Duna Táncháromszög
Duna Táncháromszög
Dunaszekcsőn a néptánc nagy múlttal rendelkezik, már harminc éve működik valamilyen tánccsoport a faluban. A rendszerváltást követő években anyagi problémák miatt a kontinuitás megszakadt, de ez szerencsére csak pár évig tartott.
1997-ben egy lelkes fiatalokból álló csapat ismét elkezdett szervezett formában táncolni. Így alakult meg a Duna Táncháromszög főleg egyetemistákból, középiskolásokból (az elnevezés onnan adódik, hogy nem csak szekcsői fiatalok táncolnak a csoportban, hanem Bólyból és Mohácsról is vannak táncosaink).
Jelenleg a felnőtt csoport 20 fővel rendelkezik. E mellett a Duna Táncháromszög (DTH) utánpótlás csoportjában több általános iskolás gyermek ismerkedik a néptánc alapjaival.
A DTH számára mindig fontos volt, ha tehette, hogy eredeti videóanyagon keresztül sajátítsa el a táncokat. Nagy előnyünk, hogy saját felvételekkel is rendelkezünk, így ezek használata mindennapos. (Bíró Boglárka a DTH táncosa, a Pécsi Tudományegyetem néprajz tanszékének hallgatóival, valamint Varga Sándor vezetésével néprajzi értékű táncfilmezésekben vesz rész Erdélyben, ezen filmek anyaga a Duna Táncháromszög munkáját is elősegíti.)
Csoporton belül próbáljuk megoldani a tanítást, mert ez nem ró anyagi terheket az együttesre. A táncok megtanítását két táncos vállalta: Kiss Gábor és Bíró Boglárka. Mindketten gyermekkorban ismerkedtek meg Dunaszekcsőn a néptánccal. Koreográfusunk Kiss Gábor, akinek munkája a csoport művészi fejlődéséhez vezetett.
Főleg erdélyi magyar (kalotaszegi, sóvidéki, mezőségi, széki, vajdaszentiványi stb.) és román anyagot táncolunk, de természetesen saját kultúránk táncairól sem feledkezünk meg.
Állandó zenekarunk a pécsi Fanyűvők együttes, vezető: Deáky Péter.
Munkánk eredményeként, 1998-ban meghívást kaptunk egy hollandiai nemzetközi néptáncfesztiválra. A fesztiválon mi képviseltük Magyarországot, így sikerült Hollandiába kultúránk egy kicsi szeletét elvinni, nagyon büszkék voltunk rá. Ezt követően mindenévben szerepeltünk a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválon, illetve a környező települések kulturális rendezvényein (minden évben többször szerepelünk Mohácson, Bólyban és természetesen Dunaszekcsőn).
2000-ben a Kultúrával a Nyugat Kapujában rendezvénysorozaton a megyei döntőn a néptánc kategóriában második helyezést értünk el, a Tanac Néptánccsoport mögött. Munkánkat bemutathattuk a gálán, a Pécsi Nemzeti Színházban. Sikerünk titka a jó koreográfia, a pontos munka, valamint a néptánc szeretete volt.
Szerencsénkre Dunaszekcsőn alkalmunk nyílik a próbák lebonyolítására (ingyen). A tánccsoport nem lenne meg anyagi támogatás nélkül, ezért külön öröm számunkra, hogy a Dunaszekcsői Művelődési Ház és Könyvtár, valamint az intézmény vezetője a lehetőségekhez mérten támogatja munkánkat anyagiakban is.