ALAPÍTÓ OKIRAT

Bíró Zsolt (7712 Dunaszekcső Kossuth Lajos u. 45. sz. alatti lakos) és Pazaurek Dezső (7712 Dunaszekcső, Petőfi Sándor u. 146. sz alatti lakos) továbbá Cserti Csapó Tibor (8640 Fonyód, Mező u. 5. sz. alatti lakos) - a továbbiakban Alapítók - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A § -a alapján határozatlan időre

A L A P Í T V Á N Y

létrehozását határozta el a következő feltételek szerint:

1.   1. Az alapítvány neve:

„Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért Alapítvány”

Rövidített név: Dunaszekcsőért Alapítvány

1.   2. Az alapítvány székhelye:

7712 Dunaszekcső Rév u. 4.

Az alapítvány célja:

·      Az Alapítvány elsődleges céljának tekinti Dunaszekcső történetét, népművészetét, társadalmi értékeit bemutató falumúzeum fenntartását.

·      Az Alapítvány célja továbbá a község sajátos, egyedülálló kultúrájának megőrzésére irányuló bármilyen tevékenység elősegítése. Ezen belül olyan rendezvények támogatása, amelyeken a közösség hagyományainak, összetartásának erősítése különös hangsúlyt kap.

·      Fontos feladata az Alapítványnak, hogy Dunaszekcső pedagógusainak oktató-nevelő munkáját segítve, elsősorban tanórán kívüli hasznos, aktív elfoglaltságot kínáló eseményeket szervezzen, ahol a tanulók mélyebb ismereteket szerezhetnek természeti-társadalmi környezetükről.

·      Támogatást kíván biztosítani az Alapítvány azoknak a kutatóknak, kutatócsoportoknak, akik a faluval kapcsolatos, akár a mindennapi élet megkönnyítését célzó alapkutatásokat végeznek.

·      A Duna-Dráva Nemzeti Park szomszédságában tevékenykedve a természet. és környezetvédelmi tevékenység, nevelés szintén az Alapítvány céljai közé tartozik. Ezen tevékenysége gyakorlásakor kapcsolatot kíván tartani a megfelelő intézményi aktorokkal, velük közösen, iránymutatásaikat magukévá téve kíván cselekedni

·      Az Alapítvány a község lakóinak életmódját elősegítendő, tömegsport jellegű akciókat szervez, sportáganként is.

·      Átfogó, de távlati cél a falusi turizmus fejlesztése Dunaszekcsőn, melynek előzményeként egy szcenárió jellegű tervet készít az Alapítvány. Szintén távlati célként fogalmazódik meg a falu területén régészeti ásatások kezdési feltételeinek megteremtése.

Az alapítvány a törvényben meghatározottak közül a közhasznú tevékenységei:

Þ          Ismeretterjesztés

Þ          Kulturális tevékenység

Þ          Kulturális örökség megóvása

Þ          Műemlékvédelem

Þ          Környezetvédelem

Þ          Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

Þ          Tudományos tevékenység, kutatás

Þ          Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

Þ          Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet

Þ          Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése

Þ          A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység,

Þ          Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

Þ          Ár- és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó tevékenység

Az Alapítvány további tevékenységei, feladata: Dunaszekcsőért Teleház működtetése, Szabadtéri Színpad, mint közösségi tér fenntartása és működtetése, Dunaszekcsői Hírek c. havi lap kiadása, Dunaszekcsővel kapcsolatos kiadványok, monográfiák megjelentetése. Az Alapítvány vegyen részt azokon a pályázatokon, melyek a szociálisan hátrányos helyzetű lakosok problémáinak megoldásához segíthetnek. A felsorolt tevékenységek és feladatok a szervezet öt éves munkájának tapasztalatai, valamint a település igényei alapján fogalmazódtak meg, illetőleg kezdődött el megvalósításuk.

1.   3. Az alapítvány vagyona:

a.)   Az Alapítók a működés beindítására és a kezdeti időszakban az alapítvány fenntartására  80.000 Ft-ot, azaz nyolcvanezer forintot biztosítanak támogatásként az alábbiak szerint:

1. Bíró Zsolt alapító 30.000,-Ft, azaz harmincezer forint kézpénzt,

2. Pazaurek Dezső alapító 30.000,-Ft, azaz harmincezer forint kézpénzt,

3. Cserti Csapó Tibor alapító 20.000,-Ft, azaz húszezer forint kézpénzt

bocsát az Alapítvány rendelkezésére, mely összeget az alapító okirat aláírásától számított 30 napon belül bankszámlán helyeznek el.

b.)    Az alapítvány - céljával összhangban - az alapítványi vagyon gyarapítása érdekében gazdasági (vállalkozási) tevékenységet is folytathat. Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt jelen Alapító Okiratában meghatározott tevékenységeire fordíthatja. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet.

