedésű temetők is.
Az itt élő lakosság foglalkozásának megfelelő helyen telepedett le. A kereskedők és iparosok a vár nyugati és déli oldalán, a földmíveléssel foglalkozók inkább a Rácmálában. Az előkelőség a Püspök-hegy keleti felében, a Duna partján. Az őslakosság inkább a mai Szentháromság kápolnától északnyugati irányban elterülő és ma túlnyomóan szőlővel beültetett területen, melyet „Béváros” néven ismerünk, lakott.
Házaikat, mit még a ránk maradt emlékek bizonyítanak, kifestették. A módosabbak faragott kőlécekkel választották el a mennyezet és az oldalfalak síkját egymástól. A kifestéshez a bordó, égszínkék és zöld színt használták. Az összes oldalfalmezőket egy színnel festették. A mennyezet dekorálásának mikéntje azonban mint helybeli szokás, ismeretlen.
Lakásaikat központilag, egy helyről fűtötték. A lakóházak alapépítményében négyoldalú, csonka gúla alakú és belül üres téglacsöveket fektettek. Egy-egy ilyen szegletes kürt darab 35-40 cm hosszú és két átellenes hosszoldalán 5x7 cm-es négyszegletes lyuk van. Ilyen kürt darabok egymással összedugva, egy 50cm széles és 50 cm magas fal alatt húzódó folyosóban vannak elhelyezve, úgy, hogy a kürtökön lévő lyukak, a folyosó oldalfala felé vannak fordítva, s ezeken keresztül lett fűtve illetve melegítve a lakás.
Lugio (Szekcső) helyének meghatározása
Wosinszky a
Tolna megye története című művében, ezelőtt 42 évvel a következőképen állapítja
meg Lugio fekvésének helyét: ”Lugio
egyike volt a Duna menti hadiútba eső legnagyobb helyeknek. Lugio helyét
Katancsics és Schönwieser Dunaszekcsőre helyezik. Kenner Bátaszékre, Salamon
Ferenc és Haas Mihály Bátára, hol a szekszárdi hegyláncnak egy magas csúcsa,
mélyen belenyúlik a Duna-völgyébe és egy erődítésre rendkívül alkalmas
sarkantyút képez. Hogy Báta nem lehet Lugio, azt Báta leleteinél mutatom ki, s
hogy Lugio a mai Dunaszekcső helyén feküdt, ahhoz legutóbbi felfedezéseim után
már kétség sem fér. Haas Mihály a bátai határban állítólagosan talált
alapfalak, római kövek, ékszerek és pénzek, valamint fekvése után
következtetve, Bátát a rómaiak alatt nevezetes véghelynek, a római Lugionak
tartotta. Kívüle Salamon Ferenccel együtt, más régészek is –kik nem a helyszín
kutatása alapján dolgoztak- Bátára teszik a rómaiak „Lugio” nevű városát. Én a
feltevést tévesnek tartom. Hogy a Lugio a mostani Dunaszekcső helyén feküdt,
azt az úthálózatnál s alantabb Dunaszekcső közt mutatom ki. Pannonia
határszélén végigvonuló katonai út is egészen elkerülte Bátát, mert az a
dunaszekcsői szigetről a mostani medrén át a szekcsői Szentháromság kápolnához,
s onnét egyenesen Furkópusztának vezetett. Bátán tehát, mint a főúttól messze
eső helyen, legfeljebb jelentéktelen római magántelep létezhetett.”[9]
„Lugio, melyet később Florentiának neveztek, mint már fennebb a castrumok fejezeténél kimutattam a szekcsői Várhegyen állott, ahol épületmaradványokat és sok egyéb leleteket találtam” - mondja Wosinszky.
Ehhez a mondathoz hozzá kell fűznöm, hogy a Lugio, későbbi Florentia sokkal nagyobb terjedelmű volt, semhogy a Várhegyen, a castrum körül, elfért volna. Kiterjedése, ha szabad a római temetők elhelyezése és kiterjedése után ítélnem, a mostani Szekcső területénél jóval nagyobb területen feküdt. A mostani Dunaszekcső 3km hosszúságban terül el az országút két oldalán. Lugio kiterjedése 5-6km hosszúságban fekhetett a mostani országút két oldalán. Ezen kívül jóval messzebb tolódott ki a mai „Rácmála”, no meg a Püspök-hegy és a Béváros felé is.
„Az Itenarium számadatai is igazolják, hogy Lugiot a mai Szekcső helyén kell keresni. Antianatól Lugio XXV mille passum távolba feküdt, ami kb. 37 km-t tesz ki, s tényleg ennyire fekszik Szekcső Baranyavártól.”
Dr. Kuzsinszky Bálint megállapítása szerint Lugio katonai táborhely alsó Pannniában. Már Ptolemaios (2,15,3) említi, Lougnwuou alakban a Duna-parti helyek sorában Lussonium (Kömlőd) és Teutoburgium (Dálya) között. Lugione (ablativusban) áll a Tabula Puitingeriana, ravennai névtelennél (p.220,2). Azon a mérföldmutatón (CJL III. 10646-3734), mely Bátán került napfényre a távolság Aquincumtól 113 római mérföld.
Lugio pedig az Itinerarium szerint 120 római mérföldre feküdt Aquincumtól, csak a Bátától 5km-el délre fekvő Dunaszekcső helyén kereshető a régi Lugio. Baántól (Antiana) lemérjük az Itinerarium 25 mp. Távolságát, amennyire Lugio feküdt, akkor kb. Szekcsőre jutunk. Végre Lugio és Murs (Esték) között a távolság az Itinerárium szerint, 49 római mérföld, úgy, hogy ez az adat is ha nem is egészen pontosan, Dunaszekcső mellett szól. Ellenben egészen hibásak a Tabulán található számok. Rajta az út Aquincumtól Lugioig nem több 83 római mérföldnél. Már Katanchich (641.) azonosította Lugiot Szekcsővel, s a szekcsői castellumot először Szalágyi (lib.4.p.280) s utána mások konstatálták.[10]
Római országút Szekcsőn keresztül
A római út, mely Lugion keresztül vonult észak-déli irányban a Mursa (Eszék) és Aquincumi (Óbuda) út volt. Ez egész hosszában, csaknem mindenütt a Duna vonalát követte. Wosinszky Mór a Szentháromság kápolna körül elterülő tér délkeleti oldalán vélte megtaláltnak. Én ezt az utat legalább 20 esztendeje keresem. Ez idő alatt csak egyszer volt alkalmam, a fent megjelölt helyen, rátalálni egy mész és kavicsokból szilárdan összeállt –kb. 2 négyzetméternyi területű- római kori emlékre. Ez egy keleti irányban lejtő part felületét fedte. Hogy milyen célt szolgált, megállapítanom nem sikerült, de hogy egy útnak része lett volna, azt semmiből sem láttam beigazoltnak. A későbbi években a Duna magas vízállása következtében, egy az előbbi hely mellett beomlott part volt látható, melyből egészen jól kilehetett venni, hogy ezen a helyen téglaégető volt. Valószínű, ezzel lehetett a fent említett habarcsszerű táblának valamelyes összefüggése.
1932-33-ban Szekcsőn keresztül vezető országutat javították. Csiszár József háza előtt a Kis-Rácmálából lefutó vadvíz számára egy buktatót csináltak. Ezért az országutat ezen a helyen keresztbe felásták a vadvíz levezetése céljából, s ekkor a mostani út szintje alatt, körülbelül 50-60cm mélyen megtalálták a római országutat. Ennek folytatását akár északi, akár déli irányban keresnők, ma már megtalálni aligha lehet.
De ha Wosinszky Mór megállapítása helytálló, hogy ugyanis a rómaiak csak lejtők szélén vezették végig az országutakat, akkor a fent megjelölt helytől északra Kis-Rácmálán, Kisutcán át, a Halla-féle üzlettől észak, északkeleti irányban vezethetett csak, -Engelschallt Ádám háza előtt- ki az országútra, s bele kapcsolódhatott a Wosinszky Mór által megállapított római országútba.
A vízbuktatótól –még a mostani Csiszár József házától keletre és a Johanniedesz Géza házától- délre vivő római út, a mai országút közelében haladhatott tovább vagy Willy Antal házáig, vagy pedig a Halena malomhoz vezető útig. Ha Willy mostani háza táján megtört az út iránya, akkor a mai sombereki út nyomán haladt és a Hűvösvölgy déli oldalán vitt le egészen a mostani országútig. Ez a kerülő azért volt szükséges, mert a mai Újfalu hídjánál, az országútra merőlegesen húzódó Hidegvölgy, átjárhatatlan ingoványt alkotott. Ha pedig az előbb említett Halena útig, a mai országúttal egy irányba haladt, akkor a Hidegvölgyet a déli bejáratától, 1-2 km-re nyugatra meg kellett kerülni, hogy a Hidegvölgy keleti végénél délnek véve Mohács felé folytassa.
A római út helyét, illetve mentét megállapítani az eddigi adatok nyomán, nem lehetséges. De felvetésemet alátámasztani látszik az a körülmény, hogy a Kerékhegytől, le az Újfalu hídjáig semmiféle számottevő római nyomok, sem pedig a szokásos útmenti temetők nincsenek. De Hidegvölgy egész területén, különösen a Püspökrét táján és az Újfalu hídja közelében elterülő Jauka dűlő oldalán, népes római telepek és nagyobb kiterjedésű temetők voltak.
Lugio, a későbbi Florentia helyőrsége
Lugio (Szekcső), a későbbi Florentia, nem csak kereskedelmileg volt fontos hely, hanem védelmi szempontból is. Ezért helyőrségi csapatok voltak itt elhelyezve.
A helyőrségi csapatok közül elsőnek a COH VII BR-ot, a későbbi COH VII BR AN és COH VII BR AN EQ kell megemlítenem. Ez a csapat már a Kr.u. 85-ben Lugioban állomásozott. Később Marcus Aurelius alatt, kitől az Antoniniana melléknevet kapta. Septimus Severus és fia Caracalla alatt pedig az Equitata elnevezést, miután lovasítva lett. Caracalla idejében a COH I NOR AN katonai alakulatot találjuk itt. Dr. Kuzsinszky Bálint azonban azt mondja, hogy a COH I NORicorum bár szerepel Caracalla egyik 201-ben felállított feliratos kövén, nem állomásozhatott Lugioban, hanem csak tiszteletét rótta le Lugioban Caracalla iránt[11]. A Notitia Dignitatum idejében egészen más csapatok voltak Szekcsőn. Védelméről ez időben a LEG II AD egy része és a dalmata lovasok (Equites Dalmatae Praefectus Legionia Secundae) gondoskodtak, ellenben a szemben fekvő burgusban az equites sagittarii (nyilas lovasok) voltak[12]. De Lugio kikötőjében –mely minden bizonnyal szintén a burgusban volt- állomásozott a histriai hajóhad (Praefectus classis Histriae) egyik osztálya is[13].
Lássuk tehát a feliratos téglákat, melyek Szekcső határában kerültek felszínre (III. tábla 2. kép).
COHors VII (septima) BReucorum, vagyis a VII. Breokus katonai alakulat (XIV. tábla 1. kép). Ezt a feliratos téglát 1926-ban a tejcsarnok építésénél találta Maár János kőmíves mester. Vele együtt egy sírban találtatott III. Gordianus viminatiumi nagy bronz érme. Tehát e tégla 234-244 táján került a sírba. A Mohácsi Múzeumnak adtam át.
COH VII BR feliratú tégla, az előzővel egyező. Ezt Horváth Antal találta, s leközölte az Arch.Ért. 1885. Évi értesítőjének 88. oldalán. A Nemzeti Múzeumban 10668sz. alatt, d jelzéssel van nyilván tartva, mint szekcsői lelet.
A castrum területéről került elő az alábbi feliratú tégla is. COH VII B, amint látjuk, a feliratosból hiányzik az R egészen. A vár északi sáncárkának északi domboldalában találtatott. Ennek a területnek egy része szőlő. A III. század végétől a IV. sz. közepéig volt e terület római temető. Itt sok sírt találtak, de a leletek nagy része elkallódott. Innen, valószínű a székesfehérvári, szekszárdi és Budapesti Múzeumba is kerültek akkoriban tárgyak, sőt ha figyelembe vesszük, hogy Lichtneckert a Berlini Múzeummal is összeköttetésben állott, úgy valószínű, hogy itt is találhatók szekcsői tárgyak. Abban az időben sokszor jártak itt Hampel, Wosinszky urak és Lichtneckert székesfehérvári régiségkereskedő is.
Fenti cohors feliratosából még öt hiányos feliratú volt a birtokomban. Ezeket Fleiszig József, angol-magyar bank igazgatójának adtam el. Ezek mind a castellumból valók.
Van még két darab CO CO töredékem, mely valószínű, hogy szintén a COHors VII BReucorum töredéke.
A hetedik breokus csapat később az „Antoniniana” elnevezéssel bővült. A feliratos bélyege COH VII BR AN, kiegészítve a COHors VII BReucorum Antoniniana (XIV. tábla 2. kép). A burgus falából került elő 1913-ban. A bélyeg kerete az elején csonka, de a felirat érintetlen.
Ugyan ez a bélyeg előfordult egy páfrány levélhez hasonló benyomott díszítésű edénytöredékkel együtt. A téglakoporsó egyik oldaltéglájában találtam COH VII BR AN bélyeget. Az edény korát DR. Nagy Lajos úr a II.sz első felére mondja. A feliratos szerint tehát az Antoniniana elnevezést a nevezett csapat már Antonius Piustól kapta Kr.u. 137-161 táján, nem pedig Caracallától. A bélyeg hibátlan.
COH VII BR AN bélyegét találtam egy 40x40-es sírtéglán özvegy Werb Józsefné lakásának folyosóján lerakva. A két előbbitől abban különbözik, hogy a VII-es szám második egyese nincs összekötve a B-vel. A bélyeg 16cm hosszú, míg a másik kettő csak 14,5cm. A szélessége is különbözik. A kettőé 2,5cm, a másiké 2 cm. Hasonló bélyeget találtunk Szilágyi János: Pannoniai bélyeges téglák c. művében (XIII tábla, 25.sz. rajz). Az eddig közölt téglák lelőhelye: Szekcső, Aquincum, Ó-Szőny, Eszék, Budapest, Szurdok-Rittium, Baracs, Batina, Belye és Mohács[14].
Septimus Severus tiszteletére állított feliratos kövön e csapattestnek teljes címe szerepel a polgárjog feltüntetésével. COHors VII (septima) Breucorum Civium Romanorum Eqitatum. Feltűnő, hogy itt hiányzik a csapattest „Antoniniana” elnevezés. Két töredék a COH VII BR csapat bélyegtéglájából, Takács István tulajdonába van. Ismeretes még a COH VII BR PHILIPP bélyeges téglája Szilágyi János, „A pannoniai bélyeges téglák” című művében felvetette ennek a katonai alakulatnak bélyeges téglatöredékét, melyen a feliratból „BR PHILIPP” van meg. Lelőhelyéül Szekcső, mint egyedüli lelőhely van feltüntetve.
Ismerek egy hasonló bélyeges téglának töredékét Takács István úr gyűjteményéből. A bélyegből „ILIPP” van meg. A minden részletében egyező bélyegtöredékek betűi igazolni látszanak, hogy ezek egy időben készültek. Lelhelye: Várhegy.
Ismeretes a feliratos tégláim közt kettő, melyekből kitűnik, hogy Antoniniana helyett Gordiana elnevezést kapta a brekusok csapata. A bélyeg: COH VII BR GRD, kiegészítve COHors VII Breucorum GORDiana (XV. tábla 6. kép). A Várhegyen, 799.hsz alatt, Brombauer Antal udvarában, partleomlás következtében feltárult sírból került elő (lásd a sírok leírásánál) 1913-ban. Ennek a bélyeges téglának töredéke ugyancsak Szekcsőről Takács István úr tulajdonát képezi. Lelőhely: Dunaszekcső[15].
Ez a COHVIBRGRD bélyegű tégla 1923-ban ugyancsak a Várhegyen, 799.hsz. alatt lett találva. Kiegészítve COHors VI Breucorum GRDiana. Gallienus császár idejéből való, minthogy egy ilyen érmet találtak a sírban. Lelőhelye: Szekcső, Ó-Szőny és Magyaróvár. Ennek a bélyeges téglának töredéke ugyancsak Szekcsőről Takács István úr tulajdonát képezi.
Az „A II” feliratú téglatöredéket az Ala II Hispanorum et Arvacorum darabjának tartom (XVI. tábla 2. kép). Látom, hogy ez a katonai alakulat már a 80-as években (Kr.u.) Teutoburgiumban (Pannonia székhelyén) van. Lehet, hogy ez a katonai alakulat ezen időtájban –egy rövid ideig- Szekcsőn teljesített szolgálatot[16].
Ugyancsak a vár területéről kaptam –1912-ben- ezt a monogramot. A pécsi Városi Múzeumban is megvan. Halla János küldte be. A monogram pécsi megfejtése: Pius Felix Maximus Populus Romani. Dr. Nagy Lajos úr szerint: Exercitus Pannoniae Inferioris[17]. Lelhely: Szekcső, Szirmium (Mitrovica).
ADRIANIS, ez a téglabélyeg egy emberi lábnyomban van elhelyezve (XV. tábla 4. kép). A szekcsői castellumból nyerték. Én 1917-ben kaptam. Valószínű, hogy egy magán téglaégető bélyege volt. Még eddig ezt a bélyeget máshonnan nem ismerem. Lelhelye: Dunaszekcső.
AD·S, a legio II Adjutrix bélyeges téglája (XV. tábla 3. kép), s még egy ennek megfordított formája is ismeretes Szekcsőről. Mind a kettő az én tulajdonom. Az elsőnek megtalálási helyét nem tudom. A másodikat Bogár János szőlejében találtam a Pécsi Múzeum igazgatójának jelenlétében, a Várhegyen. A téglának hosszából egy darab le volt törve. Szélessége: 29cm, vastagsága 5cm.
Ugyan ennek a katonai alakulatnak bélyeges téglájáról számol be az A.É.1906.évf.80.l. A Magyar Nemzeti Múzeum gyarapodása 1905-ben. Lichtneckert József ajándéka. Ilyen téglát találtak Aquincum, Adony, Ó-Buda, Dunapentele, Csillaghegy, Szekcső, Budapest, Eskütér, Batina, Pilismarót, Sriama (Zagrab m.), Kömlőd, Dunaadony, Esztergom, Baracs puszta, Batta, Ercsi, Paks, Petrovci, Tétény és Mitrovica[18].
A Legio X Gemina téglabélyege. Ez a legio Kr.u. 105-110-ben, Traianus császár idejében állomásozott Pannoniában. Emberi lábnyomban van a bélyeg elhelyezve. A sarka táján letörött, de a bélyeg csonkítatlan. Hogy ez a légió mikor táborozott Szekcsőn, azt pontosan nem tudom, de ha csak a fenti időben találjuk Pannoniában, erre az időre esik, a Szekcsőn való táborozása is. A bélyeges tégla a Várhegyről való. Lelőhelye: Wien, Schwehat Carnuntum, Baden Aquincum, Győr, Ménfő, Oroszvár, Margarethen, Sopron, Magyaróvár, Eszék, Ó-Szőny, Maast (Pozsony m.), Basaharc (Esztergom m.), Budapest, Eskütér, Dunaszekcső. A fenti légiónak feliratosa, LEXCPF, mely ugyancsak a Várhegyről került elő, özv. Merschiltz Ferencné tulajdona (XV. tábla 1. kép). Konyhája bejáratánál rakatta le több római téglával együtt. A Várhegy keleti oldalán, a Duna parton fekvő kövecs partról való. A bélyeg egy elöl-hátul, fecskefark formában végződő keretben helyezkedik el. A tégla csak félig van meg. E féltéglán átló irányában helyezkedik el a bélyeg, mely fölött három körív van húzva, mintha a tégla szögét akarná jelezni. A felirat erősen kopott, minthogy járnak rajta.
(POTEY) Ezt a téglatöredéket 1927-ben találtam Ungár Géza udvarában. A tégla felirata újjal van belekarcolva. Valószínű, egy magántégla készítőnek a jelzése.
EXERCPAN, EXERPAN XRPANIN feliratú téglák a castellum (vár) területéről valók (XV. tábla 2. kép). Van még egy darab töredékes felirattal (IIVNPA) ugyaninnen, 1912. Évről való. A két elsővel együtt lett találva. Az utóbbi, lehet, hogy nem azonos feliratú a három elsővel. A harmadik darab 1913-ból. Mind a négy homorú, vagy oromtégla. Kiegészítve így olvasandók: EXERCitus PAnoniae. Lelőhely: Újbánovce, Batta, Wien, Dunapentele, Zámoly, Sirmium, Szekcső, Aquincum, Sopron[19]. EXERPAN és EXERPA töredék feliratok Takács úr gyűjteményében, ugyancsak homorú téglatöredékek a Várhegyről.
OFARNMXENTIAæVIN=OFficinaeARN…MAXENTIA..VIN::: Ez a téglabélyeg elöl, hátul, fecskefark formában végződő, kétvonalas keretben van elhelyezve (XVI. tábla 7. kép). A vonallal jelölt helyen kettétört. A burgusból való. 1927-ben került elő a Duna felöli alapépítményből. Olvasása: Officinae ARN…MAXENTIA.-. VINcenti. Ez a bélyeges tégla teljesen azonos a Pannoniai bélyeges téglák XXVI.t. feltüntetett ábrával. Officinae AR…IV.MAXENTIANP bélyeges tégláról emlékezik meg a Nemzeti Múzeum 1908-ik évi jelentése, a múzeum állapotáról. Ez a tégla vétel útján lett megszerezve.
ARNMXENTIA bélyegű, második ilynemű bélyeges tégla 1916-ban ugyancsak a burgusból való. Mintapéldányát lásd[20] alatt. Lelhely: Szekcső és Carnuntum.
AEAMÙSNRCKI…ö feliratos töredék is a burgusból került elő 1928-ban. Két darabra törött, a törésben betű is elveszett (XVI tábla 6. kép). Sem Szilágyi Pannoniai bélyeges téglák,- sem Buday Római felirattanában nem találtam analóg mintát. Lelőhelye Szekcső.
