Treutz Lászlóné

Régi dunaszekcsői családból származom, születésemtől fogva mindig itt éltem.

1987 óta a helyi általános iskolában tanítok német nemzetiségi nyelvet.

Származásomnál fogva mindig érdekelt a helyi németség múltja. Főiskolás korom óta folyamatosan gyűjtöm az idős emberektől szokásaikat, hagyományaikat. Több gyűjtött anyagot már az iskolásokkal is feldolgoztunk. Az évente megrendezésre kerülő német nemzetiségi nap egyik szervezője vagyok. Tagja vagyok a helyi német felnőtt vegyes kórusnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a falu fejlődjön, szépüljön.

Ezért munkámmal támogatom a helyi civil szervezeteket: a Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért alapítványt és a Dunaszekcsői Vendévárók Egyesületét. Utóbbiban, mint falusi vendéglátó is érintve vagyok, ugyanis ez jelenti számomra a kiegészítő jövedelemforrást.

Ennek a gyönyörű fekvésű falunak a jövője attól függ, mennyire tudjuk a helyi emberek szemét felnyitni, hogy meglássák közvetlen környezetük szépségeit és értékeit. Együtt kell, hogy akarjuk a szebb, a jobb jövőt. Ezirányban pedig még nagyok sok a tennivaló.