c.)     Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai, vagy külföldi magán - vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, vagyonrendeléssel csatlakozhat a jelen alapító okirat 5.a.5.4.) pontjában írtak szerint. A csatlakozók a csatlakozás tényével nem válnak alapítókká.

d.)    Az Alapítók akként határoznak, hogy a jelen pontban meghatározott teljes vagyon az Alapítvány céljainak elérése érdekében (g. alpont) használható fel pályázat, vagy a kuratórium saját döntése alapján.

e.)     A pályázatokat a kuratórium írja ki naptári negyedévente, s arról a jogosultak körét a dunaszekcsői helyi folyóiratban értesíti.

f.)      Az Alapítvány vagyonából történő juttatásról pályázat alapján a Kuratórium jogosult dönteni, a pályázatok benyújtását követő 60 napon belül.

g.)    Alapítók jelen alapítványi célok megvalósításához szükséges beruházásokat (építkezéseket) továbbá a célok megvalósítását elősegítő rendezvények szervezését, kutatómunkát, stb. melynek számlával igazolt költségei megtérítéséhez nyújthat segítséget a jelen alpontban írt módon az alapítvány.

h.)    A kuratórium saját hatáskörében dönthet a működését, céljainak elérését segítő eszközök beszerzéséről, tagjai tevékenyen is részt vehetnek az egyes célok megvalósításában.

i.)      A fenti támogatásra, pályázat benyújtására minden nagykorú magyar és nem magyar (külföldi) állampolgár jogosult aki nem áll cselekvőképességet korlátozó, vagy kizáró gondnokság alatt, s aki jelen alapító okiratban írt célok megvalósításáért tevékenykedik, avagy tevékenykedni kész.

1.   4. Az alapítvány szervezete:

a, Kuratórium:

a.1.        

Az alapítványi vagyon kezelője és legfőbb döntéshozó szerve a kuratórium.

A kuratórium 15 tagból áll:

Erdélyi Mária

Dunaszekcső, Thököly u. 10. sz. alatti lakos

Vágóné Szemelácz Mária

Dunaszekcső, Alsó Dunasor 1. sz. alatti lakos

Pazaurek Dezső

Dunaszekcső, Petőfi u. 146. sz. alatti lakos

Guzsván Lajosné

Dunaszekcső, Semmelweis u. 3. sz. alatti lakos

Bíró Zsolt

Dunaszekcső, Kossuth u. 45. sz. alatti lakos

Treutz Lászlóné

Dunaszekcső, Rákóczi u. 105. sz. alatti lakos

Fehér Balázs

Dunaszekcső, Kossuth u. 51. sz. alatti lakos

Pozsárkó Csaba

Pécs, Perczel u. 6 sz. alatti lakos

Gábor Olivér

Pécs, Illyés Gyula u. 36 sz. alatti lakos

Pálos András

Dunaszekcső Dózsa György u. 9.

Metz Judit

Dunaszekcső Dózsa György u. 1.

Dr. Pálos Ferenc

Dunaszekcső Dózsa György u. 9.

Gubik Viktória

Dunaszekcső Thökölyi u. 12. Sz. alatti lakos

Szingler József

 

Dr. Schmidt Józsefné

 

a.2.

A kuratórium elnökét az alapítók jelölik ki, megbízatása 3 évre szól, megbízatása ismételhető.

A kuratórium elnöke:

Guzsván Lajosné

Dunaszekcső, Semmelweis u. 3. sz. alatti lakos

a.3.

A kuratórium elnöke, és tagjai munkájukat pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül végzik, de költségtérítésben részesülhetnek.

 a.4.

A kuratórium tagjainak megbízatása határozatlan időre szól.

a.5.

A kuratórium működése:

a.5.1.

A kuratórium biztosítja az alapítványnak az alapító okiratban meghatározottak szerinti folyamatos működését, gondoskodik az alapítvány vagyonának az alapító okiratban rögzített céloknak megfelelő felhasználásáról. Meghatározza a kitűzött cél megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, gondoskodik azok biztosításáról.

a.5.2.

Az ülések összehívásáról az elnök dönt, de azt bármely tag is kezdeményezheti. A kuratóriumi tagokat az elnök hívja össze az ülésezések időpontja előtt legalább 7 nappal történő értesítéssel (levél, vagy személyes úton), melyben szerepel a gyűlés napirendje is. Akadályoztatásuk esetén a tagok kötelesek azt jelezni. Az üléseket az elnök nyitja meg, illetve megtárgyalásra ismerteti a napirendi pontokat. Az üléseket az elnök, vagy az általa felkért kuratóriumi tag vezeti, amelyekről jegyzőkönyvet kell készíteni.