OFARBON bélyeggel 1920-ik évben látott egy tégla napvilágot. Olvasása: Officinae ARN…BONO MAGistro (XVI. tábla 5. kép). A burgus falában volt befalazva, melyet 1928-ban a szigeti népház céljaira lebontottak. 1930. Év augusztus 14-én kaptam. A felirat két párhuzamos vonalból álló keretben van[21]. Lelhely: Wien, Carnuntum, Altenburg, Dunakeszi, Dunaszekcső, s Closzterneuburg. Az utóbbi öt bélyeg I. Valentinianusnak (364-375) tiszti bélyegeinek Szekcsőn talált fajai.
A szokásos bélyegkeretbe elhelyezve foglal helyet a következő bélyeg. A bélyeg a téglával együtt két darabra tört. A bélyegkeret jobb vége le van törve, de a bélyeg csak a középtörésnél csonka. Burgusból való.
TERENTIANUS feliratú téglát, 1934-ben a burgusnál találtam. Olvasása: Terentianus Tribunus és DUX (XVI. tábla 2. kép). E bélyeges tégláról a bélyeg utolsó része letört[22]. Lelőhelyek: Ó-Szőny, Esztergom, Szekcső, Aquincum, Baden, Pusztaközép, Paks, Dunapentele és Pilismarót.
1930-ban „AC…” és 1936-ban „DA..” bélyeges téglatöredéket burgus alapfalában találtam.
TARVIVAleri, ezt a bélyeget Rómer F. Jánosnál látta. Valamint az „RSVI” bélyegűt. Mind a két drb. A Nemzeti Múzeumban vannak nyilvántartva. Első CJL 3475.8. és a második CJL 3775.9. tétel alatt. Mind a kettő a Várhegyről való. A Szekcsőn állomásozó katonai erőkre nézve meg kell még említenem, hogy a Septimus Severus alatt, mint azt a tiszteletére felállított oszlopon látjuk, itt állomásozott a COHors VII (septima) Breucorum Antoniniana Equitata lovascsapata. Valószínű tehát, hogy lovascsapattá ez a császár emelte. És ennek dacára is a későbbi császárok idejéből való téglabélyegeken egyszer sem találtam olyat, melyen mint lovascsapat lett volna feltüntetve. A helyőrséget képező katonai csapatokat feltüntető bélyeges téglák igazolni látszanak azt, hogy mely csapatok teljesítettek itt helyőrségi szolgálatot. Ezeket a bélyeges téglákat békés viszonyok között, minden bizonnyal a helyőrségi csapatok készítették. De vannak olyanok is, melyeket polgári egyének készíttettek.
A legfontosabb, amit a bélyeges téglák nyomán megállapíthatok, hogy Szekcsőn (Lugio) fokozottabb éberséggel kellett a Duna-Tisza közében lakók szarmata-jazigok betöréseire ügyelni. Addig amíg csak egy erődítése volt Lugionak, addig csak egy katonai alakulat állomásozott itt. Mikor már a szigeti burgus is megépült, akkor a Notitia Dignitatum már négy alakulatról emlékezik meg, amelyekről már fennebb szóltam.
Egy-egy katonai alakulat, elnevezése szerint lehet legio=6000 ember. Ehhez csatlakozott mintegy 6000 főből álló segédcsapat, s így 12000 emberből állott egy-egy légió. Minden légió 10 cohorsra oszlott. Egy cohors tehát a segédcsapatokkal együtt 1200. Egy cohors három manipulusra oszlott. A segéderők nélkül beletartozott 400 a segédcsapatokkal együtt 800 fő. Egy manipulus két centuriára oszlott és ehhez tartozott 200 rendes és 200 segédfőből álló őrség.
A gyalogosságon kívül légióhoz tartozott 1800 lovas. Ez 300 főből álló alákra, s ez pedig 30 főből álló turmákra oszlott.
Tisztjei: A fővezér (Dux), a hat csapatvezér (Tribuni Militum) és 60 százados (centuriones).
Szolgálati idő: 20 év, segédcsapatoknál 25 év. A szolgálati idő eltelte után a katona a capitoliumban, esetleg a forumon kifüggesztett elbocsátó levelet, Tabula Honeste Missimus és római polgárjogot kapott.
A légiók mindig egy táborhelyhez voltak kötve, de azért előfordult, hogy Aquincunhoz (Óbuda) Legio II Adjutrix, mint azt a Szekcsőn talált feliratos téglái mutatják, nálunk is állomásozott.
Bizonyára az is megtörtént, hogy huzamosabb ideig tartózkodott itt egy esetleg segítésre ide vezényelt alakulat is. Ezt a várban helyezték el. Ez csak háborús tevékenységet fejthetett ki.
A Lugioban csaknem állandóan szolgálatot teljesítő Cohors Septima Breucorum állománya, a breucus törzsből rekrutálódott. Ezek a breokusok római polgárjoggal bírtak. Ez kitűnik a Septimus Severus tiszteletére emelt feliratokból.
A breucus törzsből 8 cohorsot alakítottak. Ez kitesz 9600 embert. Kard volt a fegyverük, melyet lánccal erősítettek a derekukhoz. Pajzsuk a rómaiakénál keskenyebb és hosszabb volt. Jellemző a hosszú lándzsa. Fegyverük még a kereszt alakú vasbalta és az egy nyélre rögzített, előre-hátra álló kés. Vakmerő és kitartó harcosok voltak[23]
Mivel Szekcső (Lugio) fontos határ menti és katonailag megerősített hely volt, várat építettek itt, de később a Duna bal felén is.
Lugio római castelluma a Várhegyen
Pannónia Duna mente már Tiberius Claudius Császár idejében meg lett szállva és vele együtt Szekcső és vidéke is. Azonban amint az érmek sokasága Octavianustól mutatja, feltehető, hogy neki a harmadik pannon háború után sikerült e vidék katonai őrséggel megszállását biztosítani. Az őrcsapatok elhelyezése számára a Várhegyen földsáncokat emelve, katonai erődítést készíttetett. De hogy melyik császár uralkodása alatt épült a szilárd anyagból épült vár, azt homály fedi. A Cohors Septima Breucorum csapat már Kr.u. 85-ben itt találjuk Pannóniában. És minthogy igen sok feliratosa látott itt már Szekcsőn napvilágot, felteszem, hogy a szekcsői római vár első lakója ez a csapattest volt.
A Várhegy igen alkalmas volt erődítés elhelyezésére. Közvetlenül a mai hajózható Duna-ág mellett fekszik és vele párhuzamos. Maga a Duna természetes védelmet biztosított e magaslatnak kelet felöl. Magassága 144 méter, a tenger színe felett. Déli irányban egészen a Schmidt Alajos házáig, észak felé pedig a Szentháromság kápolnáig húzódik. A volt erődítés egy 175 méter hosszú és 102 méter széles fennsíkon helyezkedett el. Ennek északi határán egy –talán 10 méter mély- sáncárok van. A sáncárok kelet-nyugati irányú és északi oldalán a szerb püspökség javadalmas földjével határos. A másik sáncárok néhai Bakó Mihály, később Leits testvérek, ma Schneidler Péter háza északi oldalán, kelet-nyugati irányban helyezkedett el, egészen az alsó bástyáig. A harmadik pedig Ebnerné házának déli felén, ugyancsak kelet-nyugati irányban vonult le a Dunáig. A második sáncárokból –a vártelek déli oldalán, körülbelül a közepén- futott a várba a főút. Ennek a sáncnak a meredek északi oldala, fel a várudvar szintjéig, magas kőfallal volt megerősítve és mintegy folytatását képezte a vár rajzán feltüntetett alsó bástya. A falat Bakó Mihály, később a Leits testvérek szülei bontották le.
A vár rajzát Dr. Fejes György, Pécs Városi Múzeum igazgatójától kaptam. Valószínű Horváth A. vette fel a rajzot. De lehet az is, hogy Rómer a castellum rajzának felvevője. A vár rajzának készítője, ki a látható adatok nyomán rajzolta azt le, Fejes úr szerint ismeretlen.
Különösen hangzik, hogy még 1902-ben a várfalak alapja, nagy kiterjedésben megvan a rajz készítője szerint, addig Rómer Flóris 1885-89 táján azt írja, hogy a várra az emberek már csak emlékeznek. Csak annak északkeleti sarkán volt még fal és tégla porondos malterrel, melyek közt hullámvonalas téglákat is látott. Ugyanő későbbi falakat is constatált, s délnyugati oldalon pedig barbár nyomokat. Jegyzeteiben a vár rajzát méretek nélkül közli[24].
Rómerrel egybehangzóan mondja néhai id. Fischer József, hogy szőlőjének északkeleti sarkán, -mely egybeesik a Rómer által megállapított hellyel- a meredek sarokpartjának megkötése végett, az ott talált földdel fedett alapfalakat érintetlenül meghagyta.
Amíg Rómer megelégszik adatokkal és a falak nyomaival, addig az ismeretlen kutató, -úgy látszik- némi feltárások nyomán közli a castellum alább közölt adatait.
Meg kell jegyeznem, hogy a vártelek délnyugati részének tulajdonosa, Kozári István nem csak egész terjedelmében bírta a rajz ismeretlen készítője által feltüntetett alapfalakat, hanem a felszedett alapfalak anyagának értékesítéséből tetemes összeget vett be.
Ugyancsak néhai Fischer József, még 1916-19 és 1920-ban is sok követ termelt a felszedett alapfalakból. Az ő szívességének köszönhetem, hogy az 1919-20-ban kiásott alapfalak rajzát elkészíthettem.
A római castellum egy vese körvonalához hasonló határral bíró, mind a négy oldalán meredek partokkal szegett fennsíkon épült. Innét, mint Szekcső határának egyik legmagasabb pontjáról, messzire el lehetett látni, s 6-7km-es körzetben ellenőrizhető csaknem minden megmozdulás.
A várhegyi castellum adatai, az ismeretlen által 1902-ben, s az általam 1919-20-ban felvett adatok nyomán (X. tábla 1. kép):
1. A Várhegyet keresztül szelő út
2. A porta praetoria
3. Gótízlésű ablak
4. Fiók torony
5. Fő torony
6. Kőoszlop (Budapesten)
7. Alsó bástya, mely a hegy lábához volt építve
8. Ledőlt kövek
9. V alakú sáncárok betömött része, Gaál János háza alatt
10. Boltozott helység
11. Töröklyuk, felette festett római épületek állottak
12. Újonnan kiásott falak (1919-20-ban)
13. Néhai Fischer József tanyája
14. Hamuval töltött lyukak
15. Magasság jelző
16. A Várhegy körvonala
A vonalkásan megrajzolt kockák, kővel padlózott területet mutatnak. A négyszögben épült falak közti területen, egy méter magasságban emberi csontok voltak. A rajzon csak porta praetoria van feltüntetve. Alig tudom elképzelni, hogy e méreteiben olyan impozáns várnak csak egy kapuja lett volna. Igaz, hogy a vár falain kívül, kevés hely állhatott a várőrség rendelkezésére, mint azt még 1920-ban is megállapítani lehetett, mégis szükség volt a porta principalis dextra (jobb oldali) és a porta principalis sinistra (bal oldali) kapura is.
Úgy látszik a táborhely, mint azt Rómer megállapítja, itt is három részre oszlott, u.m. elő-, közép- és hátsó táborra. Az előtábort a középtábortól egy szélesebb főút, a via principalis, a középtábort a hátsótól pedig a via quintana választotta el. Valószínű, hogy az oldalút (via angularis), amely köröskörül haladt, is megvolt.
A várban táborozó csapatok elhelyezését, még feltevéssel sem tudom meghatározni. Ismeretes azonban, hogy a várban gyalogosok, lovasok és nyilasok táboroztak.
A várnak hosszúsága, megközelítőleg 146 méter, a szélessége pedig 81 méter volt. Nem téglalap alakjában épült, hanem szabálytalan sokszög formájában. A vár kerülete körülbelül 450 méter volt. Ha az 550 méter kerületű vörösmarti castellumban két cohorsnyi őrsereg volt elhelyezhető, mely kitesz 600+600 embert, akkor a szekcsői várban, megközelítőleg megfért 600 ember. Ez kitesz egy cohors (360 ember) és egy manipulusra (240+360=600) való létszámot.
A római védművek, néha tornyokkal is el voltak látva. A szekcsői várnak négy tornya volt. Egy-egy minden sarkon. Ezt a formát örökítette meg az 1710-ben készült községi címeres pecsét. Más kérdés azonban az, hogy ezeket a tornyokat a rómaiak emelték-e vagy a honfoglaló eleink. De az sincs kizárva, hogy a tornyok építői a törökök voltak.
A várba a 9.sz alatt jelzett sáncárkon át lehetett felmenni, akár a Dunáról, akár pedig Auth János háza előtti térről. Ezen a téren ált a később leírt feliratos, mely ma a budapesti múzeumban van elhelyezve.
A vár rajzán a 14. szám alatt feltüntetett négy lyuk rendeltetését a vár vízellátásával kell kapcsolatba hoznom. De ha figyelembe veszem, hogy ezek a betömött lyukak, melyeknek szélessége csaknem két méter, a fennsík nyugati, -körülbelül 15m magas- partjához, valamint a part nyugati oldalán észak-déli irányban húzódó mély lejtőhöz vannak közel, akkor más rendeltetésre szántnak kell őket gondolnom, mert a lyuk felszíni pereme és két part legalsó felszíne közt, legalább 25-30 méter távolság van, s így kútnak egyáltalán alkalmatlanok voltak. Érdemesnek tartanám ezek feltárását. E lyukak néhai birtokosának fia, mikor forgatás közben reájuk akadt, egyikből kezdte az eltöltési anyagot kidobatni. Bemondása szerint 3 méter mélységig jutott, amikor apja, költség megtakarítás szempontjából, a további munkát betiltotta. A kidobott anyag, ifj. Fischer úr állítása szerint, igen laza, könnyű és könnyen felszedhető volt. Ha ezekből a lyukakból kellett a vár vízszükségletét ellátni, bizony csak igen hosszú kötélen lehetett csak vödröt meríteni. Valószínűbb azonban, hogy ivóvizét a vár a Dunáról kapta. Jó pár évvel ezelőtt, egy beszélgetés közben valaki azt mondotta, hogy a Dunáról a várba felvezető domboldalán néhány egy sorba és egymástól bizonyos távolságra levert, vastag tölgyfaoszlop maradványok állottak. Nem a rómaiak által már ismert vízvezetékkel állunk-e szemben? És nem ezzel oldották-e meg a vár vízellátását?
Az északi sáncárok északkeleti felén, 11. számmal van jelölve a „Töröklyuk”-nak nevezett és földbevájt üreg.
Ennek a földbevájt üregnek a rendeltetését eddig még nem sikerült kipuhatolnom. A néphagyomány azt tartja róla, hogy a török hódoltság idejében börtönül szolgált.
Egy népmonda szerint pedig ide rejtették a menekülő törökök az összeharácsolt kincseiket, és felette levő partot rácsúsztatták a nyílásra. A part, a Duna többszöri áradása folytán elmosódott és 1860-ban a töröklyuk bejárata szabad lett. Azóta azok, akik a Töröklyukban jártak, mind mást és mást adnak le annak belsejéről.
A szomszédos szőlőbirtokosok az üreg merőleges részét rőzse és szárkévékkel tömték be azért, hogy az itt játszadozó gyermekeket a lezuhanástól megmentsék. Ez aztán így is maradt 1945 nyaráig. Ebben az évben három Szekcsőn nyaraló fiatalember, név szerint Haszberger István, Niederkircher Tibor iparosok és Bodnár Jenő iparművész nagy erőmegfeszítéssel, vödör számra, eltávolították a behordott dolgokat és földet, hogy hozzáférhetővé tegyék a Töröklyuk ismeretlen részeit. A leközölt rajzot és adatokat az ő bemondásaik után készítettem. Amint ők mondották, a merőleges csatornának még nincs vége. Azt állítják, hogy ez a merőleges csatorna még lejjebb is vezet. És a döngetésekből eredő hangok után ítélve, a közvetlen közelben egy nagyobb üredéknek is kell lennie. Ugyanezt állítja két bányász is, akik ebben az üredékben jártak. Egyelőre meg kell elégedni az eddigi feltárás eredményeivel (VIII. tábla 3. kép).
A fentebb megjelölt helyen, körülbelül 5-6 méter mélyen a part felszínétől, vízszintes irányban vezet a földbe, egy 1,55m magas, 1,5 m széles és 10m hosszú, bolthajtásos, kézzel vájt folyosó. Ennek elején, jobbra-balra, két-két üredék van az oldalba vájva. Ezek az üredékek akkorák, hogy egy-egy ember elrejtőzködhet benne, de csak állva. Padkával bírnak, amelyekre leülni lehet. Csaknem azt a benyomást keltik, mintha őrök helye lett volna. De lehet, hogy ajtók elhelyezésére szolgáló ajtószárfák helye. Ezt a csatornát követi egy lefelé ls egy felfelé táguló, de az előbbivel egyenlő szélességű, durván ásott csatorna. Hossza 9 méter. Az alsó lejtő végén nyílik egy 190 cm széles lyuk, mely lent csak 80cm átmérőjű. Ennek a mindig szűkülő lyuknak a mélysége 9m. Ebből a lyukból ágazik ki egy sütőkemencéhez hasonló és 3,5m hosszú, 1,3m széles és 180cm magas üredék. Ettől a meredek csatornának a vége körülbelül 1m-re van.
Nincs az se kizárva, hogy ősember lakását képezte. Ezt természetesen csak tudományos kutatás van hivatva eldönteni.
Nálunk Dunaszekcsőn, vasútépítés indult meg a közelmúlt napokban. Minthogy annak vonalába esik a beküldött vázlaton feltüntetett földbevájt alkotmány és így a megsemmisülés valószínűsége fennforog, bátor vagyok a Nemzeti Múzeumot erről értesíteni, minthogy az én megállapításom szerint nem mindennapi alkotásról lehet szó.
Ezt a földbevájt valamit, a helybeli lakosok
„Török lyuk”-nak nevezik. Azonban a látható nyomok és maga az elkészítés
kivitele, egész komolyan, másra is enged következtetni és éppen ezért tartottam
szükségesnek a M. N. Múzeumot értesíteni.
40 évig töprengek azon, vajjon miért készült
ez a furcsa földbevájt alkotás? És mindig csak egy az eredmény. Az, hogy emberi
lakás céljait szolgálta, mely biztosítani volt hivatva az őslakos személyét,
vagyonát. Erre vonatkozóan az elképzelésem a következő: „A bevezető folyosót
egy felfelé és lefelé táguló folyosó követi. Ennek rendeltetése, hogy egy 8-9
méter hosszú ágat fennakadás nélkül a függőleges lyukba lehessen elhelyezni. Ez
leért a sütőkemencéhez hasonló oldalvájadékig. Minthogy ennek térfogata nem
lehetett alkalmas arra, hogy egy többtagú család elhelyezkedhessék, úgy
gondolom, hogy ez a hely egy állomása a terjedelmesebb lakásnak. Ha ez a
felvetés megállja a helyét, akkor kikristályosodik az a valóság, hogy e
tulajdonképpeni lakásnak ez a hely a bástyája. Innen lehetőség adódott, hogy a
leszálló ágat le lehessen emelni és ezen folytatni a leszállást a főhelyig.
Hogy lejjebb van e még egy helység, az ezideig felderítve nincs. De egy
bányász, aki évekkel ezelőtt leszállt a lyukba, azt állítja, hogy lejjebb egy
űrnek kell lennie. Ezután az üreg merőleges részét a környék lakói rőzsével és
egyébbel betömték, hogy a gyermekeket a lezuhanástól megmentsék. Ez aztán így
maradt 1945 év nyaráig. Ez évben 3 fiatal nyaraló, Heszberger István,
Niederkircher Tibor és Bodnár Ernő feltárták az adott adatok szerint. Ezek
állítása szerint a merőleges lyuknak még nincs vége és, hogy a közvetlen
közelben egy tágas helynek kell lennie, mint az a föld kongása bizonyítja.”
Ha feltevésem helytálló és megállapítható,
hogy ez üreg emberi lakás céljait szolgálta, akkor egy olyan őslakással állunk
szemben, amelyre érdemes volt a figyelmet felhívni.
Meg kell még említenem, hogy a vasút
vonalába esik még egy őslakás helye, mely szintén megsemmisülhet.
A fennti töröklyukról a népmonda örökíti meg
azt, hogy a kivonuló törökök ide rejtették kincseiket és a nyílását parttömbbel
zárták el, melyet a többszöri árvíz következtében a partomlás tett ismét
láthatóvá.
Kötelességet véltem teljesíteni, ezért
bocsánatot kérek, ha netán közlésem alkalmatlanságot okozott.
Dunaszekcső, 1949. Novembeer 20.
Hazafista üdvözlettel:
Halász Ferenc
Fenti jelentésemre a Főigazgató Úrnak tett jelentés, miután a kiküldött dr. Kalmár János m. igazgatóőr a helyszínem jan. 5-6-án megjelent és a töröklyukkal kapcsolatos vizsgálatot megejtette.
1950. jan. 9.
Főigazgató Úr!
Halász Ferenc dunaszekcsői nyugalmazott
igazgatótanító úr 1949 november hó 20-án jelentette, hogy az ottani várhegy
oldalában az u. n. Töröklyuk az épülő vasút vonalába esik, felkéri a Magyar
Nemzeti Múzeumot, hogy az esetleges megsemmisítés előtt vizsgálják meg.
Főigazgató Úr 1949 december hó 7-én kelt
rendelkezésében megbízott a helyszínre való kiszállással. A dunaszekcsői római
várhegy Duna felöli oldalában van vájva a 19-20 méter hosszú folyosó, amelynek
végén levezet egy két méter átmérőjű csatlakozó aknarész 10 méter mélységig,
ott pedig 0,8 méternyire szűkül össze. A lősz talajba vájt folyosón nem
találtam nyomát sem tégla, sem pedig faburkolatnak, tehát nyilvánvalóvá vált,
hogy a folyosón keresztül nem történhetett rendszeres forgalom, csupán
másodrendű jelentőséget tulajdonítottam a vízszintes folyosórésznek. A lefelé
haladó akna 0,8 méternyire szűkül, ami már magában véve kizárja azt a
lehetőséget, hogy azon keresztül lefelé kötél vagy egyéb hágcsóval
közlekedhettek volna egy mélyebben fekvő üregbe. A földalatti lakás lehetőségét
ezzel el is vetettem, mert az ottlakókat egyrészt a füst ölte volna meg tüzelés
esetében, másrészt pedig a lőszrétegek állandó hullása betemette volna az
alanti lakóhelyeket, mint ahogyan a 10 méter mélységen túl lévő aknarész
valóban el is van tömődve, végül pedig az aránylag szűk keresztmetszetű
vízszintes folyosórészt –1,55 méter magas, 1,5 méter széles- könnyű szerrel be
is lehetett tömni.
