1802-ben kezdték el építeni a római katolikus templomot.
Az eredeti templom egy régi boltozat nélküli templom volt, a piactér mellett ma is látható. Közvetlenül mellette helyezkedett el a szerbek temploma.
Tornya nem volt, harangja is csak egy kicsi lélekharang, ami a plébánia udvarán felállított haranglábban volt.
A templom építése
Az 1736- os tűzvészben a tetőszerkezete leégett, majd 1737- ben újracserepezték.
A római katolikusok a pécsi püspökhöz fordultak 1800- ban azzal az igénnyel, hogy jelenlegi szegényes, szűkös templomuk helyett építhessenek egy újat, de nem a régi helyén, attól távolabb, hogy két egyház hívői többé ne zavarják egymás hitéletét.
A püspökség a kérelmet elfogatta, de csak azzal a feltétellel, hogy a község vállalja az építés költségeit.
1810- ben fejezték be a római katolikus templom építését.
Minden reggel iskolába menet az utam a templom mellett visz el. Szép régi épületnek tartom, tetszik kívül és belül is, már többször voltam bent. Ezért néztem utána történetének.
A két templom