Mindezekből kialakult az a véleményem, hogy
ez a folyosórész nem lehetett egyéb, mint a hegy tövében földbevájt pincének
vagy egyéb üregnek szellőzőnyílása. A hegy alatt ma már nem lehet felfedezni
boltozatrészt, mert a Duna-áradás eliszapolt mindent. A most induló
vasútépítéssel kapcsolatos földmunkák folytán le fogják vágni a hegy alját,
amikor esetleg rá fognak bukkanni a hegy lábánál lévő építkezés nyomaira. Ebben
az esetben Halász igazgató úr azonnal értesítést küld intézetünknek, hogy
Főigazgató Úr idejében kiküldjön valakit a vizsgálatokra.
Nem látom szükségét annak, hogy intézetünk
jelenleg ásatást végezzen a hegy tövében, amit a vasútépítés amúgyis meg fog
kezdetni.
Fontosabbnak tartom jelenteni a következő
adatokat: Nagy István tanító Szerb utca 315. Szám alatti lakása udvarán végzett
földmunkák napvilágra hoztak két római sírt, amelynek mellékleteit egy vaskard
kivételével magammal hoztam. A sírlelet tartalmaz pénzeket, gyűrűt, fibulát,
karkötőket, gyöngyöket, edényeket stb.
Csányi István Szerb utca 314. számú házának
udvarán több római sírt ástak fel.
A Töröklyuk feletti terület, az un.
Püspökhegy őskeresztény temető, ahol Lichtnecker székesfehérvári műkereskedő
titokban ásatott. Itt került elő az az üveglemez, amelyre arannyal egy római
házaspár képe van festve. Innen került a Fleissig-féle gyűjteménybe. Az
ugyanitt talált, esztergályozott fonóorsót Fettich vette meg a Múzeum számára.
Mózes József földje népvándorláskori
sírmező, ahol az eke felszínre hozott csontvázakat. Az egyik csontváz nyakáról
az eke által letépett ezüstlánc szemeit Fettich vette fel rajzba.
A kerékhegy oldalán római temető terül el.
Közelében találtak egy borostyánkőből faragott Ámor alakot. Ott terül el egy
római urna sírmező üvegurnákkal. Kerékhegy oldalán lépten nyomon bukkan elő
római cserépedény. Ugyanúgy a Töröklyuk feletti hegyen is.
Egy nagyméretű fémtükröt, a Szent János
hegyen vetett fel az ásó forgatás közben.
A leletanyag nagy részét Halász igazgató úr
fényképen vagy rajzban megörökítette, felmérte és térképezte a római várat,
valamint a burgust is. Jelentéseit több ízben küldte be intézetünknek de
mindezideig nem küldtek ki senkit a jelentésben foglaltak megvizsgálására.
Tisztelettel kérem Főigazgató Urat, szíveskedjék a jelentésem tartalmát az illetékes osztály vezetőjének tudomására hozni, hogy az ötéves terv keretében keressen módot arra is, hogy a dunaszekcsői sírmezőket vizsgálat tárgyává tegye, nehogy veszendőbe menjen olyan múzeális értékű anyag, ami talán ma még megmenthető lenne.
Fogadja Főigazgató Úr őszinte tiszteletem
nyilvánítását.
Budapest, 1950 január 7.
Dr. Kalmár János
m.igazgatóőr
RÉGÉSZETI OSZTÁLYNAK
További szíves intézkedés céljából és
irattári megőrzésre megküldöm
Bpest, 1950 január 7.
Mihalik Sándor
helyettes
Halász Ferenc ny.Igazgatótanító Úrnak, Dunaszekcső
Tájékoztatás és szíves tudomásulvétel
céljából dr. Kalmár János jelentését egy példányban megküldön.
Bpest, 1950 jan. 7
helyettes
A beomlott vár anyaga sok-sok uradalmi épület alapanyagát szolgáltatta. A róm.kath. templom pedig egész építési anyagát a várnak köszönheti. Amikor pedig a várterületet a tulajdonosa felparcellázva eladta, az új tulajdonosok szőlőtelepítéskor a még meglévő falak anyagát felszedték és értékesítették. Az alapfalak túlnyomó része hercegszabari kövekből volt építve.
(Megjegyzés: Az uradalmi épületek ezek voltak. Kisfaludy Vidor, Csiszár József, özv. Ungár Gézáné és még mások háza. De a községi korcsmák –most és régen,- Puskás Ferenc, Heim Béla, Knopf József háza, a Ponty és Szarvas vendéglők, szintén rengeteg anyagot emésztettek fel a vár építőanyagából.)
Még egy erődítésünk volt, a Szigetben, amelyet burgus néven ismerünk. Erről a Notitia Dignitatum így emlékezik meg: „Nunc in burgo contra Florentiam”[25]
Elsőnek Horváth Antal tesz
említést a Duna bal partján volt erődítésről, melyet burgus néven ismerünk. A
következőket mondja: „Budapestről haza
jövet Dunaszekcsőt útba ejtettem. A romok nagy kiterjedésűek, ámbár csak
csekély részük van felfedve: egyrészük bele nyúlik a Dunába. Azon faldarab,
melybe a feliratos kő van befalazva, éppen egy sarkot képez. E sarok egyik
felöl 220cm, a másik felöl 225 cm hosszúságban van kiásva, alapja is látszik,
mely kisebb-nagyobb tört kődarabokból áll, 30cm vastagságban, melyen aztán a
falazat 112cm magasan emelkedik. E falazat tégladarabokból szabálytalan tört
kövekből és különféle nagyságú faragott kövekből van összeépítve, bele lévén
illesztve, de oldalt a mai előttünk ismeretes feliratos kő is. Alíghanem úgy
áll a dolog, hogy e helyen Septimus Severus castrumot épített, mely később a
talán barbárok keze által elpusztíttatván, utóbb, egy más imperátor alatt ismét
felépült. E későbbi építmény maradványai lesznek a most felfedezett romok. Az
építők igen tudatlan emberek lehettek, mert másként nem kevertek volna úgy
össze különböző köveket és nem rakták volna be oldalt fektetve azt a feliratos
követ. Hogy ezen falmaradvány, melynek méreteit most közöltem, mily magas volt
nem tudom. Felül látszik, hogy még magasabbnak kellett lennie, mint aminő most.
E maradványokon kívül a közelben többfelé látszanak még falak nyomai, melyek
egészen a Dunába nyúlnak be. A romok t.i. a szigeten, a Duna partján vannak.
Felvilágosításul megjegyzem, hogy a Duna régente sokkal jobban délre (téves,
nem délre, hanem keletre –a szerző) folyt, úgy hogy az, ami most sziget, akkor
még egészen Dunaszekcsőhöz tartozott. A törmelék közül hamarjában hat bélyeges
téglatöredéket szedtem össze, melyekből csak egyet tudtam elolvasni: COH VII
BR.E töredék jelenleg a községházán őriztetnek (itt leírja a feliratos adatait,
azután így fejezi be). Az alispánnak jelentést tettem és kértem, hogy e romok
bántatlanul maradása iránt intézkedjék. Véleményem szerint igen érdekes lenne
ezen jókora kiterjedésű romokat kiásatni[26]
Wosinszky a következőket írja Dunaszekcső burgusáról:
„A Not. Dign. szerint a védműben az istriai hadosztály és a dalmát
lovasság második legioja feküdt (Praefectus classis Hystriae és az Equites
Dalmatae praefectus legionis secumdas)[27]
Fentebb említettem már, hogy a Not. Dign. Szerint Florentiának
(Szekcső) átellenében, a dunavölgyében is épült egy burgus: „Contra Florentia”,
hol az V. században nyilas lovasság feküdt, equites sagitarii Altino, nunc in
burgo contra Florentiam. Ezt a burgust sikerült felfedeznem a mostani dunameder
túlsó oldalán a szigetben. A rómaiak idejében ez a meder még nem volt meg, a
Duna jóval odább, kelet felé folyt, mert a burgus még a jobb parton feküdt, nem
pedig „in barbarico”, vagy a Duna túlsó felén levő barbár területen. E római
védmű most iszap alá van temetve, s csak a mostani, szekcsői dunamederbe nyúló
részén látszanak ki a falak a partból.
A vár oldalai pontosan a nap négy tája felé fordulnak. Nem számítva a
vízben levő részt, az egész épület 85 méter hosszú és 59 méter széles. A falak
190 és 145 cm szélesek. Apró téglatörmelékekkel kevert, nagyon jellemző római
mészhabarcs forrasztotta össze a termésköveket, s csak közben-közben
egyenlítették ki a falakat egész sorban nagy, négyszögű római téglákkal. Az
épület belsejében 5 keresztfal vonult észak-déli irányban. Az épület egyes
dunaszekcsői polgárok földjei alatt nyúlik. E polgárok egyike a saját földje
alatti falakból már évek óta bányássza a dinamittal robbantott épületanyagot,
melyből 1894ig 3000 forinton felüli jövedelme volt. Ezen részből eddig, hat
hatalmas, feliratos kő került elő, melyek egyike a dunaszekcsői községházban
őriztetik, a másik kettőt én vettem meg, három pedig báró Bésán tulajdonába
került, ki Dunaszekcsőn egyik uradalmi épületbe falaztatta alapfal gyanánt.”[28]
Dr. Kuzsinszky Bálint, Lugio címszó alatt a Petz féle ókori lexiconban így ír: „ Notitiában (Seeck, pag 193) említett burgus contra Florentiam a Duna túlsó partján 293-ban épült, midőn Diocletianus Sirmiumból rövid időre Lugiora rándult, mint azt az innen kibocsájtott rendeletei (Cod.Just.9,20,10,11.) mutatják[29]”
Írásban a burgusról elsőnek a Notitia Dignitatum tesz említést. Rómer és Horváth Antal a 80-as évek közepe táján emlékeznek meg a szekcsői burgusról. Legkimerítőbben Wosinszky Mór ír a burgusról, az 1896-ban megjelent Tolna vármegye Története című művében.
Legutóbb pedig Dr. Kuzsinszky Bálint, a Petz féle Ókori Lexikonban, 1902-ben tesz említést tömör rövidséggel, a burgusról.
40 éve lakom Szekcsőn, azóta minden kínálkozó alkalmat felhasználtam arra, hogy összegyűjtsem azokat az adatokat, amelyek bármilyen apró parányokban is, Szekcsőre vonatkoznak. Ez az elhatározás volt megindítója annak, hogy feljegyezzem a burgus kínálkozó adatait is.
Az első feljegyzésre 1913-ban volt szükség, amikor az első adatokat a Duna áradása nyújtotta nekem. Feltárva feküdt előttem a burgus alapjának még megmaradt része. És ez időtől kezdve, az évszázadokon át eltakart burgus falak, lassan-lassan megszabadultak az iszaptakarótól. Az áradás ingyen tárta fel azokat a hangtalan tanúkat, melyeknek sokat köszönhetünk az elmúlt idők történetéből.
Ez a munka hosszú évekre kiterjedő türelmet igényelt. De most már úgy látom, hogy hamar a végére jutok. És nem marad más a szigeti várból, mint a felszedett falak törmeléknyoma. Ezek jelzik majd, a múlt század végén elhordott alapok helyét. De ezek a falnyomok is csak akkor lesznek láthatók, ha az áradások nem maradnak el, s folytatják feltáró munkájukat a történelem számára.
Az eddigi adatokat ismerve bizonyos az, hogy a burgus, a mostani hajózható Duna meder bal partján, a várhegyi castellummal csaknem egészen szemben volt építve.
Erről azok , akik a Not. Dign. Nyomán írtak, egybehangzóan magukévá tették: „Altino nunc, in burgo contra Florentiam”. Ami azt jelenti, a „Florentiával szemben fekvő burgus” (A félreértés elkerülése végett meg kell említenem, hogy az egykori Lugio a 4. század vége felé a Florentia nevet kapta. Hogy csakugyan Lugio kapta a Florentia nevet, azt Wosinszky és mások is úgy bizonyítják, hogy Altinum (Mohács) és Ad Statuas (Várdomd) között más város és védmű nem volt mint Lugio, tehát más helyre nem vonatkozhat a Florentia név, mint Szekcsőre. Ezt azonban, minden kétséget kizáróan bizonyítja az is, hogy Szekcsővel (Lugio) szemben csakugyan megtalálták a burgus nyomait.
Kétséges azonban Horváth A. és Wosinszky M. ama megállapítása, hogy a mostani Duna-ág akkoriban még nem volt meg. Ezt az állítást kétségessé teszi először is az, hogy a burgusban volt elhelyezve az istriai hajós csapat egy része[30]. Miért állomásozott volna itt ez az evezős csapat, ha a burgustól 6-7km-re, a barbár jazigok szomszédságában volt csak a hajózható Duna-vize? A burgusban állomásozó evezős csapat alígha tehetett volna eleget kötelességének a tőlük távol, a jazigok közvetlen szomszédságában eső vízen.
Az 1913-ban felvett és azóta többször helyesbített adatok tesznek tanúságot, hogy a burgus a mai hajózható Duna-ág mellett volt felépítve. Ez kitűnik először abból, hogy a burgus Duna felöli északnyugati és délnyugati sarkára egy 3,4x5,3 méteres erős faltömb volt emelve. Azután meg miért kellettek (a burgus rajzán is feltüntetett) a burgus északnyugati sarkánál, az északi és nyugati oldalon levert vastag tölgyfa gerendák? Azért, mert a burgus nyugati oldalán folyt a Duna. Ha a megáradt Duna jege zajlott, kellett, hogy a burgus falát valami védje.
A mai hajózható Duna-ág megvolt már a rómaiak korában is. Az kitűnik abból is, hogy a vár alapépítménye alá keresztbe összerótt erős tölgyfa gerendákat fektettek azért, hogy az ingoványos talajban szilárdan legyen az alap (Ez a mellékelt rajzon élesen szembe tűnik).
A felhozott érvek majdnem egész bizonyossággal igazolják, hogy burgusunk a mostani (hajózható) Duna-ág közvetlen közelében épült. És ez a terület a régi (baracskai) és a mai hajózható Duna-ág között, a Szigeten volt.
Sem Horváth, sem Wosinszky nem beszél arról, hogy a burgus két részből állt volna.
Rómer későbbi falakról is tesz említést. Ezek azonban nem a római korból valók (ezek már jóval későbbiek és sárba emeltettek).
40 évi tapasztalataimnak leszűrt eredménye az, hogy a burgus tulajdonképpen nem egy időben épült. Horváth és Wosinszky a burgus építését Septimus Severus császár idejére teszi, Kuzsinszky pedig Diocletianus császárnak tulajdonítja annak megépítését.
Diocletianus császár 293-ban innen Lugioból bocsátotta ki rendeleteit[31]. Azért volt itt, hogy a Szigeten levő burgus javítását (talán építését) ellenőrizze. Ha valóban várat építtetett, akkor az abból állt, hogy azt jóval (több mint még egyszer akkorával mint, a már meglévő) nagyobbra bővítette.
Ez volt a burgus keleti fele. A vár eme részébe voltak befalazva azok a feliratosok, amelyeket Septimus Severus császár és fia Caracalla tiszteletére emeltetett a COH VII BR AN és a COH I NOR csapata. A 82 évvel később uralkodó Diocletianus nem követett elődjével szemben kegyeletsértést, ha az annak emelt feliratosokat befalaztatta a kibővített burgus alapjába. De az sincs kizárva, hogy ezek a feliratos kövek a Rómer által megállapított későbbi falakba voltak elhelyezve (erről későbben, az Angyalok Kápolnájával kapcsolatban, újra szó lesz).
A várnak keleti része 145cm-es falakból volt megépítve, a nyugati pedig 190cm-esből. A két épület közfalának északi (19-el jelölt) részében volt Pan relief képének hosszanti töredékdarabja befalazva. A reliefből az arc egészen megvan. A frigiai süveg kis hiánnyal, a bal kar egészen és csaknem teljesen épen maradt meg. Még ma is a Duna vize takarja, mert dacára a jelentésnek, nem lett elvíve.
Leszögezve úgy tűnik fel a dolog, hogy a burgus keleti felét, mely az egész épületnek csaknem ¾-ét teszi, Diocletián, a nyugati részét pedig, Septimus Severus, vagy talán már Domitianus császár építtette.
Horváth A. azt mondja, hogy „a romok nagy kiterjedésűek”. Wosinszky pedig a felmérhető falak hosszát is közli. Szerinte az épület hosszúsága 85m, szélessége pedig 59m. A 85m-hez az általam felmért 28,3 méterből csak 21,3m-t adok, s így a burgus hossza 106,3m lesz. Az egész burgus kerülete pedig: 106,3+106,3+59+59=330,6m A 28,3 méter hosszból azért vettem csak 21,3 métert, mert nem tudom megállapítani, hogy milyen hosszú darab fal volt a víz alatt Wosinszky felmérése alkalmával. Úgy gondolom, hogy a 7 méteres különbség elhagyásával a burgus kerületének hozzávetőleges kerületét megkaptam.
A burgus az én megállapításom szerint két részből állt. Szükségesnek tartom mindegyiknek külön-külön megadni a méreteit. A nyugati rész (szerintem a régibb) falainak általam felmért hossza 28,3m, szélessége pedig 61,5 méter. Kerülete tehát 28,3+28,3+61,5+61,5=179,6 méter. A keleti (későbbi) részének hossza 78+78+61,5+61,5=279 méter. A két, nem egy időben épült erődítésnek elválasztó fala, a régibbnek 190 cm-es keleti fala volt. A burgusnak egész kerülete pedig kitesz az én felmérésem szerint 106,3+106,3+61,5+61,5=335,6 méter. A szekcsői burgus tehát a németországi limes castellumai közül a legközelebb állt a feldbergi 330 méter kerületű castellumhoz[32]. Befogadó képessége egy cohors és ½ manipulus, vagyis 360+120=480 ember. Fentebb Wosinszky azt írja, hogy a Not. Dignitatum adatai szerint a „burgusban” volt elhelyezve az istriai hadosztály és a dalmát lovasság II. légiója. Ez szerint a légióban 6000 ember és ehhez 6000 személy mint segédcsapat tartozott. Tehát 12000 ember volt a burgusban elhelyezhető. Ezt a nagy befogadóképességet megállapítani, a kiterjedési adatok ismerete híján nincs módomban.
A jazigok betörése nagyon is indokolttá tette, hogy a burgusban nagy számú helyőrség legyen. S ha hitelt lehet adni annak, hogy falai a mai töltésen túlra is kiterjedtek, akkor az eddig megállapított katonai létszámnál tetemesen nagyobbnak kellett lennie az itt elhelyezett helyőrség létszámának. Indokolt lenne itt feltárást levezetni.
A burgus befogadóképessége a 480 embernél azért is nagyobb lehetett, mert valószínű, hogy környékén római telepesek és veteránok is éltek, kiket veszély idején be kellett fogadnia. Ezek, hogy ilyenkor el voltak-e különítve a védőseregtől, azt nehéz lenne megállapítani. Pedig erről Wosinszky megemlékezik akkor, amikor a burgusban elhelyezett 5 válaszfalról beszél.
A közfalakra vonatkozóan megkérdeztem az alapfalak felszedésénél alkalmazott munkásokat, akik egybehangzóan kijelentették, hogy nem emlékeznek öt közfalra. De volt két fal mely a déli falra merőlegesen volt elhelyezve. Ezek a falak azonban sárba voltak rakva. Szerintem ezek voltak a római kath. „Angyalok egyháza” oldalfalai, és így nem voltak római eredetűek. E két falat az északi végénél egy fal kötötte össze. Evvel szemközti falnak alapját a régi római fal alkotta. Nem kétséges, hogy ez volt az Angyalok kápolnájának alapja.
A burgusban elhelyezett haderő
A burgusban elhelyezett haderők, illetve helyőrségi csapatok közül biztos, hogy Septimus Severus alatt a COHors VII BReucorum, magyarul a breokusok hetedik számú alakulata állomásozott itt. A COHors I NORicorum (magyarul a noricumi I. számú csapat) itt Szekcsőn sohasem állomásozott. Septimus Severus fiának, Caracallának, csak tiszteletét rótta le a burgus területén felállított feliratossal. De a burgusban volt elhelyezve a nyilasok lovas csapata és az istriai evezősök csapatának egy része. Valószínű, hogy a negyedik század vége felé itt állomásozott az EXERCITUS PANNONIAE (magyarul a pannóniai hadsereg) csapatának egy része, miután ilyen bélyegű téglák itt elég gyakoriak.
Az idő vasfoga az évszázadokkal dacoló erődítés falmaradványait felőrölte. Csak az iszap alá rejtett emlékek egy része maradt meg napjainkig. A burgus maradványának nagyobb tömegű elhordása 1800-ban, a róm.kath. templom építésével kezdődött. A lehordott falak adták az építőanyagot. A néphagyomány útján tudom, hogy a templom oltáraihoz felhasznált márvány a szigeti „Vári-pusztáról” került elő, az ottani mészkőpárnából.
Horváth A. azt mondja, hogy 1885-ben is szedték a burgus anyagát. Wosinszky arról értesít, hogy az akkori tulajdonos, Bubreg János a felszedett kövekért 1894-ben 3000 pengőt kapott. A még meglévő falmaradványokat, az 1927-ben, a szigetben építendő kultúrház céljára bontották szét. Minthogy ezeknek a falaknak nagy része a Duna folyammedrébe nyúltak be, s ezeket mint emlékeket megtartani úgy sem lehetett, a M. N. Múzeum kiküldött szakértőjének javaslatára, mint építőanyagot, elhordani szabad volt. Akkor még a falak, megközelítően, vagy 100 köbmétert tettek ki. Ezen kívül a burgus nyugati falából, 63drb. faragott kőtömb is kikerült. Feliratos nem volt köztük. Wosinszky Mór egy burgushoz vezető római útról tesz említést, melynek nyomát a Szentháromság körüli tér délkeleti oldalán találta meg. Nagyobb bizonyosság kedvéért a Duna fenekét halászokal böködtette végig és megtalálta az utat.
30 év óta figyelem a burgus környékét, de római út nyomára sem a burgusnál, sem a Szentháromság körül nem találtam. Kétségesnek tartom, hogy a burgushoz innét valaha is köves út vezetett volna. Szerintem az érintkezést a burgussal csak csónakon vagy hídon át lehetett lebonyolítani.
A burgus falából feliratos kövek és bélyeges téglák is kerültek elő. Az itt talált bélyeges téglákról a „Lugio, a későbbi Florentia helyőrsége” című fejezet alatt van szó. A feliratos kövekről pedig alábbiakban számolok be.
Horváth A. volt az első, aki 1885-ben egy feliratosról számol be, melyet a szigeti burgus alapfalából emeltek ki. Méreteit a következőkben adja: magassága 131 cm, szélessége 62cm és vastagsága 44cm. A felirat egy 6cm átmérőjű egyszerű faragott keretbe van foglalva, mely a kő jobb és bal szélétől 6-6cm-re, felső szélétől 13,5, alsó szélétől 7cm-re kezdődik. A bekerített térből a felirat 79cm-t foglal el magasságban.
Erről a kőről mondja Horváth, hogy egy sarkot alkotó faldarabba volt befalazva. A sarok egyik felöl 220cm, a másik felöl 225cm hosszúságban van kiásva. Alapja is látszik stb. Ezt a követ Septimus Severus császár tiszteletére emelték, kormányzásának 9. évében. Kormányévei 193-ban kezdődtek, s így e kő 201-ben készült. Ez ideig 11-szer üdvözölték uralkodónak és kétszer (190-194-ben) viselte a consuli méltóságot. Mellékneveit (arabicus, parthicus, adiabenicus) a keleten a parthusok elleni háború után vette fel. Ez a kő még 1895 táján is a szekcsői városházán őriztetett. Most a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik és 10277 szám alatt van iktatva. Erről a kőről mondja Wosinszky, hogy 132 centiméter magas. Ez is a jobboldali főbejáratnál találtatott, s valószínű az előbbi azonos szövegűnek átellenében volt befalazva.
Gondolkodóba ejtenek Horváth és Wosinszky ellentmondó megállapításai. Horváth a feliratost a vár egyik sarkára, Wosinszky pedig a jobboldali főbejárathoz helyezi. Felteszem, hogy a vár jobboldalának, annak déli oldalát gondolja.
A burgus főbejárata tehát a sokkal később épült angyalok egyházának (templom) a bejáratával egybe esik. Minthogy az angyalok templomának keleti és nyugati fala a burgus déli falára (mely egyszersmind a templom déli falát alkotta) merőlegesen állt, s így a templom nyugati fala a burgus bejáratának nyugati oldalára esett, helytállónak kell Horváth megállapítását tartanom. Ha Horváth figyelmét ki nem kerülte volna az, hogy a sarkot alkotó nyugati fal sokkal későbbi eredetű, akkor bizonyára érthetőbb lenne a két ellentétes megállapítás. De tudni kell azt is, hogy a későbbi sárba rakott falakat már 1885 táján teljesen felszedték, minthogy ezek igenkönnyen felszedhetők voltak. Wosinszky 10-11 évvel későbben járt itt, amikor már csak a szilárdan álló római falalapok voltak meg. Tehát nem állapíthatta meg a későbbi (már eltávolított) falakat. Ő már csak azt látta, hogy két feliratos átellenesen volt az alapba befalazva.
A falak nagy része már 1700 végén és 1800 elején elhordatott. Az 1885, 1896 és 1927. Évig fenn maradottakat, az iszap magasan eltakarta.
Ezekből a falakból került ki a fent ábrázolt feliratos (VIII: tábla 1. kép).
Olvasása:
IMP(eratori) CAES(ari) / L(ucio) SEPT(imio) SE/VERO PIO / PERTINACI / AVG(usto) ARAB(ico) / ADIAB(enico) PAR/THICO MA/XIMO P(atri) P(atriae) / TRIB(unicia) POT(estate) / VIIII IMP(eratori) / XI CO(n)S(uli) II / PROCO(n)S(uli)
Jegyzet:
Commodus meggyilkolása után valóságos árverésre bocsájtották a birodalmi császári méltóságot. Didius Julianus arra kötelezte magát, hogy a testőrség minden katonájának 2600 forintot ad. Mikor a botrányt Pannóniában, Siriában és Nagybritanniában meghallották, fellázadtak. Pannóniában Septimus Severust, Britanniában Claudius Albinust és Syriában Pescennius Nigert kiáltották ki császárnak. Mivel a praetorianusok és egyes városok is Septimus Severus pártján voltak, a Senatus Didius Julianust titokban lefejeztette. Septimus Severus a Senatus és katonái segítségével, mint Pannonia vezére lett császár. Ennek a császárnak tiszteletére emelték Szekcsőn a feliratos oszlopot (Schimkoianum, 124.l.)
A második feliratos kőnek, mely a szekszárdi városi múzeum tulajdona, hosszúsága 103cm, szélessége 64cm és vastagsága 44cm. Három oldalán 8cm széles hornyolt kerettel bír, s csak hátsó lapján van egészen durván faragva. Felső lapjának közepén egy 6cm széles, 8cm vastag és 6,5cm mély négyszögű lyuk van vésve, melybe a fölötte lévő oszlopkövet erősítették. A kereten belül 4,5cm hosszú és sötétvörösre festett betűkkel felirat van, mondja Wosinszky
Olvasása:
IMP(eratori) CAES(ari) L(ucio) SEPT(imio) / SEVERO PIO / PERTINACI AVG(usto) / ARAB(ico) ADIAB(enico) / PARTHICO MA/XIMO P(atri) P(atriae) TR(ibunicia) / POT(estate) VIIII IMP(eratori) XI / CO(n)S(uli) II PROCO(n)S(uli) / COH(ors) VII BR(eucorum) / C(ivium) R(omanorum) EQ(uitata)
Ez a kő a Nemzeti Múzeumban 10278 szám alatt van nyilvántartva. Kr.u. 201-ben emelték Septimus Severus tiszteletére. Wosinszky szerint ez a kő a porta principalis dextránál (vagyis a jobboldali főbejáratnál) volt befalazva.
Megjegyzés:
A breucusoknak, mint Pannonia lakóinak egyedül volt önálló római csapatjuk. Minthogy népe kapta, vagy csapatteste vívta ki a római polgárjogot, a csapata viselhette a „Civium Romanorum” (római polgár) nevet. Ezzel a megtiszteléssel bírt a szekcsői helyőrségi csapat is. Wosinszky azt állítja, hogy a szigeti vár (burgus) volt a főfészke, miután ők építették azt. Én ezt ilyen határozottan állítani nem merem, mert tudtommal egyetlen egy feliratos téglájuk sem látott napvilágot a burgusból, sem annak közeléből. Az pedig, hogy a fenti feliratos kő ennek a várnak az alapfalából került elő, elfogadhatóan nem bizonyít amellett, hogy a csapat állandóan itt táborozott volna, annál kevésbé, hogy a várat ő építette. A COH VII BR főfészke a Várhegyen lévő castellum volt. Itt sok-sok feliratosuk (tégla) lett már eddig is találva.
Az alább ismertetett feliratos is a szekszárdi Városi Múzeum tulajdonában van. Hossza 132cm, szélessége 64cm és vastagsága 38cm. Csakis a feliratnak van 9,5 és 10,5 cm szélességű hornyolt kerete. A többi oldala simára faragott. A felső betűk 8, és a két alsó sor betűi 5,5cm magasak, s vörös színnel vannak mázolva. A szemközti jobb felső sarka le van törve és így feliratos első sorának végén hiányzik az „A”-nak jobboldali darabja. Azon kívül az „E” és „S” egészen. A második sor végén az „E” jobboldali felső része és az „L” egészen. A harmadik sorban az „I” felső darabja. Két darabba van törve. A csapattest nevéből pedig hiányzik annak száma és az elnevezésből (NOR) az „N” első fele és azt „O” egészen. Az ANTONINIANA szóban pedig a második „N”-nek első függélyes vonala a hiányzó „I”-t pótolja. A harmadik „N”-ben pedig az „IAN” van összevonva. E szóban az „O” kisebb a többinél.
Olvasása:
IMP(eratori) CAES(ari) / M(arco) AVREL(io) / ANTONI / NO AVG(usto) / IMP(eratoris) SEVE / RI AVG(usti) / NOSTRI / FILIO / COH(ors) I NOR(icorum) / ANTONINIANA / EQ(uitata
Megjegyzés:E feliratosra mondja Wosinszky, nem Antonius Piusnak (161-180) emlékére emeltetett, hanem a vele azonos nevű Marcus Aurelius Antonius Bassianus emlékére, kit az általa divatba hozott felöltő után csak Caracalla gúnynéven ismertek. Septimus Severus császár fia volt. Valószínű, hogy azért került a feliratosra, mert az apja által megkezdett vár építését ő fejezte be.[33]
Ezt a követ a tulajdonosa régen elvitte és kerítésébe befalaztatta. Darabját azonban a castrumnak baloldali főbejáratánál –írja Wosinszky- találtam, s valószínűleg ott is volt eredetileg befalazva. Ezt a feliratost a Nemzeti Múzeum 10279. szám alatt iktatta.
A Nemzeti Múzeumban 15148. Szám alatt van nyilvántartva az alább közölt szövegű feliratos. Róla közelebbi adatokat nem tudok. Caracalla 198-217 uralkodása alatt állította a COH VII BR C R EQ vagyis a római polgárokból álló breokusok VII-es lovascsapata. A déli vársánc nyugati bejáratánál, a 6. számmal jelölt helyen volt felállítva. Tehát a várhegyi castellum környékéről való.
Tudjuk, hogy a szigeti várból még 1927-ben is 63 drb. Faragott követ szedtek föl, míg a várhegyi erősségben már évtizedek óta nincsenek ilyenek. Azért a valószínűsége nagyobb annak, hogy a burgus körül találták.
Olvasása:
IMP(eratori) CAES(ari) M(arco) / AVREL(io) ANTO / NINO AVG(usto) / TRIB(unicia) POT(estate) IIII / PROCO(n)S(uli) IMP(eratoris) / SEVERI AUG(usti) N(ostri) / FILIO COH(ors) VII / BR(eucorum) C(ivium) R(omanorum) EQ(uitata)
Jegyzet: A római császárok egyik legkicsapongóbb, legkegyetlenebb és legnyersebbje volt. Öccsével halálos ellenségeskedésben élt. Még atyjuk életében, ki akarta végeztetni. Uralma első évében valóban ki is végeztette. Hívei közül 20000-et öletett meg. Mivel az örökösödési adót még nagyobbra akarta emelni, minden római szabad polgárt polgári joggal ruházta fel. Macrinus, praefectus praetorio ösztönzésére 217-ben megöletett.[34]
A pécsi Városi Múzeumban is őriznek egy dunaszekcsői feliratos követ, mely 291.sz alatt van nyilvántartva. Közelebbi méreteit és adatait nem ismerem. Ezt a feliratost, Maár János kőmíves mester, 1898-ban, pinceásás közben találta, ahhoz a feliratoshoz közel, mely a Várhegyre felvezető úton, 6. Számmal van jelölve.
Olvasása:
IMP(eratori) CAESARI / M(arco) ANT(onio) GORD / IANO P(io) F(elici) INVI / CTO AUG(usto) PONT(ifici) / MAXIMO TRIB(unicia) / POT(estate) III P(atri) P(atriae) CO(n)S(uli) / PROCO(n)S(uli) COH(ors) I / NORIC(orum) GORDIANA / EQ(uitata) DEVOTA NUMINI / MAIESTATIQUE / EIUS
Jegyzet: III. Gordianus fiatal császár, kénytelen volt uralma idejében a perzsák ellen hadat vezetni, kik I. Sohapur alatt Mesopotamiaba törtek. Elvette a harcban ügyes Misitheus leányát, és mindennek annak tanácsát követte. Misitheus azonban hamarosan meghalt. Philippus, az új praefectus praetorio, határtalan becsvágyában, Gordianust 244-ben megölette.[35]
PÉCS SZAB. KIR. VÁROS
MAJOROSSY IMRE MÚZEUMA
Pécs, 1940. I. 18.
15/1940.múzeumi szám.
Nagyságos
Halász Ferenc nyug. igazg. tanító úrnak
Dunaszekcső
Török dr úrnak Szegedre való bevonulása miatt –tekintve, hogy a katonai
gyakorlat 6 hétig tart- nb. soraira megbízásából válaszolunk.
A kérdéses szöveg a következő:
„IMP CAESARI
M·ANT GORD
MAXIMO TRIB
POT·III PP·COS
PROCOS COH I
NORIC GORDIANA
EQ·DEVOTA·NVMINI
MAIESTATI QVE
EIVS”
Megkésett válaszunkért bocsánatot kérve
Tisztelettel
Horváth Ilona
Muz.kezelő
E feliratost Halla János ajándékozta a Pécsi Múzeumnak, leltári száma 1214.
A következő feliratos kő, mely a Szekszárdi Múzeumban őriztetik, 1939-ben nov. 6-án került oda, a vár előtti térről. Maár János bemondása után találtam rá Szekszárdon. Magassága 96cm, kerülete 1645mm, átmérője 522mm. Egész simára faragott, durva munka. A betűk magassága az első sorban 11cm. A többiben 8-9cm magasságban váltakoznak. Felirata az alábbi:
IMP CAES S
ALEXANDER P P
AUG PONT MAX
TRIB POTESTAT
VIIII COS III P
RESTITVI
Helyenként a betűk vörös festése még látható
A Corpus Inscriptorum Latinorum III. kötetében található és Szekcsőről való feliratosok közt van megemlítve és 3298. Szám alatt elkönyvelve egy Libernek szentelt feliratos is.
A felirat: Magyarul:
LIBERO Liber
PATRIE atyának és
LIBERE Liberának
AELIVS Aelius
A (A)lian(us)
A hiányzó részen alul még ez lehetett:V.S.L.L.M.=V(otum) S(olvit) L(ibens) L(eatus) M(erito). Magyarul: Fogadalmát teljesítette szívesen örömmel megérdemelten. A lelhelyéről közelebbi nincs megadva.[36]
A felszedett alapnak rajzát részben Wosinszky Mór lemért adatai-, részben pedig az általam felmértek nyomán készítettem el. Wosinszky, adatait 1885-1896 évek közti időben szerezte. Az én adataimat pedig az 1913-1947 évig terjedő időben szedtem össze. A burgus alapjait, mint már fentebb említettem is, 1885-ben kezdették felszedni. Wosinszky felmérése tehát valószínű, a nagyrészben már felszedett alapfalak helyén talált törmelékek nyomán és bemondás után lett megejtve. Az akkor látható falaknak csak egy kis részét mérhette fel, mert azok részben a vízbe nyúlottak bele. Én csak a látható részeket mértem fel. A rajzon ezeket árnyékoltan tüntettem fel. Wosinszky adatait vonalkásan adom, míg a pontozottan jelölt falak, az angyalok templomának alapját jelölik.
Lássuk a rajz magyarázatát (XII. tábla 2. kép XXXI. tábla 2. kép):
A, B, C 145 cm vastag fal egészen, és F, G 190cm vastag fal egy része Wosinszky által felmérve.
A és B fal hossza 78m, F és G fal hossza 7m, összesen 85 méter hosszú
A „C” fal hossza 59 méter
F és G fal további hossza 21,3 méter, vastagsága 190cm (1913)
D fal hossza 61,5 méter, vastagsága 190cm (1913)
E a Duna meder szélét jelzi
1. 6,6 méter hosszú fal. Vastagsága 190cm (1913)
2. 2,2 méter hosszú falrés (1913)
3. 12,5 méter hosszú és 190cm vastag fal (1913)
4. 8,4 méter hosszú és 190cm vastag fal (1913)
5. 12,9 méter hosszú és 190cm vastag fal (1913)
6. 9 darab keresztbe és három darab hosszába összerótt vastag tölgyfagerenda, melyre a faltömb volt ráépítve (1913)
7. Különböző nagyságú faragott fehér mészkő kövek (1913)
8. 5,3 méter hosszú és 3,4 méter széles faltömb (1913)
9. A földbe vert 8 darab erős tölgyfa dúc (1913)
10. A feliratos kő helye, melyet napszámosok jelöltek meg (1913)
11. A másik feliratos helye
12. Kútkáva szerűen összerót tölgyfagerendák (1913)
14. 5 darab levert tölgyfa gerenda (1913)
15. Kiálló tölgyfa gerenda végek (1913)
16. 3 darab levert tölgyfa dúc (1913)
17. 7 méter hosszú és 190cm vastag fal (1938)
18. 117 cm hosszú, 30cm széles és 54cm vastag faragott mészkő tömb töredék, melyen Pan isten hosszanti relief töredéke látható (1938)
19. A 17-re merőlegesen épített fal északi irányban, hossza 310cm, vastagsága 190cm. Ugyanezen szám alatt van feltüntetve a 18-al jelzett kőtömb helye (1938)
20. A 17-re merőlegesen épített fal déli irányú fal, melynek hossza 300cm és vastagsága 190cm (1938)
21. A déli falra merőlegesen rá épített északi irányú fal, melynek hossza 231cm, és vastagsága 190cm (1938)
22. A 23-24-es számú falra merőlegesen épített 223cm hosszú fal, melynek vastagsága 190cm. A keleti irányú falnak csak az eleje van kint, a többi része még part alatt van (1938)
23. 6 méter hosszú és 160cm vastag fal (1938)
24. 7,7 méter hosszú és 190cm vastag fal (1938)
25. A Wosinszky által felmért falak
26. Az angyalokról nevezett templom alapfalai, 145cm vastagok
Egyéb tudnivalók a római korból
Községünk dunai határán, mely egyszersmind a birodalom itteni határát is képezte, a sarmata-jazigok szomszédságában a csempészek megakadályozására, vámőrség volt rendelve. Ilyen vámőrhely lehetett a Kerékhegy feletti magaslat. Ezek a helyek alkalmasak voltak, hogy innét kelet felé egy nagy területet állandóan szemmel lehessen tartani.
A Várhegy megjelölt részén római ólomplomba is került elő, mely Báthori N. batinai régiségkereskedő tulajdonává lett. Sajnos, a feliratot nem jegyeztem fel, mert akkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a szekcsői leletekről írni fogok. Még egy ilyen ólomplomba van, melyet Takács István mérnökgyakornok úrtól kaptam. Körirata: VAPICTE. A másik oldalon egy sárkány, háromágú szigonnyal átdöfve. A plomba átmérője 15mm. Egy plombatöredéken pedig, egy négyzetes mező alsó részében LRC olvasható, másik oldala sima. A római vámszedés a császári rabszolgák által történt. Még a bérlők is rabszolgákra bízták a vámok szedését.
Ipara közül az agyagipar a legfejlettebb. A téglák és a közönségesebb edények (mázas) itt helyben készültek. A finomabbakat máshonnét hozták ide. A korábbi szürke és fekete edények, valamint a későbbi reliefdíszű edények is elég gyakoriak. A csíkos és a negyedik század zománcos edényei ugyancsak ismeretesek[37]. Sajnos én Szekcsőről egész edényt nem ismerek, de annál több edénytöredéket.
Mint a reliefdíszes edénytöredékem egyik darabja mutatja, ezek a reliefdíszes edények fejlettebb értékes és kedves darabok voltak. Ha az eltört edények még összedrótozhatók voltak, akkor azokat nem dobták el. Átfúrták az edénydarabokat, és ólomdróttal aggatták össze azokat. A kecses formájú aretiaiak töredékei sem ritkák. Zománcos edények töredékei itt csak sárgásbarna és sötétzöld színekben ismeretesek.
Az edények gyakran bélyegesek. Többnyire egy szalagszerű benyomásban helyezkedik el a bélyeg.
Nem ritkák a bronzedények sem. Ezek az alexandriai ízlésű edények leginkább kos fejben végződő fülekkel ellátott kancsók. Természetes, hogy ezek, valamint a reliefdíszes terra sigillaták nem helyi készítmények.
A rómaiak hivatalos vallása a capitoliumi trias: Jupiter, Juno és Minerva tisztelete. Ez azonban sokat vesztett a császár istenítésének elterjedése miatt. Másrészt az elterjedt keleti Mitra, Baál, Ammon, Baltis, Dea, Siria, Jupites, Sebasios, Jupiter Dolicheus, Isis, Serapis, Caelestis és Diana istenségek tisztelete miatt[38]. Hogy a felsorolt istenségek közül melyiknek a cultusa volt itt Szekcsőn leginkább elterjedve, az ma bajos volna megállapítani, minthogy ezen istenségekre vonatkozóan emléket alig ismerek.
Ismert volt a thrák „Sol” lovas istenség tisztelete. Ez kitűnik abból az ólom táblácskából, melyet 1922-ben találtam. De hasonló ólomtáblácskának a bal alsó részét, mint Takács István tulajdonát ismerem.
Ezt az ólomtáblácskát Dr. Nagy Lajos úr, dioscur kabir mysteriumos jelenetű ólomtáblácskának mondja.
Később a keresztény vallás mindinkább tért hódított a római birodalomban. A IV. században már Szekcsőn is megtaláljuk. Ennek legszebb bizonyítéka, a Szent-János hegyen feltárt római őskeresztény temető.
Az egyházi írók szerint a keresztény vallás a római birodalom minden tartományában elterjedt. A III. században Pécsett már püspökség van. Hogy e püspöknek hatásköre Szekcső és vidékére is kiterjedt-e, s hogy a második században voltak-e itt keresztények, megállapítani nem volt módomban. Figyelembe véve a fent említett őskeresztény temető kiterjedtségét, két lehetőségre következtethetünk. Az egyik lehetőség az, hogy az ide temetkező lakosok telepe, kevés népességgel bírt, és így hosszú-hosszú időn át való ide temetkezéssel növekedett meg a temető kiterjedése. A másik lehetőség pedig azt magyarázza, hogy az ide temetkezők telepe igen népes volt, s ez okozta a temető kiterjedtségét.
Ókeresztényemlékre ebből a temetőből az ókeresztény palackfenékre, egy püspököt ábrázoló ólomtáblácskára és egy delfines terra sigillata edénytöredékre hivatkozhatom.
A temetkezés a rómaiaknál korábban hullaégetéssel, későbben pedig tetem elföldeléssel történt. Nálunk mind a két formában eltemettettek sírjaira találtam. A hullatemetők a nagyobb kiterjedésűek. A halottak nagyobb része koporsó nélkül lett a sírba téve. Az ilyen eltemetettek között előfordul a téglakoporsóba eltemetett halott is. Szekcsőről faragott kőkoporsót nem ismerek. Müller Pál tulajdonában van egy kő, melyre apa, anya és egy gyermek (valószínű fiú) fejképe van faragva. Lehet, hogy ez a darab egy kőkoporsónak része. Lelőhelye a Szentháromság kápolna felé vezető út jobb felöli kezdete, éppen az ókeresztény temető északnyugati sarka alatt. Tulajdonosa azt mondja, hogy az, aki ezt a darabot találta, csupa babonából nem mondja meg ennek a volt helyét, noha azt állította, hogy a koporsó többi része is ott volt. A Várhegy környékén, csaknem kivétel nélkül téglakoporsókban voltak a halottak eltemetve. Ritkább eset, hogy a halott ülőhelyzetben volt elföldelve. Ilyent csak egyet tudok. Lábai kinyújtottak voltak. A sír Philippus idejéből való. Ezt egy éremmelléklete után gondolom. Körülötte elszórt sírok, csak csontvázakat és kevés mellékletet tartalmaztak. A téglakoporsók téglái közül legtöbbször a fej alá helyezett volt bélyeges. Ritkábban voltak fedő, vagy a homorú oromtéglák feliratosak.
Szekcső határában sok és nagy kiterjedésű római temetők voltak. Azok csaknem kivétel nélkül utak mellett terültek el. Az egyik és talán a legnagyobb a Szekcső-Bár közötti országút keleti oldalán az Újfalu hídjától kezdődődően, a bári Sauska család új kastélyáig terült el. Az országút nyugati oldalán pedig a régi faiskolától kezdve, a Jauka-dűlő országútra hajló lejtője a bári határig. Ennek a temetőnek keleti fele a szekcsői római temetők közül legkevésbé van feldúlva azért, mert az üzemterves erdőnek egy része fekszik rajta. A mély fekvésű bödei részen temető nyomát még nem találtam. A Jauka-dűlő oldalán elterülő temető csaknem egészen eltűnt már, mert egész terjedelmében szőlőkkel van beültetve.
Ugyancsak az országút mellett, körülbelül a gőzmalomtól, egész a Szerb utca beszögeléséig és innét fel a Rácmálába, Szingler János házáig terjedt el egy másik római temető. Ez a temető lejtőjével övezi a felette elterülő fennsíkot keletről, aztán pedig nyugat felé az északi oldalról. Igen kevés leletanyagot szolgáltatott, mert a legtöbb helyen már régen lesüllyesztett udvarok és lakóházak állanak.
Szingler János házának átelleni oldala, özv. Ungár Jánosné szőlejétől (de csak a lejtő) Helchert János háza felé, a Kálvárián keresztül, az uradalmi kertészház, Kakány Sándorné házától a kis Rácmála egész területe, a Hild János házáig elterülő lejtő szintén római temető volt. Természetesen itt is a lejtő által átkarolt fennsík kikapcsolandó.
A most leírt római temetőben, Helchert János telkén, kertfelásás közben, egy római sírra bukkantak melyben egy gyolcsba takart holttest volt elföldelve. A sírmellékletek: 1 drb. egyfülű csupor (kancsó), 1 drb. ívfibula, 8 drb. rézérem, 1 drb. átlyukasztott rézlemez és 1 drb. vaskés töredéke. A csupor magassága 13,5cm. A szájnyílás átmérője 8 cm. Has domborulatának átmérője 12,5cm és a fenék átmérője 6cm. A szájperem szélessége 13mm. A füle hosszirányban homorított, és a peremtől a legöblösebb részéig nyúlik le. Anyaga silány. Díszítve nincs. Szájnyílása a fül átellenében csorba. Az ívfibula bronzból készült. Hossza 6,7cm, szélessége 4cm. Három kis hat élűre reszelt gombocska és az ívnyereg fenyőgallyhoz hasonló rovátkolása teszi díszesebbé. A rézlemez könyvhöz hasonlóan van összehajtva és azt a benyomást kelti, mintha egy deszkácskának szegését alkotta volna. A vaskés több darabra tört. Csak két darabja van meg. Határozottan késhez hasonló. Ezt a leletet a Nemzeti Múzeum tőlem bekérte, de a pécsi Városi Múzeumnak adtam át.
A fent nevezett udvarának süllyesztése alkalmával, körülbelül 15cm-nyi földréteg alatt egy észak-déli irányban fekvő, a IV. századból való, női csontvázat talált, a következő sírmellékletekkel: 100 darab gyöngy, melyek közül 1drb. hatoldalú hasábos, 36 darab gömb alakú, 40drb. korong alakú és éles kerületű, 10drb. gömb alakú, 5drb. éles kerületű, sárga, korong alakú üveggyöngy, 8drb. lapos, ellipszis alakú gyöngyház gyöngy és egy darab bronzsodronyból készült gyöngysorkapocs. Három karperec, az első a két végén elvékonyított lapos bronz, haránt rovátkásos vonaldíszítéssel. A második, hengeres, egymással váltakozó harántrovátkolás és meződíszítéssel. A harmadik fekete üvegszerű anyagból készült abroncs, mely kerületében elvékonyodik.
A mellékletek között volt még egy üvegecske is. Illatszeres vagy talán könnygyűjtő. Magassága 8,5cm. Ebből 2cm esik az öblös részre, mely 4cm átmérőjű. 9drb. Érem, ebből 6 Nagy Constantinustól és 2 Licinius Patertől való. Egy teljesen el volt rozsdásodva.
1924-ben, a tejcsarnok építése alkalmával, Maár János kőmíves egy római sírra akadt. E sírban a csontváz arccal lefelé, a fej kelet felé volt fordulva. A sír feltárása végett értesítettek, de mire odaérkeztem, a koponyát a fibulával együtt már felszedték. A koponya és a fogak épek voltak, ellenben a csontvázból hiányzott a jobb láb térdig, a bal pedig tövig. A jobb kéz tenyere a bal lapockán, a bal pedig a vesék táján feküdt. Szokatlanul erős csontok voltak. Melléklet a sírban az ívfibulán kívül csak néhány vastöredék volt.
Ugyancsak a tejcsarnok építésekor került felszínre egy fehér, faragott mészkövekből összerakott sír. A sírban a halott ülőhelyzetben volt. A halott feje alatt volt egy COH VII BR feliratú tégla. Ez a Mohácsi Múzeum tulajdona. Ugyan csak e sírból került elő egy III. Gordianus, viminatiumi nagy bronz érme is. Kétségtelen tehát, hogy a halott III. Gordianus idejében lett eltemetve.
Nagy kiterjedésű volt a Várhegy keleti lejtőjén és fennsíkján az a római temető is, mely Rév utcában levő Frányó Mihály féle háztól egész a vár déli sáncárkáig terjedt. Felölelte továbbá a Várhegy nyugati lejtőjét a Szent-János hegyig. Ebből a temetőterületből került ki Brombauer Antal dunaszekcsői lakos udvarában már évekkel ezelőtt egy római sír. A házi pince mennyezetének egy része leszakadt. Ez alkalommal nyílt meg egy kőkoporsóval bíró sír. A sírt, melyet veszélyes helyzete miatt átkutatni nem lehetett, érintetlenül kellett hagynom.
Néhány év múlva azonban, egy újabb beomlás következtében egy feliratos téglatöredék CON VII BR AN bélyeggel és egy Gallienus érme is meg lett találva.
Rövid idő múlva, egy huzamosabb eső folyamán a pince jobb oldalán lehulló part egy újabb sírt tárt fel. A hantok egy téglákból összeállított koporsót takartak. Ezt a láb felöli részen felbontották és a maradványokat a sírleletekkel együtt minden baj nélkül eltávolították. A sírmelléklet egy aranygyűrű és egy ívfibula volt. Lehet, hogy gondosabb munka mellett még egyéb emlékeket találtak volna. Az öntött aranygyűrű súlya 10,6 gramm. A gyűrűfej a gyűrű többi alkatrészével egybe van kiöntve. Ennek magassága 3mm, felső vésett lapjának térfogata pedig 7x7mm négyzetben. Ezt gyöngysordíszítés szegélyezi. A kezdetlegesen készített gyöngysorkerítésen belül pedig két sorban, megfordított sorrendben, tükörírásos betűkkel áll RV-SV, vagyis URSU. A kiemelkedő gyűrűfejre, a karika szemközti oldalán rákarcolva olvasható: WVHU. Mestere az öntési varratokat és hibákat kalapácsolással igyekezett eltüntetni. A gyűrű belső átméretének hossza 2cm.
Miután e sír az előbb említettel közvetlen szomszédságban volt, feltételezhető, hogy azzal egykorú volt. A sír téglái közül az egyiken COH VII BR GORD (magyarul: a Gordiánról elnevezett hetedik breokus csapat) 1913-ban vált ismeretessé.
Temető terjedt el a Szentháromság felé vezető szurdikos út délkeleti lejtőjén, vagyis kifelé menve az út balfelén is, a Szent Imre temetőtől kezdve, Feltzner János felett elterülő fennsíkig.
Ebbe a területbe esik bele az 1924. év őszén forgatott és Wagner József földjén feltárt sír. Ebből a sírból Krammer János nevű munkás bemondása szerint előkerült egy fémtükör és egy agyag csupor. A csuprot a helyszínen összetörték abban a reményben, hogy benne aranyat találnak. A sír a lejtőn mindössze 60 cm mély volt.
A fémtükör szép és ízléseses kivitele arra enged következtetni, hogy egykori tulajdonosa az előkelők castjába tartozott (XI. tábla 2. kép). A fémtükör 1,5mm vastag, igen kemény, fehér fémlemezből készült. Előlapja gyengén domborított, míg a hátlapja ilyen arányban homorodik. Átmérője 162mm. Ebből 142mm átmérővel a tükör középrésze teljesen sima. A körlap szélén egy 2,5mm-es peremvájat fut körül. A körlap szélétől 10mm-el befelé 2,5mm-es lyukak sorakoznak egymás mellé körben. Ezen lyukakon belül 5mm szélességben 5 körbefutó vonal díszíti a fémtükör belső lapját. A homorú oldalon a középpont tisztán látszik. A középponttól mindig nagyobb körvonalak arra engednek következtetni, hogy a tükör előlapját körbeforgatással csiszolták, és a tükör középpontjában lerögzített hátlapját ugyancsak körbeforgatással tisztították meg az öntési varratoktól. Ennek az eljárásnak tulajdonítom a körbefutó karcolásokat. Az áttört lyukak mind a két oldalon tölcsérhez hasonlóan mélyülnek. Anyaga a nickelhez hasonlít. Nagy kár, 5 darabban van és egy kis hányada hiányzik. A homorú felének széléhez egy kereszt alakú, rézből készült nyél volt forrasztva, hossza 96 és szélessége 60mm. Ugyanebből a sírból való egy gallérgombhoz hasonló, 13mm magas, ismeretlen rendeltetésű tárgy is. Lehet, hogy egy fából készült piperedoboznak a fiók gombja volt.
A Várhegy déli sáncárkának nyugati végén, néhai Gál János házával szemben, Turschl Róza kertjében egy női sír volt. A sírban koporsó nem volt. A csontvázon kívül találtak a sírban négy darab sodronyból alakított karperecet. Kettő bronz és kettő ezüst. Az egyik bronz 2,5mm vastag, két végén kissé ellapított és hornyolt szélű, keskenyebb síkban végződik. A csíkocskák belső végén egy horony és sodronyhoz hasonló szegés van. Egyebütt nem díszített. A másiknak egyik vége harántcsíkozott és 1 cm hosszú, lyukas hengerben végződik. E lyukba nyúlt bele a karperec másik vége. Vastagsága 3,5mm. Az ezüst karkötő mind a kettő 2mm vastag, egyiknek a két vége kígyófej formában végződik. A másikénak egyik vége letörött, a másik vége lapított. E két lemezre lapított ezüst karkötő két vége egymás alá hajlik. Egyik egész, a másik három darabban van. Díszítésük nem látszik.
Két ezüst női gyűrű, 1mm vastag. Mindkettőben valamilyen kő volt, de elveszett. A gyűrű karikája eltöredezett.
Állítólag ugyanebből a sírból való 1drb. 13cm, 2drb. 11cm, 2drb. 8cm, 1drb. 7cm, 1drb. 5cm, 1drb. 4cm, és 1drb. 2cm hosszú, spirálisan sodrott, vékony bronzsodrony rezgő.
Innét került elő 22drb. éles szélű korongos gyöngy. Ebből 5 zöld, 2 fekete, a többi szürke színű. 11 darab laposra nyomott gömb, 2drb. barna, a többi szürke. Egy hengeres világosbarna és egy kék gömb. A gyöngyök nagysága 2-3mm átmérővel váltakozó.
Ebben a sírban volt egy fekete színű selyem fátyol is. A sír egy meredek part melletti magaslaton, igen száraz földdel kevert fahamuban volt. Ez a sírréteg őskori kultúrtelep maradványa lehet.
1924. év II/29-én a tejcsarnok felett elvezető út kerékvágójában találtam egy bronz kancsót és egy nyeles bronztálat. A keréknyom oldalában kifényesedő sáv árulta el e két tárgy helyét. Vagy tíz centiméternyi földréteg alól kifordult a két tárgy. Tovább ásni nem mertem, s így egyéb tárgyakat nem kaptam. Mind a két leletdarab igen megrongált alakban került felszínre. A kancsó füle a kancsó szájrészét átkarolja, másik vége pedig a kancsó domborulatára van erősítve és emberi arcot formáz. A tál nyele pedig kutyafej formában végződik.
A Püspök-hegy keleti lejtője, egészen a Szentháromság kápolnával szemben levő lejtőig is római temető volt. Az ettől északra húzódó bévárosi lejtő, melybe beleesik Feltzner János szőleje is, szintén temető volt, a Szúnyogvölgynek nevezett szurdokig. Ebbe a temetőbe, mely a jelek után ítélve a legrégibb római temető volt, csaknem kivétel nélkül halotthamvasztással temetkeztek. Némely hamvat a leletekkel együtt, egy rakásra kotorták, és úgy földelték el. Másokat urnában, ismét másokat egy fenekét letört széles szájú üveggel takartak be, és ezt a burkot egy kúphoz hasonló agyagedénnyel takarták be. Ide már Tiberius Claudius császár idejében is temetkeztek. Innét, egyéb sírleletek mellett, egy Claudius császár érme is ismeretes.
Ebben a temetőben egyetlen hullatemetkezés volt. A tulajdonos bemondása szerint ez a csontváz, ülő helyzetben, kelet felé volt fordulva. Az a meggyőződésem, hogy ez a temető az átmeneti kelta-római korból való. 1930-ban 17, 1934-ben pedig 7 sír lett feltárva. A sírok 60-70cm mélyek voltak. Ezekben a sírokban korongos és kézzel idomított urnák váltakoztak. Itt-ott egy terra sigillata edénycserép vetődött fel. Egyébként e temető leletekben igen szegény volt. A lelethiányt azonban sokszorosan pótolta egy borostyánba faragott gyönyörű Ámor relief táblácska. A borostyánba faragott relief lantot pengető Ámort ábrázol. A relief hátlapját képező borostyán lemez 4,8cm hosszú, 4cm széles és 2-4mm vastag. A hátlap tetején, annak egész vastagságában három 1mm-es kiugrás van. Ezek közül a két szélső 4mm, a középső pedig 9mm széles. Ennek a lapnak relief felöli oldala a szélén egy vonal bekarcolásával van díszítve, mely a két alsó sarokban egy szegletes, négyoldalú csokrot képez. Hátlapján pedig több vonalkeresztezéssel ábrázolt, ablakhoz hasonló díszítés foglal helyet. Az Ámorka 5cm magas. Jobb felé néző. Haja, nyaka körül lokniban végződik. A haj középen van elválasztva. Hátának jobbján egy szárny látszik. Szétvetett lábakkal úgy áll terpeszállásban, hogy a lábfej kifelé fordul. Jobb és bal kezével húrokat penget. Lantja, szemben nézve, jobb oldalon foglal helyet. Húrok nincsenek feltüntetve, de a húrok helyén egy síklap van. Ezt rombuszt alkotó vonal metszetek díszítik. A lant ízléses forma és díszítése tetszetős. A húrokat tartó felső (gerenda) rész vége le van törve. Az Ámor idomai gyönyörűen kidomborodóak. Köldöke és ágyékrésze is kiképzett. A relief olyan gondossággal kidolgozott, hogy egykori készítője a mai művészeti technikában is számottevő helyet töltene be.
Itt két agyagmécses is felszínre került. Egyiknek hossza 9,5cm, szélessége 6,3cm és magassága 3cm. Fenék átmérője 3,5cm. Bélyege FORTIS, mely két szabályos körben foglal helyet. A másik 8,9cm hosszú, 6,1cm széles és 3,3cm magas. Bélyege IECIDI vagy LECIDI, mely két elmosódott körben helyeződik el. Lelet idejök 1930, tulajdonosuk V. Rácz Károly, ki vétel útján kapta meg. Anyaguk szürke agyag.
A Püspök-hegynek déli szakaszán, a Hiffner Ádám házától kezdődő lejtőn az előbb nevezett fennsíkból is egy kis darabot beleszámítva, a Püspök-hegyre felvezető úttól balra, csaknem Müller Pál szőlejéig terjed el a római ókeresztény temető. Ezt Lichtneckert József, székesfehérvári régiségkereskedő orozva tárta fel az 1903.-1906. évek közt. A még máig is élő egyik napszámosának vallomása szerint igen gazdag és értékes leletanyagot gyűjtött itt össze. Ő maga vallotta be nekem, hogy igen sok üvegtárgyat és egy több darabból álló orvosi műszerkészletet is talált. Innét került ki az egyetlen magyarországi őskeresztény palackfenék, amelynek analógiáját a római catacombák leletei közül ismerjük (IX. tábla 2. kép). A másik innét ismert tárgy, egy csontból való kézi fonóorsó. Ugyancsak erről a területről való. Néhai Gál Erzsébet bemondása szerint két nehéz aranykarperec és egy fülbevaló. És végül tudomásom van két üvegpohárról, mely Czeier Anna tulajdona volt és egy idegen gyűjtőnek adta el.
A fenti terület, mely még ma is a görögkeleti püspöknek javadalmas földje adta az őskeresztény palackfeneket, mely bizánci stilben készült. A IV. századból való. 1923-ban került birtokomba és ma a Nemzeti Múzeum tulajdona. A fenék átmérője 85,5mm és a szokottól elütően kifelé domborodó. Igen vékony aranylemezzel van bevonva, s ebbe karcolta bele a művész az elég épen fennmaradott képet. E képet az előbbivel azonos domborítású, felperdített szélű, tányérhoz hasonló, kerek, felragasztott üveglap borítja azért, hogy a képet megóvja és a palack felállítható legyen.
A kép szerintem egy fiatal házaspárt ábrázol. Valószínűnek tartom, hogy esküvőjük alkalmára készült. Ebben a feltevésemben megerősít a férfi esküre emelt keze és a nő jobb vállától a férfi bal válláig félkörben elhelyezett „SEMPER GAVDEATIS IN NOMINE DEI” körirat. A kép körül egy 2mm széles kör foglal helyet. A kép vonalai hegyes árral vannak az aranylemezbe karcolva. Ezeken a vonalakon keresztül a palackfenék átlátszó. A férfi hajadonfővel, míg a nő fejkötőben van ábrázolva. A nő nyakát egy sor gyöngyön kívül egy 4mm széles, a nyaktőhöz simuló, trapéz alakúan tagolt, de függélyes irányú aranypálcikákkal elválasztott nyakék, amelyen 7 kerekded, fekete közepű aranycsüngő van, díszíti. Ruhája széles sávban hátrahajtva, szabályosan simul a testéhez. Balkezével, melynek mutatóujját kinyújtja, úgy látszik, mintha ruháját szorítaná le.
A férfi nagy gonddal rendbe szedett és három mintában gazdagon hímezett tógáját a jobb vállon egy ívfibula tartja össze. Jobb keze, két esküre tartott ujjal és hüvelykujjával, a tunikaujjal fedett kar csaknem a könyékig látszik.
Nagy kár, hogy e tárgy előbbi tulajdonosánál meszelés közben leesett és eltörött. Ugyanekkor a kitörött darabkára, melyen a férfi feje volt, egy mészcsepp hullott, melytől a kép némileg megrongálódott.
Erről a palackfenékről Dr. Nagy Lajos úr tollából, a „Theológiai szemle” (V.évf.158-163. oldal 1929) hasábjain egy kimerítő tanulmány jelent meg. Lássuk teljes terjedelmében.
A dunaszekcsői keresztyén római pohár
Hazánk területének azon a részén, mely a
római korban pannoniai tartományhoz tartozott, a római kori emlékek között gyakran
találkozunk olyan tárgyakkal, melyek tulajdonosaik keresztyén hitéről tesznek
bizonyságot.
A magyar ókeresztyén archeológiai minden
keresztyén jellegű leletet, még kis tárgyakat is fokozott jelentőséggel ruház
fel, mert míg emlékszerű nagy leletek elő nem kerülnek egy-egy helyről
(keresztyén bazilikák, keresztén temetők, temető kápolnák, szobrok, stb.), ezek
vannak hivatva tanulságot szolgáltatni a Dunántúlra már a római uralom idején
feltalálható új hit terjedéséről. A magyar ókeresztyén archeológia nem felelne
meg hivatásának, és a tudományos követelményeknek, hacsak hazánk területére
szorítkozna. A római Pannonia tartomány legnagyobb része a mai Dunántúlon volt,
de hozzá tartozott még nyugat felé Vindobona (Bécs) környéke, Poetovio
(Pettau), a Dráva-Száva köze és Emona (Laibach) vidéke. A római tartományok
pedig nem csak közigazgatásilag képeztek egy zárt egységet, a területi
körülhatárolások és vallási, művelődési viszonyok és provinciális művészeti
megnyilvánulás számára is elválasztó vonalat jelentettek. A magyar keresztyén
archeológiának egységesen kell foglalkoznia az egész Pannonia provincia
emlékanyagával, s a magyarországi keresztyén-római emlékeket a tartomány
összes, hasonló emlékeivel közösen összefoglalva kell beállítani a késő-római
pogány és a korai keresztyén kultúra, valamint ezen korszak művészetének
egészébe. Így kapjuk meg a magyarországi leletek vallástörténeti jelentőségének
megalapításához a legbiztosabb kiindulópontot a művészeti méltatásukhoz a
nélkülözhetetlen hátteret. A hazai archeológiai kutatások már eddig is sok
keresztyén-római emléket ismertettek meg a tudományos világgal.
A jelen alkalommal egy dunaszekcsői leletet
mutatunk be, mely nemcsak művészi szempontból képvisel különös értéket, hanem
azáltal is, hogy hazánk területén eddig ez az első ilyen ismeretes darab.
Ez egy kettős üveglap közt aranydíszítéssel
ékes üvegpohár feneke (lásd a mellékelt ábrát), mely Dunaszekcső község
Püspökhegynek nevezett dűlőjében, a görögkeleti püspök javadalmas földjén
került elő, mikor ott egy régiségkereskedő rabló ásatást folytatott az
1903-1906 évek között.
Ezen a területen egy későkori római temető
terült el, melynek egyik sírjából került elő az aranypohár fenek egy csontból
faragott díszorsóval együtt. Ez a temető egyébként ismeretlen a magyar
régészeti irodalomban, így az üvegpohárra nézve semmiféle más adat nem áll
rendelkezésre.
Palackfenék maradványa
Üvegpoharunk maradványa a közepe felé
kidomborodó kettős fenék, 85mm átmérővel. Az alsó lapon van az a vékony
aranylevél, melyet bekarcolt rajz díszít. A fölösleges rész el van távolítva,
hogy az üveglap ismét előtérbe jöjjön. Az egészet egy másik vékony,
felperdített szélű üveglap borítja., hogy a díszítést védje. A fénykép csak a
díszes részt adja, az üvegfenék felhajló és törött szegélye elmaradt róla. Az
üveg jobb felső részén meg van repedezve, s egyik korábbi tulajdonosánál
ráesett mészfolt a felirat két betűjét elhomályosítja. A díszített fenék kerete
egy két mm vastag gyűrű, s átmérője 71mm. Ezen belül egy fiatal, előkelő házaspár
mellképe látható teljes előnézetben.
A jobb oldalon látható férfi rövid hajú,
bajusz és szakálviselet nélkül. Ujjas alsó tunikát hord, mely a csuklónál
hármas sávval van díszítve. Köpenye a jobb vállán szerszámíj alakú fibulával
van összetűzve. A köpenynek a jobb vállon lelógó része díszített szegélyű. A
szegély két részből áll, egyikben kettős vonal között fekvő ¥ alakokból, másikon kis körökben 4-4 pont és a körök
közt egymás mellé helyezett két pontból álló díszítést kapunk. A férfi jobbját
szíve fölé tartja, esküre emelt tartásban. A nő a férfi jobb oldalán foglal
helyet. Ez általános, az aranypoharak közt csak egy pár eset képez kivételt. A
nő fején főkötő van, mely az áll alatt nincsen átkötve. A homlokától két oldalt
lefelé kisebbedő loknikban fésült haja körülveszi az arcát. Vállairól, mint
felsőruha, kettős szegélyű sál fut le. Baljának mutatóujjával lefelé int.
Nyakán egy sor, pontok által jelzett gyöngy nyakék, s ezalatt kettős vonalak
közt négyszögű lapok, s ezekről hét tojás alakú, lelógó csüngőből álló díszes
ékszer foglal helyet.
Az üvegpohár fenekének körirata:
SEMPER-GAUDEATIS·IN·NOMINE·DEI
Pohárfenekünk szépen illeszkedik be az
aranypoharak ismert nagy számába. A keresztény archeológiai irodalomban ezek az
aranypoharak (fondi d’oro, vetri dorati, vetri cristiani, goldlaser)
tekintélyes helyet foglalnak el. Azonban darabunknak jelentősége különös
művészi értékben rejlik, mely azonnal kitűnik, ha pl. Carlo Albizzati által
legutóbb ismertetett pár szép festett aranypohárral hasonlítanánk össze.
Mesterének igyekezete kimerült a házaspár
ábrázolásánál egyrészt a prtrait szerűségbe való törekvésben, másrészt a
ruházat és az ékszerek pontos visszaadásában. Ez észrevehető a férfi felső
ruháját a jobb vállon összetartó fibula hű utánzásában is, melyet korhatározó
jelenségek közé sorozhatunk. Ez a fibula típus a Kr.u. IV. században örvend
általános elterjedésnek, a jellegzetes vonása a keresztpánt végein látható
hagyma alakú díszítések. Félkörben meghajló háta vastag, tömött, tűtartó része
ellenben rövid s ezen látszik a tűtartásra szolgáló bemélyedő nyílás. Fibulánk
lábának végén egy kis elálló nyúlvány arra enged következtetni, hogy a
biztosított szárú fibulák csoportjából való, melyeknek nagyszámú változata
ismeretes. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében is igen sok van belőlük,
melyek legnagyobb része aranyozott bronz és félkör alakú hátuknak oldalain
niello díszítéssel ékesek.
Az a tömött dísz, mely a nő nyakán látható,
alapos meggondolás tárgyát képezheti. Először egy pontokkal jelzett gyöngysort láthatunk.
Ez lehet magában is egy egyszerű nyakék. Ami utána jön, a fent és lent kettős
vonallal határolt és ugyancsak kettős függőleges vonalakkal öt részre osztott
tárgyat, a nő alsó ruhájához tartozó nyakdíszítésnek (csipke) is vehetnők. De
ott van az a hét tojás alakú, csüngő dísz, melyeknek felső részein egy-egy kis
pont szerepel s így a csüngő díszek akasztóiként szerepelnek. Én hajlandó
vagyok ezekben az is egy nagy, díszes nyakéket látni, milyenek a késői római
korban sem tartoztak a ritkaságok közé. Az aranypoharak ábrázolásain is
gyakoriak a női ékszerek: a gyöngynyakláncok, az egyszerű és értékes ékkövekkel
kirakott nyakékek.
Csüngős ékszert hord a British Múzeumnak a
Tyszkievicz-gyűjteményből szerzett aranypoharán is a házastársak közül a nő. A mi
példányunkon látható női ékszerhez hasonló szerepel a British Múzeum második
aranypoharán is, melynek körirata SEBERE COSMAS LEA ZESES. Az ékszertípus a
késői római korban keleti minták utánzásaképpen lép fel a megtalálható Theodora
császárnő ábrázolásán is. Korábbi előképeire a palmyrai sírkövek női
ábrázolásain kívül a Cument által felásott Doura-Europos falfestményeire
utalhatok.
Az ékszerek rajzolásánál tapasztalható
gondosság jelentkezik a ruházat visszaadásában, is s ezért emlékünk a római
előkelők ruhaviseletének ismeretéhez új adatokat szolgáltat. A női főkötő
szerepel más aranypohár női ábrázolásán is. A férfi felső ruhájánál a
szegélydíszítés érdemel még külön említést.
Aranypoharunkon a házaspár és családi képek
elég gyakoriak. A mi példányunkon az ábrázoltak házastársai viszonyára nincs
olyanjelzés, mint pl. a sírkövek és szarkofágok ábrázolásain, melyeken a
feleség a karját az ura nyaka köré fonja. Egy üvegpoháron a férfi felesége bal
vállát jobbjával érinti. A házastársi viszonyt a kézfogás is jellemzi (juctio
dextratum) vagy a férfi kezében tartott s a házasságkötési okmányt jelképező
irattekercs (volumen nuptiale). Az üvegpoharakon a házastársi viszonyt rendesen
attributumokkal juttatták kifejezésre. Így kerül a házastársak mellképe mögé az
őket megáldó Krisztus, vagy Péter és Pál apostolok képe stb.
A házastársi viszony kifejezését pótolhatják
feliratok is. A mi példányunk feliratának megfogalmazásánál is ez volt a
kifejezett óhaj. Üvegpoharunk feliratával egyező más felirat előttem ismeretlen.
Házaspárok és családos jelenetek ábrázolásai mellett leggyakrabban nevek is
szerepelnek. A név nélküli feliratok ritkábbak. Ez utóbbiak közül a VIVITAS IN
DEO vehető leginkább össze a mienkkel. De a dunaszekcsői feliratnak megfelelő
kifejezéseket használó keresztény felirattal van ellátva azaz aranypohár,
melyet Rómában az Agnes féle katakombában az egyik gyermek sírja mellett a
mészvakolatban találtak. Ezen a szakáltalan férfi mellképe körül SEMPER IM PACE
GAUDE olvasható. Egy carthagoi feliraton a következőket találjuk: VIRAS IN DEO
GAUDE SEMPER. A Niessen gyűjteményben levő kölni vésett díszű üvegpohár
felirata, mely Ádámot és Évát az almafával és kígyóval ábrázolja: GAVDIAS IN
DEO PIEZ(ZEZES).
Ezek a felsorolt feliratok a dunaszekcsői
felirattal együtt Pál apostol philippibeliekhez írott levelének (4,4) Gaudete
in domino sember szavaival hasonlíthatók össze.
Aranypoharunk készítési idejét a
leletkörülmények és a stílustörténeti egybevetés alapján a Kr.u. IV. század
első felébe helyezhetjük. Ha az ismert, nagyszámú aranypoharakkal hasonlítjuk
össze, azt találjuk, hogy úgy technikai, mint művészi jellege miatt a Róma
városi hasonló díszes üvegpoharakat készítő műhelyekből származik. Készítője
nem volt művész, csak egy ügyes mesterember, aki sok-sok társával együtt a nagy
művészet hatása alatt állva – tehetségszabta módon- igyekezett e kis tárgyakon
is visszaadni korának művészi törekvéseit (pl. a szobrászat és festészet
arcképművészetének stílusát stb.). Ezeknek a mesterembereknek érdeme azonban
nemcsak ebben van. Ők a keresztyén művészet lelkes élharcosai, akik keresztyén
szimbólumokkal díszítik és keresztyén tartalommal töltik meg a mindennapi élet
tárgyait s beszámolnak az antik társadalom keresztyénné való átalakulásáról.
Aranypoharunkat Dunaszekcső késői kori római
temetőjének egyik sírjában találták, de készítése semmi kapcsolatban sincs a
halotti kultusszal. Vilhelm Neuss lehetetlennek is tartja, hogy valakinek már
életében halotti ajándékokat készítsenek és az is lehetetlen, hogy a halál és
eltemetés közti rövid idő alatt ily értékes tárgyakat előállítsanak. Nem
készülhettek a szent eucharisztikus ünnepségekre sem, ennek ellent mond a
személyekhez szóló ajánlás. Ezek a díszes tárgyak, így a mai darabunk is, az
ábrázolt házaspár és a felirat alapján ajándéktárgy (trenae) volt eredetileg,
valószínűleg egy fiatal házaspár esküvőjére készített családi emlék.
A legtöbb ilyen aranypohár Italiában került
elő, legnagyobb számmal a római katakombákban. Igen sok be volt helyezve a
sírhelyet (loculus) elzáró vakolatba. A római pápai gyűjtemény Museo sacrójában
is több látható még eredeti mészhabarcsos környezetben. Edények, tányérok,
üvegpoharak állítása a sír mellett felállított asztalkára, elterjedt szokás
volt még a keresztyén korban is, mint a pogány szokás átöröklése, s a halottnak
nyújtott áldozattal függ össze. Ezekre vet világot sok ilyen sír-asztalkáról
emlékeztető sírfelirat is.
Ezek a régészeti adatok világítják meg az
egyházatyák gyakori kifakadását a pogány halotti kultuszhoz való ragaszkodás
miatt.
A dunaszekcsői keresztyén sírban talált
aranypohár is mutatja, hogy a pogány halotti kultusz Pannoniában részben
átöröklődött a keresztyének közé is. Étel- és itallal telt edényeknek a halott
mellé helyezése még a pogány szokás maradványa. A mi üvegpoharunk is ilyen
útravalót tartalmazhatott, s mint egy kedves emlék került a sírba, még pedig
női sírba, mert erre vall a vele együtt talált, csontból faragott díszorsó,
mely kimondottan női sír mellékleteként fordulhat csak elő.
A dunaszekcsői aranypohár, mivel Róma városi
műhelyben készült, azt mutatja, hogy az ábrázolt házaspár onnan került
Dunaszekcsőre, a római Lugiora, mely később, aranypoharunk készítési korában
már florentiai fiatal házaspár Rómába tett közös útja idejében készült.
Pannoniában ez az egyetlen aranydíszítésű
fenékkel ékes üvegpohár, de más római tartományban is elég ritka. Hozzánk
legközelebb Aquileából került elő egy pár, azon a helyen, mely Pannonia számára
közvetítője volt az itáliai-római művészet és kultúra vivmányainak. A pannoniai
keresztyén-római művészet is ez úton termékenyült meg a római városi művészet
kincsesházából, bár Aquilea a keleti kulturának is közvetítője a Kr.u. IV.
században, amit tengeri kereskedelmi kapcsolatai mozdítottak elő. A keresztyén
művészet felhatolásának másik útja a Duna vonala, mely Konstantinápolyt és
Keletet hozta közel Pannoniához.
A pannoniai római keresztyén emlékek fokozottabb kutatást érdemelnek meg, mert ha a környező tartományokat nézzük, a Balkánt vagy nyugati szomszédos Norikumot, nagyon szegényesnek kell találnunk az eddig előkerült emlékanyagunkat. Az olyan kis tárgyak, mint a dunaszekcsői aranydíszes pohár, azonban arra utalnak, hogy monumentális emlékeknek is kell még nagyobb számmal előjönni. Arany poharunk főleg azáltal nyerhet nagyobb jelentőséget, ha beillesztjük a lelhelye környékének már ismeretes vagy még ismeretlen keresztyén-római emlékei közé.
Így Dunaszekcsőről már régebben aranyékszerekkel együtt egy kis bőrtűs díszű aranycsüngő került a szekszárdi múzeumba, melyet középen a Nagy Constantinus –féle Krisztus monogramm díszít.
A cikk írója ezután felsorolja azokat a pannoniai helyeket, amelyekből keresztény-római emléktárgyak előkerültek, így a cikket teljes terjedelmében leközölni, nem tartom szükségesnek.
Az orsónyél (a) 130mm hosszú, mely szabadkézzel készült és sűrűn egymás mellé rakott gyöngyökből készült gyöngyfüzérhez hasonló egyenes pálca, csontból. Ezt öt, nagyobb gyöngyhöz hasonló díszítés több tagra osztja, míg egy pálca 2/5-öd részében elhelyezett hengeres mező két részre tagozza. Az orsónyél elvékonyodó része kis gömbben végződik, s ez 4mm, a másik végén pedig 6mm átmérőjű. Az orsógyűrű (b) magassága 21mm, s csonka kúphoz hasonló. Kisebb-nagyobb körgyűrűkkel díszítve, melyek közül a legszélesebb 13 kis rozettával ékesített. A szélesebb része 25mm, a keskenyebb része 20mm átmérőjű. Ennek belső fala is körgyűrűkkel van díszítve, s belső átmérője egyik végén 16mm, a másikon 20mm. A nagyobb korong (c), mely a gyűszű szélesebb nyílását zárja, egyik felén domború, a másikon sík körlappal határolt. Közepén át van fúrva és e lyuk mellett haránt van egy furat a fonál számára, mely a használattól eléggé kikopott. A kis korong (d), az orsónyél vékonyabb részének megfelelő lyukkal bír. Az orsónyél két korong közötti része a fonál felcsavarására való. Az orsógyűszű pedig frissen készült fonal lerögzítésére van (X. tábla 3. kép).
Római kereszténykorabeli poharak
A poharakat partbeomlás alkalmával Czeier Anna 1929. évi március havában találta, s vándor gyűjtőnek adta el. Lelhelye a szerb temető déli partja a Szent János-hegyen, nem messze azon helytől, melyet Lichtneckert József orozva tárt fel 1896-97 táján, s Czeier Anna telkével északon határos. A part mellett közvetlen ásatás nem volt, mert részben a keresztül vezető út vált volna használhatatlanná, részben pedig a területet határoló part omlott volna be.
A poharak a halott feje közelében voltak elhelyezve. A kisebbik pohár magassága 89mm volt. Fenék átmérője 39mm, a szájnyílásé pedig 104mm. Valószínű italt adtak a halottal, mert földön kívül nem volt benne észrevehető.
A nagyobban a tulajdonos bemondása szerint csontok voltak, mi arra enged következtetni, hogy ételt adtak benne a halottal. Ennek magassága 102mm, fenékszélessége 51mm, a szájnyílásáé pedig 131mm.
Mindkét pohár anyaga üveg, amelynek vastagsága 3mm, s patinája barnás-szürke, de helyenkint már lepattogva.
Mindkét pohár a szájrésznél kissé kiszélesedik és körülbelül 10mm széles, kifelé domborodó övvel szegett. E szegés alatt, e poharakon körülfutó két homorított horonyvonal közti mezőben, a kisebb poháron 22, as nagyobbikon 27 pont helyezkedik el körben. A pettyszerű pontok kék színűek, és a poharak üvegfala közé öntöttek.
Azt hiszem, érdemes volna a még nem bolygatott területet feltárni.
Végül az utolsó római temető, amelyről tudomásom van, a mártincai dűlőben, a Püspök rétnek nevezett tulajdontól nyugatra terül el, csaknem Gőbel József tanyájáig.
Most felsorolom azokat a szekcsői tárgyakat, amelyekről tudomást szereztem.
A Magyar Nemzeti Múzeum irattára 49.111/1897.P.N.5/1897. száma alatt található adatok (Wos. Tolnam. Tört. II.k.642-ik és a következő 11 lapján)
Szekcsőn 1897 január havában szőlőirtás közben találtak két római téglasírra, melyekről Halla János küldött értesítést a munkások előadása nyomán a M.N.-i Múzeumnak s egyúttal az egyik sír leleteit beküldötte, az intézetnek ajándékozva azokat. A két sír két méternyire feküdt egymástól 2 lábnyi mélyen, az egyikben női csontváz volt fejjel nyugat felé, a csontok egészen elkorhadtak, a fogak után ítélve a nő 40-45 éves lehetett, két zápfoga ugyanis hiányzott, három pedig hibás volt, a koponyát a találók összetörték, s az a többi földdel elhányódott. E csontváz fejénél egy terra sigillata csésze, alul csonka kúp, felül gömbsáv alakú s keskeny, kissé harántos nyílásszegélyű testtel, melynek egyik oldala kitörött, gömbsáv alakú részén degenerálódott delfin, vagy csigamotívum domború díszítményekkel. Átmérője 7,8cm, magassága 4,8cm. Az edény mellett Probus bronz érme (Conf.Coh V.489, de Av. IMP PROBUS AVG CONS III Rev: SECVRIT PERP –a Securitas jobboldalán I, e szelvényben VIXX P (?)). A medencecsonton közvetlen a szárcsontnál egy lapos, zárt, bronzkarika 5,2cm átmérővel, melyről Halla azt véli, hogy a nő valamely sérvbaj ellen (Gebehrmutter-Vorfall) hordotta és, hogy a karika selyemmel, vagy más fonállal volt körülfogva. Halla e föltevésében annál több a valószínűség, mert mint ő felfogja, hogy köznépnél hasonló, női bajoknál fából készült, fehér viasszal átvont karikák vannak használatban, melyeknek nagysága a bronzkarikával egyezik. Hasonló karikák nagy számban fordulnak elő a római leletek közt s csaknem valamennyit jellemzi a hosszas viselet következtében előállott kopás s így éppen nem lehetetlen, hogy Halla jól sejtett, mikor ebben az antik világ egyik orvosi műszerét vélte látni. Magyar Nemzeti Múzeum 49,111/1897 BN.
Ismeretlen lelhelyű és szórványleletek
A kövecsparton találtatott (VI. tábla 6. kép).
A relief magassága 36mm, szélessége 22mm. A pásztorbot magasságából, a püspöksüveg érintésével, a relief felső szélét egy félkör alkotja. Jobb felén egy Krisztus monogramos X zászló nyele, mely egy recézett gömbben végződő vázához hasonló edényben áll, a balon pedig egy rozettában végződő pásztorbot képezi a relief két szélét. Mid a négy oldalát egy kiemelkedő vonal szegi. A két jelvényt a püspök tartja. Süvegének szemközti formáját csaknem egy egyenlő oldalú háromszög alakját mutatja, mely a fejnél karimás. A süveg hegyén valamilyen kerek jelvény van. Arcának mindkét oldalán 3-3 bütyökhöz hasonló dudor foglal helyet. Vagy a süveg lerögzítésével kapcsolatos, vagy a lokniban végződő haját tükrözi. Testét egy miseruhához hasonló ruhadarab fedi. Ezt a vállrészből kiinduló széles sáv, mely a mellnél összefut, osztja két részre. Ez alatt pedig egy gondosan ráncba szedett ing látszik. Lábfeje jobbra fordult. Ezek közt két redő az ing hátsó, alsó szegélyét adja. A pásztorboton három kis gömböcske talál helyet. Az alsó a bot alsó egyharmadában, a két felső a bot felső 2/3-éban van. A legfelső a püspök keze felett látható.
A thrák lovasistanség (Deus Sol Invictus)
ólomtáblája Kövecs, 1928 VI/19
Szórvány lelet. Ez a tárgy kétségtelenül visszatükrözi azt, hogy a római uralom idején itt thrákok is laktak, vagy legalább is katonai szolgálatot is teljesítettek. Hogy ezen vallásos meggyőződésüket szabadon gyakorolhatták e szektába tartozók, s nem szórványos jelenség, azt némileg alátámasztani látszik az, hogy Takács István mérnökgyakornok úr tulajdonában még egy ilyen táblának töredék bal sarka van ugyancsak Szekcsőről. Az ólomtáblácska hossza 97mm, szélessége 77mm, vastagsága 2-3mm közt váltakozik.
Az ólomtáblácska 4 képcsoportra van osztva. Az első Sol Isten, 4 lovas quadrigán. Jobbját felemeli, baljában gömb van, Fejéből jobbra-balra sugarak lövellnek, melyek végén egy-egy csillag van. A száguldó lovak, jobbra-balra, szimmetrikus mozdulattal vannak ábrázolva.
A ruha redői, valamint a quadriga kereke és kasa jól szemlélhető.
A második képcsoportban középen ruháját tartó nőalak felé két lovas közeledik. Egyiknek a fején frigiai sapka és alatta kezét előre nyújtó, hason fekvő emberi, alak és mögötte jobbját feltartó, balra néző, lenge ruhás alak.
3-dik. Középen rojtos terítővel terített asztal, körötte három ember, rajta hal. Az asztal bal oldalán egy állatot nyúzó ember és ez mögött egy arcával befelé fordult polgári ruhás egyén. Az asztal jobb felén két mezítelen és arcával az asztal felé fordult alak.
4.-ik. Középen kétfülű fazék. Ettől jobbra egy összetekeredett kígyó, e mögött pedig egy balra néző oroszlán. Az asztal balfelén egy háromlábú asztal és egyéb felismerhetetlen dolgok. Ma Fleiszig József birtokában van. Erről rövid értekezés és fénykép, a Pécs-Baranyamegyei –Múzeum –Egylet 1928. Évi értesítőjének 70-72. Lapján jelent meg. A fénykép azonban nem a szekcsői leletről készült.
Takács István mérnökgyakornok úr birtokában van egy ugyanolyan Istenségnek szánt Ólomrelief töredéke. Ez az ólomtáblácskának alsó bal sarkát ábrázolja. Az alakok sokkal gyarlóbb kivitelűek, de maga a töredéken tisztábban kivehetők az alakok. Így a második képcsoportból látható a delfin és a mögötte álló alaknak a fele. A harmadikból látszik a fa, melyre a nyúzandó állat akasztatott. A nyúzó ember és ennek háta mögött az alak. A 4-ik csoportból a fazék és közvetlen ennek baloldalán egy jobb felé fordult kutya fekvő alakban (de lehet oroszlán is). E mögött helyezkedik el a háromlábú asztalka.
Összehasonlítva a másik ólomtáblácskával, kitűnik, hogy nem egy mester alkotta. Részletesen tárgyalja: Arch. Ért. 1903. 305-365. L; J. Ziehen fejtegetései: Arch. Anzieger 1904. XIX.11-17.l. A fenti ólomtábla képét lásd az Arch.Ért.1912.év 342. lapján. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az itt közölt ólomtábla képe nem a szekcsői ólomtáblát ábrázolja, hanem egy másikat, amely azonban egy és ugyanazon öntőmintából került ki, mint a dunaszekcsői.
-Lelőhelye ismeretlen. A sírból kikerült két bronzkarperec. Az egyiknek vastagsága a legvastagabb helyen 6mm. Az összekapcsolás helyén a két manzseta szerű véggyűrűk mellet 4mm. Az egyik vége karikában, a másik pedig egy kifelé hajló kampóban végződik, mely egymásba kapcsolva a karperecet zárja. Az egész 4 db bronzsodronyból van összesodorva. E sodronyok közül kettő sima, kettő pedig harántmélyítéssel alakított gyöngysor alakú. Ezek egymással váltakozva csavarodnak. A szélessége 7,8 x 5 cm-es ellipszis.
A második 4 sima bronzdrótból van sodorva. 5 mm, a vékonyabb részén 2,5 mm vastag. Csukó szerkezete le van törve.
Mellékletként fordult még elő két csonttöredék egy nyakgyűrűből. Külső fele rézsutosan bordázott. A két darabnak együttes hossza 105 mm. Kissé ellapított.
E lelet része egy csontkarperec egyből faragva. Vastagsága 3 mm és simára faragott.
Ide tartozik még egyik végén törött, 5 mm vastag és 102 mm hosszú, négyoldalú, hasábos csontléc. Két végén vasszeggel valamihez hozzá volt erősítve és harántcsíkozott. Egyik oldalán, a hosszközépen egy vasszeg feje domborodik ki. (?)
Volt még a leletek közt egy megállapíthatatlan, igen rossz tartású bronzérem.
És végül egy kovatűzszerszám, melynek egyik oldala egyenes, a másik oldala körívű. Hossza 55 mm, szélessége a legszélesebb pontban 35 mm.
(III. tábla 5.; IV. tábla 1.,4. kép)
93. számmal jelölve. Lelőhelye: Kövecs, 1924. okt. 21-én. Hajdani gazdájának kedves tárgya volt. Ez kitűnik abból, hogy - miután eltörött darabjainak átlyuggatása után - lapos ólomszalaggal össze lettek kötve. Az ólomszalag díszített volt.
A töredéken egy nyilazó Ámorka látható. Kopott. A nyíl vége hiányzik. A teste a bal lábára nehezedik, jobb lábával pedig támasztja testét. A lapockák táján két szárnya van. A bal lefelé, a jobb pedig felfelé áll. Bal kezével az íjat, a jobbal pedig a nyílvesszőt tartja. Terpeszállású lába és szárnya közt, úgyszintén az íj előtt egy 11 ágú rozetta foglal helyet. Az egész dombormű kiálló részei erősen kopottak. Az Ámor mögött, egy álló szívalakból, kötélhez hasonló díszítés indul ki, mely a fenéktől 13 mm távolságban, - és a körül futó, zsinegszerű domborulatra merőlegesen állva - mintegy a következő képet elválasztó határvonal helyezkedik el. A tálat körülszegő tojásléc alatt, valamivel vékonyabb kötéldíszítés szalad - az Ámor feje felett - a tál körül. Úgy látszik, hogy így határolták körül az egyes domborított képalakokat. Az előbbi kötélfonattól 4 cm távolságra, ugyanolyan fonat, egy másik képszelvény szélét képezte. E képszelvényben csak egy jobb felé fordult lábfej van meg néhány felismerhetetlen domborulattal. A 2. kötélfonat bal felén egy 11 ágú rozetta, mellette egy alsó lábszárhoz hasonló domborítás.
A fenék 8 mm vastag, amely körül homorítás van. Jelzése nincs, vörös színű, mázas.
96. sz. Kövecsről, 1924. év okt. 21-én került elő. Ezen a terra sigillata töredéken körülfutó drapériából két fodor látszik. Ez alatt egy balra fekvő vadkan első fele, előtte egy stilizált növény. A felrakott kép meglehetősen kezdetleges. Vörös színű, mázas.
85. sz. Terra sigillata töredék. A fenék körvonalával párhuzamosan futó domborított körvonal felett egy bal felé ugró párduc (?), fej és első lábak nélküli teste. Mögötte két rohanást mutató láb. Vörös színű, mázas.
81. sz. Körülbelül 10 cm hosszú terra sigillata töredék, melyen a drapéria díszből 3 egész és két csonka dísz van meg. Egy egész oroszlán testének felrakott domború képét őrizte meg. Anyaga és színe, mint előbbieké.
85. sz. Egy vörösre égetett terra sigillata mécs felső része volt. E homorú körlapon egy lépkedő flamingóhoz hasonló madár van rámintázva. Előtte egy mákfej formában végződő növény van. Jobb felén két, balfelén egy levél helyezkedik el. Ez a növény két jácint levélformából nő ki. A növény és a madárláb közötti mezőben egy áttört lyuk van, ez az olaj beöntésére szolgált. A körlapot három körbefutó, domborított vonal díszíti, mely a kanóccsatornánál véget ér. A kanóccsatorna külső végén van a kiálló kanócbél számára készült lyuk. Mázas.
82. sz. A fenéktáji terra sigillata töredék egy bal felé iramló szarvast, alatta pedig egy szarvast üldöző kutyát ábrázol. Vörös, mázas.
91. sz. E töredéken egy vékony indájú dísz felett, látszik egy ugró oroszlán (?) képe 10 cm hosszú, vörös, mázas.
87. sz. Terra sigillata szájrész töredék. Vörös, mázas. A drapériáig egy körbefutó sima mező van. Ezt egy 7 mm széles drapéria, majd egy 2 mm széles gyöngysor követi. Ez is körbefutó. A töredék bal szélén két jobbra domborodó és párhuzamos vonalú félkör darabka foglal helyet. Ettől jobbra, hét félgömbből kiemelkedő és rozettában végződő és felfelé szélesedő párhuzamos oszlop közt egy szemközti nőalak foglal helyet. Jobb kezével a fején tart valamit, bal kezét lefelé lógatja. Alatta egy körgyűrű van. A két párhuzamos gyöngysor oszlopot, harmadában egy-egy rozetta osztja két részre. Ebből a két rozettából indul ki jobbra és balra is egy előbbihez hasonló gyöngyfüzér, amelyből a jobb felé haladó egy rozettában végződik, mely egy függélyes gyöngyfüzérnek a harmadában van elhelyezve. A gyöngypálcák által körülzárt trapezoid alakú térben helyezkedik el egy-egy kettős körben, egy-egy - fejét hátraszegő – jobb felé fordult madár. A két kör közötti teret egy-egy rozetta tölti ki. Ez alatt a képmező alatti mezőben egy bal felé ugró kutya alakja van megörökítve, melynek azonban farka töve és a combtöve van meg (IV. tábla 3. kép).
86. sz. Ez egy 39 mm széles és 53 mm hosszú piros színű, mázas ter. sig. cserép. Kidomborodó kötélfonathoz hasonló vonalakból álló négyzetes mezőkre van osztva. A négyzet minden sarkában egy körgyűrű van elhelyezve. Közepén pedig egy 6 mm átmérőjű bütyök.
92. sz. Egy vörös, mázas edénytöredék. A díszítést pálcákhoz hasonló vonalak alkotják. Ezek egymást úgy metszik, hogy 43 mm hosszú és 20 mm széles rombuszokat alakítanak.
102. sz. Vörös, mázas terra sigillata töredék. Az edény szegését tojásléc adja. Ez alatt egy vele párhuzamos gyöngysor van. A gyöngysor alatt helyezkedik el egy testével balra fordult, de hátra néző női (?) alak. Jobb karját a feje fölé íveli. Ez előtt egy 7 mm átmérőjű körgyűrű van. Bal karja nem látszik.
103. sz. Vörös, mázas töredék. Egy jobb felé fordult, harcias állású katona. Jobbjában kard, baljában kerek pajzs van. Felette és mögötte kötélfonat léc, mely a képsík határát adja. Mögötte egy hármas körgyűrű része.
104. sz. Vörös, mázas edénytöredék. Fenékdarab, bélyeges. A körbe elhelyezett bélyeg tégla alakú, kerete 8 mm hosszú és 4 mm széles, nehezen olvasható bélyege CARI.
Takács úr ajándéka egy Terra sigillata töredék fenekéből a fele, oldalfalából egy igen kis rész van meg. Két pontokkal határolt mezőben kördarabok vannak. A köríven kívül a mezősarkokban 3 db 3 mm átmérőjű, 8 ágú csillag alakú rozetta foglal helyet. Kedves edény lehetett hajdani tulajdonosának, mert meglátszik, hogy össze volt drótozva. A fenék belső felében találjuk a bélyeget, melynek alsó része a hiányos bélyegzés következtében elmosódott, de azért kétséget kizáróan állapítható meg, GERMANOI. Hossza 23 mm, szélessége 4 mm.
Takács úré ez a láb formában elhelyezett bélyeges cserép. A lábból letörtek az ujjak, de a bélyeg teljes. A bélyeg ez: VILLIN.
105. sz. Vörös mázas edénytöredék. Fenékdarab. A bélyeg kezdő része letörött. A bélyeg meglevő része IIRIM. Dr. Nagy Lajos úr meghatározása szerint e kiegészített bélyeg (SEV) ERIM-Severi Manu (Severi kezéből). Ilyen nevű fazekas több volt Galliában és Germániában Kr. u. a II. században.
97. sz. Vörös mázas edényfenék. A bélyeg tiszta és jól olvasható. Az edényfenék átmérője 37 mm. A bélyeg egy kettős körön van keresztül ütve és hossza 26 mm, szélessége 4 mm. Olvasható DIVCATIM.
Dr. Nagy Lajos úr szívességéből még a következő adatokat is közölhetem. Olvasása a bélyegnek: DIVICATI Manu, vagyis Divicatus kezéből. Ez a Divicatus egy II. századbeli fazekas volt Galliában, aki edényeket szállított Pannoniába is.
Takács István úrtól kaptam egy vörös zománctalan, igen vastag falú edénytöredéket. Bélyege a szájnyílással párhuzamos. Hossza 45 mm, szélessége 12 mm, és tégla alakú.
A bélyeg szövege: FELIXSER.
108. sz. Vörös mázas terra sigillata cserép. Hossza 78 mm, legnagyobb szélessége 44 mm. Vékony falú töredék. Rajta jobbra fordult táncoló nő van ábrázolva lenge ruhában. A ruha fodrok erőteljesen domborodnak ki. Feje meglehetősen elmosódott, de azért a díszes hajfonatot meg lehet állapítani. Két karját előre, a feje fölé íveli. Előtte a fejjel csaknem egy magasságban van egy négylevelű rozetta. Ettől balra fel egy kis körbe van elhelyezve egy kis bütyök.
109. sz. Vörös mázas, csaknem egyenlő oldalú háromszög formájú edénytöredék. Közepén egy jobb felé forduló harcos felső teste, ki jobb kezének állása után ítélve - karddal? - szúrni akar. Bal karján hosszas pajzs van.
110. sz. Vörös mázas. Egy kis dombor töredék, balra hajló és meztelen nő fej és láb nélküli teste.
113. sz. Vörös mázas töredék. Két körből álló gyűrűben, lábain lógó madár testének fej felöli része.
107. sz. Vörös mázas rozetta. Terra sigillata töredék. Átmérője 22 mm. Egy kisebb egy mm vastag és egy nagyobb 2 mm kötélfonatot utánzó körben elhelyezve. Négy egész és négy csonka sziromlevélből porzóit egy kis bütyök helyettesíti.
99. sz. Vörös mázas kis csésze szájrészi töredéke. A szájperem alatt mintegy két mm-nyire egy banánhoz hasonló gyümölcs.
114. sz. Vörös mázas táltöredék. A szájperemtől az oldalperemig körbefutó mezőben egy női fej kétfelé választott hajdísszel.
115. sz. Vörös
mázas töredék. A száj- és oldalperem közt futó mezőben vagy egy 20 mm hosszú
delfin. Erről az edénytöredékről Dr. Nagy Lajos úr az 1931. évi Arch. Ért. 267.
oldalán a következő rövid közleményt teszi közzé. A bevezető közleményben
mondja: Dunaszekcső közismert régi római
lelőhely. A római kori megszállására, s a Pannoniába importált terra sigillaták
útjának megismerésére három edénytöredékünknek különösebb jelentősége van. 1.
számú darabja (a fenti) egy kis Dragendorff 25. formájú csésze töredéke, s
jelenleg Halász Ferenc dunaszekcsői ny. ig. tanító gyűjteményében van. Egyenes
falú felső részét az alul elálló perem jellemzi, s díszítése felrakott,
applikált delfin. Ez az edényfajta a legkorábban Pannoniába eljutott áru,
készítési helyét Észak-Itáliába a Pó vidékére helyezik. (Lásd: V. ö. Oxé. VII.
Bericht der röm-germ. Kommision, 1915, S. 13.) Előfordul nagy számban
Noricumban, (Lásd: F. Wiesinger, Die verzierte Sigillata aus Linz. 80.
Jahresbericht des Oberösterreichischen Musealvereines für die Jahre 1922 und
1923, S. 61 ff.) Nálunk Pannoniában ritka. Nagyobb számban csak Carnuntumban
van, (Lásd: Nowotny, RLIÖ. XII. (1914), Sp. 167, Fig. 99., melyet a déli rész
kivételével leghamarább is szállottak meg a rómaiak. Elvétve fordul elő
Sopronban, Győrben, egy-két darab Aquicumban is előkerült. Szombathelyen és az
újmajori korai temetőben is több példánnyal van képviselve (Lásd: Kuzsinszky, A
Balaton környékének archaeologiája 81. old. 108. ábra; u. a., Arch. Ért. XL
(1923-1925). 91-92. old.), aminek az a magyarázata, hogy ez a vidék az
Aquileiat Sabáriával és Carnuntummal összekötő főúthálózatba esett, mely út
mentén az észak-itáliai áru előnyösen tudott elhelyezkedni. Közismert, hogy
ezen útvonal mentén az itáliai Barbius-kereskedőház számos emlékével
találkozunk. (Lásd: v. Domasziwski, Westd. Zeitschr. 21. (1902) S. 159. ff;
Willers, Neue Untersuchungen über die röm. Bronzeindustrie von Capua und
Niedergermanien, S. 27-29.) Ennek az edényfajtának a jelentkezése azért fontos,
mert Claudius korától kezdve eltűnik a piacról, kiszorítják a korai délgalliai
díszesebb terra sigillatak. A mi darabunknak is még a Kr. u. I. század közepéig
kellett a Dráva-Száva közén át feljutni Dunaszekcsőig.
Ezzel együtt közölt még két darabot ugyancsak Dunaszekcsőről, de ezeket a Pécsi Múzeum őrzi.
75. sz. Vörös, sima, fényes táltöredék. Csaknem egy fél tál. A szájperem alatti dísz egy körbefutó, benyomott drapéria dísz. Ez alatt 18 mm távol az edény körül benyomkodott fűcsoportot ábrázoló díszítés. Alatta sűrűn egymás mellé rakott, - fordított - nyelével lefelé álló, vadgesztenye leveléhez hasonló, benyomott díszítés következik. Ezt követi a körbefutóan egymás mellé, de ismét szárával lefelé helyezett, virágcsokorhoz hasonló benyomott díszítés. A díszített mezőt alul-felül két körbefutó, bemélyített vonal határolja.
Ez a cserép Dr. Nagy Lajos úr megállapítása szerint a "pannoniai terra sigillata utánzatú edények" csoportjába tartozik. Kora a Kr. u. II. század első fele.
43. sz. Vörös, fényes edény szájtöredéke. A szájperem mintegy 33 mm széles és körbefutó, lefelé hajló felület. Minden 50 mm távolságra egymáshoz két felrakott, pipacsbimbóhoz hasonló és egymás mellé helyezett díszítés foglal helyet. Némely díszítés már rongált.
59. sz. Ugyancsak egy vörös edénynek a töredéke, mely körbefutó és bemélyített sávokkal van díszítve. Szájrész darab.
57. sz. Vörös és csak szájrész körül fényes töredék, mely két bekarcolt vonallal van díszítve.
53. sz. Vörös s részben fényes és vékony töredék. Pálcika benyomásokkal van ékítve.
66. sz. Vörösbarna, vékony falú edénytöredék, mely olyan hosszabb, benyomott pálcikákkal van díszítve, mintha a baloldalon sáshoz hasonló levelek nőnének ki belőle. Alatta két körbefutó "V" alakúan benyomott vonal látható.
44. sz. és a 45. szám egy vékonyfalú, halványpiros csészetöredék. Bütykökkel és levelek felrakásával van díszítve. Ez a Feltzner János szőlőjéből való. Minthogy a sírból kikerült edénycserép egy Ti. Claudius Caes érmével együtt került elő, azért e cserepet az I. század első feléből valónak kell hinnem.
74. sz. Vörös, máztalan. A fenéktől 20 mm távol, s evvel párhuzamosan körbefutó, felrakott vonal van. Ebből fut ki a vadgesztenye leveléhez hasonló levél indaszerű szára. Ezeket az indadíszeket választja el egy merőlegesen közéjük helyezett fenyőgally. Baloldalt az indadíszítés felett van három rozetta töredéke.
40. sz. Szürke, vastag edénytöredék. Hossza 58 mm, szélessége 41 mm. Egy-egy fenyőgally benyomásával van díszítve. Valószínű, ez is a "pannoniai terra sigillata utánzatú edények" csoportjából való.
41. sz. Szürke, sima, szájperem felöli töredék. Vastag falú, hossza 65 mm, szélessége 70 mm. Benyomott dísze egy bal felé lépő szárnyas alakot ábrázol. Szárnya a lapocka tájáról indul ki. Hosszú és lelógó. Alatta egy homorított vonal fut az edény körül. Az alakok fejmagasságában két bekarcolt párhuzamos vonal fut az edény körül. Az alakok fejmagasságában két bekarcolt párhuzamos vonal kerüli meg az edény falát.
49. sz. Piros, nyers kivitelű, fej és láb nélküli férfitest. Magassága 40 mm, szélessége 20 mm. Mellizmai erőteljesek, mellkasának domborúsága és a köldök helye jól kivehető.
52. sz. Halványpiros festett edénytöredék. 76 mm hosszú és 43 mm széles. A szájperem sötétebb, míg az ez alatti díszített mező sárgás piros színű. A perem festett szélét egy hegyesszögben összefutó két vonal érinti. Ettől jobbra 4 egész és két darabka petty helyezkedik el. A két csúcsba összefutó vonal által berekesztett mezőt ugyancsak egy petty ékesítette. Vastag fala van.
Az egész gyűjteményem 115 darab terra sigillata és egyéb elnevezésű cserépből áll. A felsoroltakon kívül vannak homokkal beszórtak, felragasztott díszítésűek és zománcosak is. A korongos bemélyítésű, fehér, máztalan, érdes felületű edénytöredékek is képviselve vannak.
7. sz. Fekete-szürke töredék. Benyomott levél dísze, páfránylevélhez hasonló. Hossza 31 mm, szélessége 36 mm.
33. sz. Szürke színű, piros alappal. Vékony falú, 37. sz. pedig vékony falú és piros színű. Mind a kettő fénytelen. Ez is vékony falú. Dr. Nagy Lajos úr megállapításai szerint a II. század első feléből valók. Körülbelül Traianus császár uralkodása végétől Antoninus Pius uralkodásáig fordulnak elő.
Meg kell még említenem a 47. számú darabot, melynek színe fényes fekete, s fehér színű folyékony anyag rácsepegtetésével lett díszítve.
Nem érdektelen az 55. számú sem. Ennek díszítése körbefutó és sűrűn egymás mellé helyezett benyomások teszik. Világos piros színű és finoman iszapolt agyag.
A 67. sz. alatti egy sárga zománccal bevont fehér anyagú cserép. Az edény falára felrakott díszítés egy 16 mm átmérőjű kerek rozetta, melynek érdekessége, hogy négy sor kis (1 mm-es) bütyök foglal rajta helyet a középen szabálytalanul elhelyezett bütyköcske körül.
A 3., 4., 5. számú cserepek vörös színűek és világos színű hosszanti foltokkal vannak díszítve.
A 9. és 10. számú fekete, illetve sötétszürke színű és elmosódó piros foltokkal díszített.
A 38. és 39. számú töredékek, mintha igen finoman iszapolt és folyékony agyagpép rácsepegtetésével lennének díszítve. A 38-as egy levéldíszítéssel bír, míg a 39-es egy háromkaréjú levelet akarna visszatükrözni, felkunkorított karéjvégekkel. Piros színűek. A 44. és 45. számú töredék rokontechnikájú darab.
A 14. számú egy edény szájtöredék darab, melyen a fület egy emberorrhoz hasonló, stilizált bagoly csőre alkotja. De lehet stilizált emberi arc is, melynek szemei feltűnően hasonlítanak a bagoly szeméhez. Vörös, máztalan és fénytelen darab.
Meg kell még említenem Takács István úr gyűjteményében található és általam ismert leletdarabokat is, melyeket itt, mint a tagosító mérnökségnek gyakorló mérnöke gyűjtött 1926-27-ben. Sol és Luna istenség thrák eredetű ólomreliefjének bal alsó saroktöredéke.
Egy egész és három töredék agyagmécs bélyege. Az egész fenék felirata FEST. A "T" utáni betű nem vehető ki.
Az első töredékből tisztán megvan ORTIS, melyből az első betű "F" hiányzik. Ez a bélyegző több darabról ismeretes, azért voltam bátor FORTIS-ra kiegészíteni.
A második darab RTIS töredéket örökít meg. Az előtte való bélyegnek töredéke.
A harmadikon IS olvasható. Kiegészítése kétségtelen a fentiekkel azonos.
1930. év okt. 31-én ismertem meg V. Rátz Károly gyűjteményében két római agyagmécsest. Az egyiknek fenekén két körben átmérő irányában elhelyezett bélyeg FORTIS. A mécs hossza 95 mm, szélessége 63 mm, magassága 30 mm.
A másik agyagmécs 89 mm hosszú, 61 mm széles és 29 mm magas. Bélyege LECIDI.
Mind a két mécs Feltzner János szőlőjének forgatása közben találtatott.
A saját tulajdonomban ugyancsak van egy VIBIVS bélyegű agyagmécs, melynek bélyege alatt a középen F áll, s egy FORTIS jelzésű.
E néhány lebélyegzett mécs és mécstöredék bélyegzéséből kitűnik, hogy a FORTIS bélyegzésűek vannak túlsúlyban. Valószínű tehát, hogy ez a műhely szállította leginkább az itteni lakosoknak az agyagmécseseket.
Fentebb, a terra sigillata töredékeknél már megemlékeztem egy mécses fedőrészéről, melyet egy gázló madár és előtte egy mákfej formában végződő növény domborított képe díszít.
Meg kell még említenem egy emberfej formájából maradt mécstöredékről is, melyen a hajfonat alakjában helyezkedik el és valószínű női fej darabja.
A képen feltüntetett ábrákat Iványi Dóra úrleány szívességéből mutathatom be, ki a római mécsanyagomról e fényképet készíttette, és a római agyagmécsekről készített disertatiojában használta fel (VIII. tábla 2. kép).
A homorúan bevésett gyűrű-kövek
A római korból ránk maradt szekcsői gemmákról is meg kell emlékeznem, mint amelyek a római kor legértékesebb leletei.
Ilyeneket az én itt eltöltött időmből 26 darabot ismerek. De olyanokról is van tudomásom, amelyeket a tulajdonos ismeretlen egyéneknek adott el. Így határozottan vissza tudok emlékezni egy fehér kőbe vésett oroszlánra és egy sárga kőbe vésett görög harcos fejre. Úgy ezek, mint az alább felsorolt gemmák, homorúan bevésett drágakövek, tehát intaglio-k.
1. Ezek közül egyik egy sárkánnyal díszített sisakos harcos feje. Üvegbe vésett és kék színű. Hossza és szélessége 19 mm-es négyzet, melynek sarkai le vannak tompítva (XIII++ tábla 3. kép).
2. A második egy ellipszis alakúra csiszolt fekete kőbe vésett katona, melynek jobbjában kard van, baljában egy kosár alak és egy álló kis Victória. Fején sisak van. A kő hossza 13 mm, a szélessége pedig 11 mm. A vésett sík hossza 10 mm, szélessége pedig 7 mm, ezt pedig egy ellipszis alakban körbefutó 2 mm széles ellipticus gyűrű övezi a képsíkra mintegy 25 foknyi töréssel.
A 3. egy vésett carneol kő, melyen egy méhkashoz hasonló forma van bevésve, annak két oldalán egy-egy búzakalász, felette pedig egy tücsök. Alakja ellipszis. Hossza 11, szélessége pedig 9 mm. Sötétebb színű carneolból van készítve.
A 4. számú ugyancsak elliptikus formájú, világosabb színű carneolból van. A rávésett alak egy bal felé ábrázolt nőalakot mutat. Jobbját előre tartja, ez alatt kissé kicsorbult. Balját lefelé tartja a háta mögött és valamit tart benne (XIII. tábla 8. kép).
5. Egy jobboldalra fordult katona. Fején sisak, jobbjában dárda, baljában pajzs van. A vésett képsík ellipszis alakú és 17 mm hosszú, 12 mm széles. A kő színét nem tudom.
6. A véset lapja kissé homorú, elliptikus, 15 mm hosszú és 12 mm széles. Egy páncélba öltöztetett, sisakos katonát ábrázol, aki a jobb kezében kis Victóriát tart, baljában pedig egy lándzsát. Előtte van a felállított pajzs, vállán köpenyféle.
7. Ezen a gemmán egy bal felöli férfialak ábrája látható. Jobbját előre tartja, mintha a kézfej be lenne kötve. Bal keze lelóg és ez alatt egy ismeretlen dolog. Piros színű. Képsíkja kissé homorított, hossza 13 mm, szélessége 10 mm. Az alak lépő formát mutat (XIII+ tábla 1. kép).
8. Egy horgászó férfit ábrázol. Fején kalap, térden felül érő tunikában. Jobb kezében fogja a horgot, baljában pedig zsinór, melynek a végén a hal. Hátán látszik a doboz, melyben a csalétket vitte magával. Formája ellipszis. Hossza 13 mm, szélessége pedig 10 mm. A gemma színe igen érdekes. Szélességében ketté osztott és két színű. Középen egy feketés vonal választja ketté a követ. Ez a kő mintha az éjjelt és a vizet akarná visszatükrözni. Gyönyörű darab (XIII++ tábla 5. kép).
9. Ez a véset mintha egy mérnököt ábrázolna. Kezében háromszög, lába előtt egy hatszögű szabályos sokszög, melyben 3 átló látszik. Hátán mintha műszereket vinne. Az elliptikusan formált sík hossza 13 mm, szélessége 10 mm. Színe barnáspiros.
10. Ezen a fekete kövön egy ülő alak van ábrázolva. Előre nyújtott jobb kezében tart valamit, bal kezével pedig mintha az ülés támlájába akaszkodnék. Ennek az elliptikus kőnek a hossza 9 mm, a szélessége 7 mm.
11. Egy 9 mm hosszú és 7 mm széles, ellipszis formájú kőbe Victória jobb felé néző alakja van kivésve. Sajnos a kő színét nem tudom.
12. Ez a kő egy jobb felé fordult és lenge ruhában ábrázolt nőt tüntet fel. Bal kezében mintha tálcán vinne valamit, bal kezében 2 kalászt tart. Előtte egy felfelé mászó bogár van. Az ellipszis alakú kő hossza 11 mm, a szélessége 9 mm. Színét sajnos nem tudom.
13. Egy 15 x 11-es, sötét okker színű carneolból készült gemma. Képsíkjába egy lenge ruhás nőalak van bevésve, s ennek ruháját egy deréköv szorítja testéhez. Jobb kezében bőségszarut tart, és ugyan innét lóg egy fátyol egyik vége, míg a másik vége a hölgy derekához simul. Bal kezében egy hosszú szárú mákfejet és búzakalászt tart. Lábainál egy ismeretlen tárgy helyezkedik el. Gyönyörű véset. A kő színe barnás, sötétokker színű carneol.
14. Ez a gemma 17 x 14-es nagyságú ellipszis formába van méretezve. Egy balfelé ülő férfialakot, mely sziklapadkán van elhelyezve egy felé fordult Ámort nyilaz meg. Színét ennek sem tudom (XIII++ tábla 2. kép).
15. Két szemközt álló alakot ábrázol. A jobb felöli nő, ki bal kezében szerencseszarut tart és a vele szemközti férfi megkoszorúzza. A másik függélyes helyzetben levő kezében is tart valamit. Kerek alakú, átmérője 11 mm, színe ismeretlen.
16. számúba egy jobb felé fordított férfi mellkép van ábrázolva. Ruhafodrai a nyakon igen tisztán látszanak. Fejét egy sugaras fejdísz ékesíti, és ezt egy kötélfonathoz hasonló hajdísz szegélyezi. A nyak alatt TOC jelzés eléggé feltűnő. Ennek a bevésett gyűrűkőnek a nagysága 9 x 7 mm, zöld színű (XIII+ tábla 7. kép).
17. Barnáspiros kőbe vésett, quadrigán jobbra vágtató Ámorka. Kezeiben tartja a gyeplőt és az ostort. A quadriga elé két ló van fogva. A 11 x 8-as kőbe hosszirányba van a kép bevésve (XIII+ tábla 4. kép).
18. Egy 8 x 6-os nagyságú ellipszis formájú kőbe, hosszanti irányba egy gazellát marcangoló oroszlán van ábrázolva. Felettük egy csillag van kifejezéséül annak, hogy a zsákmányolás éjjel történt.
19. Itt egy jobb felé rohanó gazella van ábrázolva a 12 x 10-es kövön. A háttérben egy pálmafa látható. Színét a kőnek nem tudom (XIII++ tábla 1. kép).
20. Egy jobb felé fordult sast ábrázol, mely hátrafordított csőrében egy koszorút tart. Alakja 10 x 8-as ellipszis. Ez a sas az érmeken ábrázolt Jupiter lábainál található meg. Színe ismeretlen.
21. Egy balra beállított madarat ábrázol. Erősen megviselt. Valószínű, üvegből van készítve 9 mm-es átmérővel, kerek alakú.
22. Egy 6 x 7-es méretű, piros színű kőbe vésett skorpiót mutat. A véset hosszanti irányba van megörökítve (XIII++ tábla 8. kép).
23. Két ellentétes irányba úszó halnak vésetét örökíti meg egy 5 x 4-es ellipszisben. A kő színe sárga.
24. Két jobb felé vágtató lovas rossztartású vésete. Ezek a homorúan bevésett (intaglo) gyűrűkövek kevés kivétellel vasgyűrűbe voltak foglalva, és csak a 19. alatt leírt kőről tudom, hogy ezüst foglalata volt. Állításom helyességét igazolhatom azzal, hogy egynéhányon az elrozsdásodott vasfoglalat egy része még megvolt. De valószínűvé teszi állításomat az is, hogy a legtöbbjén a foglalatból már semmi sem látszott. Ez csak úgy lehetséges, hogy a vas lerozsdásodott. Viseltek a rómaiak bronz és aranygyűrűt is.
25. Egy bronzgyűrű gyűrűfejét is bronz alkotta. Ez egy 9 mm átmérőjű kerek lapban végződik, melybe egy menő oroszlán képe van homorúan belevésve.
26. A másik pedig teljesen aranyból van.
(V. tábla 1. kép)
A biztosítótűk közül leginkább az ívfibulák ismeretesek. Ezek kereszt alakúak. Néha egyszerűek, máskor meg díszítettek. Ismertem egy feliratosat is, melynek felirata FELIX BARDAR volt. Ilyen ívfibula 9 db van.
Van egy légyhez hasonló, melynek legnagyobb hossza 35 mm, szélessége 25 mm. A légyszárnyakhoz hasonló része egy milliméternyi szegély kivételével ki van vájva, mely valamilyen színes masszával volt kitöltve. E két szárnya közt húzódik a jól hangsúlyozott potroh, mely felfelé kunkorodik. A fej felé kiszélesedő háromszegletű torban van elhelyezve 3 egyenlőszárú háromszög alakú vájadék úgy, hogy a két szélső csúcsszöge szárnyak felé van fordítva és narancssárga masszával kitöltve, a középső pedig csúcsával a fej felé fordult, és fűzöld masszával töltött. A fej le van törve. A tű felöli oldala egészen sima, csak a tű elhelyezésére van egy dudor, s a tű bekapcsolására a potroh végén a begörbített kampó.
Még igen sok tárgyat kellene megemlítenem, de helyszűke miatt ez lehetetlen.
A múlt idők homályát részben nemcsak az akkor élő ember szerszámai, edényei, ékszerei és egyéb használati tárgyai vannak hivatva tisztázni, hanem az akkori korból ránk maradt érmek is fontos jelentőséggel bírnak e téren. Kormeghatározás tekintetében fontos szerepe van községünk múltját illetően.
Egy-egy fontosabb lakott helyen - mint például községünk (Dunaszekcső) területén - összegyűjtött érmek sok esetben egy egész vidék, a múlt homályával takart képének megrajzolásánál is hathatós segítő eszközei.
Azért alább felsorolom azokat az uralkodókat, akiktől itt érmek találhatók.
|
A császár mikor uralkodott |
Az uralkodó császár, illetve feleségének neve? |
|
Kr.e.30. |
Antonius triumvir, m. Antonius |
|
Kr.u.37. |
Antonia |
|
Kr.e.39-43. |
Brutus |
|
Kr.u.9.-ig |
Nero Drusus |
|
Kr.u.12.-ig |
Agrippa, Marcus Vipsanius Agrippa |
|
Kr.e.27-Kr.u. 14-ig |
Augustus, Caius Julius Caesar Octavianva Augustus |
|
Megh. 33. |
Agrippina |
|
Megh. 19. |
Germanicus |
|
Megh. 23. |
Drusus jun |
|
14-37-ig |
Tiberius Claudius Nero |
|
37-41-ig |
Caligula, Caius Julius Caligula |
|
41-54-ig |
I. Claudius, Tiberius Claudius, Drusus |
|
54-68-ig |
Nero, Lucius Domitius Ahenobarbus |
|
69-79 |
Vespasianus, Titus Flavius Vespasianus |
|
Megh. 69. |
Otho, Marcus Balvius |
|
79-81-ig |
Titus, Titus Flavius Vespasianus |
|
81-96-ig |
Domitianus, Titus Flavius Domitianus |
|
96-98-ig |
Nerva, Marcus Cocceius Nerva |
|
98-117-ig |
Traianus, marcus Ulpius (Nerva) Traianus |
|
117-138-ig |
Hadrianus, P. Aelius Traianus Hadrianus |
|
Megh. 136. |
Sabina |
|
138-161-ig |
Antoninus Pius, T. Aurelius Fulvius Boionus Arrius Antoninus |
|
Megh. 140 |
Faustina senior, Annia Galeria Faustina Antonius Pius és Aurelius |
|
161-180-ig |
Marcus Aurelius, Marcus Annius v. Marcus Aelius Aurelius Verus |
|
Megh. 175. |
Faustina jun., Annia Galeria Faustina |
|
161-169-ig |
Lucius Verus, Lucius Ceionius Commodus Verus |
|
Megh. 183. |
Lucilla, Annia Lucilla |
|
180-190-ig |
Commodus, L. Aelius Commodus |
|
Megh. 189. |
Crispina, Brutia Crispina |
|
193-211-ig |
Septimus Severus, L. Septimus Sev. Pert. |
|
Megh. 217. |
Julia Domna |
|
198-217-ig |
Caracalla, M. Aurel. Sev. Antoninus (görög feliratú colonialis) |
|
Megh. 212. |
Plautilla, Fulvis Plautilla |
|
209-212-ig |
Getla, L. P. Septimus Getla |
|
218-222-ig |
Elegabalus, Varius Avitus Bassianus Heliogabalus |
|
Megh. 222. |
Soaemias, Julia Soaomias |
|
Megh. 223. |
Maesa, Julia Maesa |
|
222-235-ig |
Alexander Severus, M. Aurel. Sev. Alex. |
|
Megh. 235. |
Mammaea, Jul. Avita Mammaea |
|
235-238-ig |
Maximinus I. C. Jul. Verus Maximinus |
|
238-244-ig |
III. Gordianus, M. Antonius Gordianus |
|
244-249-ig |
Philippus, M. Julius Philippus |
|
238-tól |
Otacilla Severa, Marc. Otac. Sev. |
|
248-251-ig |
Traianus Decius, C. Messius Ovitus Decius Traianus |
|
----- |
Etruscilla, Herennia Cuprescennia Etruscilla |
|
250-251-ig |
Herennius Etruscus, Her. Etr. Messius Decius |
|
250-251-ig |
Hostilianus, C. valens Hostilianus Messius Qvintus |
|
251-253-ig |
Trebonianus Gallus, C. Vib. Treb. Gall. |
|
253-259-ig |
Valerianus, P. Lic. Valer. |
|
253-258-ig |
Gallienus, P. Lic. Valer. Egnatius Gall. |
|
Megh. 54. |
Cornelia Supera, Aemilianus neje |
|
---- |
Salonina, Cornelia Salonina |
|
258-260-ig |
Saloninus, P. Lic. Corn. Sal. Valerian |
|
258-268-ig |
Postumus |
|
268-273-ig |
Tetricus, C. Pius Essuvius Tetricus |
|
268-270-ig |
Claudius, II. Gothicus, M. Aur. Claud. |
|
Megh. 270. |
Qvintillus, M. Aur. Claud. Qvint. |
|
---- |
Severina |
|
270-275-ig |
Aurelianus, L. Dom. Claud. Qvint. |
|
275-276-ig |
Tacitus, M. Claudius Tacitus |
|
Megh. 276. |
Florianus, M. Annius Florianus |
|
276-282-ig |
Probus, M. Aurelius Probus |
|
282-286-ig |
Carus, M. Aurelius Carus |
|
283-285-ig |
Carinus, M. Aurelius Carinus |
|
Megh. 284. |
Magna Urbica |
|
283-284-ig |
Numerianus, M. Aurel. Numerius Numeri. |
|
284-305-ig |
Diocletianus, C. Val. Dioclet. /Jovius/ |
|
286-305-ig |
Maximianus Hercules, C. Aurelius Valerius Maximianus /Herc/ |
|
293-306-ig |
Constantius Chlorus, M. Flav. Valer. Constantius |
|
Megh. 328. |
Helena, Flavia, Julia Helena |
|
293-311-ig |
Galerius Maximianus, C. Gal. Val. Max. |
|
Megh. 314. |
Galeria Valeria |
|
305-313-ig |
Maximinus Daza, Gal. Val. Maximinus |
|
306-312-ig |
Maxentius, M. Aur. Val. Maximinus |
|
307-323-ig |
Licinius pater, Val. Licinianus Licinius /Jovius/ |
|
Megh. 326. |
Licinius Jun. Val. Licin. Licin. |
|
305-307-ig |
Severus, Flav. Val. Severus |
|
Megh. 311. |
Alexander Tyranus |
Az itt leadott érmek, különösen az egykori római vár környékén - szórványosan bár - még most is számottevő mennyiségben találhatók. Az 1880-as és 1890-es évek között, amikor az amerikai szőlők telepítését a föld forgatása előzte meg, római érmék mint sírmellékletek kerültek elő.
A lezajlott 50 év alatt úgy hiszem, hozzávetőlegesen mintegy 5000 darab láthatott határunkban napvilágot. Sajnos, ma már az éremgyűjtést túlnyomólag idegenek végzik el, mert azok jobban megfizetik.
|
|
Kr.e. I.sz. |
Kr.u. I.sz. |
II. Sz. |
III. Sz. |
IV. Sz. |
V. Sz. |
Összesen |
|
Az 1838. évi ásatás eredménye 20 arany |
|
|
|
|
20 |
|
20 |
|
Összesen: |
9 |
181 |
176 |
952 |
2886 |
5 |
4172 |
[1] Baranya múltja és jelenje II.k.69.l
[2] U.o. II.k.69.l.
[3] Wosinszky Tolna m. tört. II.k.540.l
[4] U.o. II.k.256.l
[5] Tolna m. tört. II.k.620-21.l.
[6] Dr. Nagy Lajos Magyarország a rómaiak korában 23.l
[7] Dr. Nagy Lajos: Magyarország a rómaiak korában 22.l
[8] Magyarország a római korban 22.l.
[9] Wosinszky Tolna m. tört. II.258.l
[10] Dr. Kizsinszki Bálint: Lugio címszó, Petz-féle Ókori Lexikon I.köt.1125.l. 1902
[11] Petz féle Ókori lexikon I.k.1125.l.
[12] Uo.
[13] Baranya m. multja és j. II.k.97.l.
[14] Szilágyi: Pannoniai bélyeges téglák XIII. tábla, 25.rajz
[15] Uo. XXIV.t. 44.á.
[16] Buday: Római felirattan 42.l.
[17] Szilágyi: Pan.B.Tégl. XXIX.t. 82.ábra
[18] Szilágyi: Pan. Bélyeges Tégl. 24-35.l.
[19] Szilágyi: Pan.B.Tégl. XXIII.t.6.sz. ábra
[20] U.o. XXVI.tábla, 21. ábra
[21] Szilágyi: Pann.bély.téglák XVII.t.37.ábra.
[22] U.o. XXVI.t..41.ábra
[23] Wosinszky: Tolna m. tört. II.k.540.l.
[24] Baranya múltja és jelenje II.k.90.l.
[25] Notitia Dignitatum 1876.pag.139.
[26] Baranya m. m. és jelenje: II.k.91.l.
[27] Notitia Dignitatum pag 95.
[28] Tolna m. tört. II.k.647.l.
[29] Petz féle ókori lexi. I.k.1125.l.1902.
[30] Not. Dign. P. 95.
[31] Cod.Just.9.20.10.11
[32] Baranya m.m. és jelenje II.k.99.l.
[33] Tolna m. tört. II.k.647.l.
[34] Schimkoianum, éremkatalógus 128.l.
[35] Schimkeianum, éremkatalógus 147.l
[36] Baranya m.m. és jelenje II.k.135.l.
[37] Dr. Nagy Lajos: Magyarország a római korban 47.l.
[38] U.o. 28.l.