A kuratórium gyűlései általában zártak, illetve nyilvánosságuk oly módon biztosított, hogy azokon előzetes bejelentéssel, meghívással az adott téma megvitatásában érintettek is részt vehetnek, de nincs szavazati joguk.

Az ülés határozatképes, ha a tagok kétharmada van jelen. A Kuratórium határozatait ülésein nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Határozatképtelenség miatt elhalasztott ülést 10 napon belül össze kell hívni. Az ismételten összehívott ülésen - az elnapolásra okot adó kérdésben - a jelenlévők, számuktól függetlenül határozatképesek. A hozott határozatokat - sorszámmal ellátva - külön könyvben kell nyilvántartani. Az Alapítvány döntéseit, rendelkezéseit írásban kell rögzíteni. A döntésről az érintetteket személyesen, a kuratórium 3 tagjának jelenlétében kell közölni, a döntést követő egy héten belül, az érintett akadályoztatása esetén ezen időn túl. Az értesítéseket fénymásolat formájában meg kell őrizni, az alapítvány hirdető tábláján ki kell függeszteni, és meg kell jelentetni a Dunaszekcsői Hírek c. havi lapban is.

Az Alapítvány ülésezéseivel összefüggésben gondoskodni kell olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a vezetőszerv döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. Ennek érdekében az ülésekről készített jegyzőkönyveket iratgyűjtőben kell megőrizni.

Az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett mindennemű iratba a kuratórium tagjai és elnöke engedélyével érdeklődését kinyilvánítja, betekinthet.

Nem vehet részt a határozathozatalban az aki, vagy akinek hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy más előnyben részesül.

Az Alapítványnál felügyelő szerv nem működik. Létre kell hozni az Alapítvány működését és gazdálkodását ellenőrző - a vezetőszervtől elkülönülő - felügyelő szervet akkor, ha az Alapítvány éves bevétele az 5 millió forintot meghaladja. A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg. Működésére vonatkozó egyéb szabályokat a hatályos törvények (CLVI. 11. §) tartalmazzák.

Nem lehet a felügyelő szerv elnöke, tagja, vagy könyvvizsgálója, aki a kuratórium elnöke vagy tagja, az Alapítvánnyal megbízatásán kívüli más tevékenységre munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, továbbá ha az Alapítvány cél szerinti juttatásából részesül, vagy a felsoroltak hozzátartozója.

Nem lehet a kuratórium tagja, aki 2 éven belül olyan megszűnt közhasznú szervezetnél töltött be legalább 1 évig vezető tisztséget, amely a köztartozását nem egyenlítette ki.

A kuratórium tagjai, vagy az erre jelölt bejelenteni köteles az Alapítványnál, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más szervezetnél is betölt.

a.5.3.

A kuratórium az üléseit szükség szerint, de legalább havonta egyszer tartja.

a.5.4.

A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik:

·  

a szervezeti és működési szabályzatának elfogadása,

·  

döntés a rendelkezésre álló vagyon felhasználásáról,

·  

az alapítványi vagyon kezelése és gyarapítása,

·  

az egyes megvalósítandó részfeladatok kijelölése, e tárgyban éves ütemterv elfogadása,

·  

a főtitkár megválasztása,

·  

gazdasági tevékenységek meghatározása,

·  

az alapítvány éves gazdálkodási tervének és mérlegének elfogadása,

·  

döntés  a  Kuratóriumhoz  -  annak  ülését  megelőzően  legalább  30  nappal -

eljuttatott írásbeli csatlakozási szándék  továbbá az alapítvány céljára adott további vagyoni hozzájárulások elfogadásáról, illetve visszautasításáról,

·  

döntés azokban a kérdésekben, amelyeket az alapítvány szervezeti és működési szabályzata a kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal.

·

a közhasznúsági jelentés elfogadása

b. Az Alapítvány adminisztrációját a 3 tagú titkárság látja el.

1.   5. Az alapítvány képviselete:

Az Alapítvány képviselője a Kuratórium elnöke.

A képviseletre vonatkozó részletes szabályokat a szervezeti és működési szabályzat határozza meg.

Az Alapítvány nevében aláírásra jogosult az elnök és a Kuratórium egy tagja együttesen.

Az elnök akadályoztatása esetén a kuratórium 2 megbízott tagja írhatnak alá.

A bankszámláról való utalványozáshoz, készpénz felvételéhez az elnök és a főtitkár együttes aláírása szükséges.

Banki aláírási joggal rendelkező személyek: a Kuratórium elnöke,

továbbá a mindenkori főtitkár.

A banki aláírási joggal rendelkezők pénzügyekben ketten együtt írnak alá.

1.   6. Beszámolás az Alapítvány működéséről:

Az Alapítvány - a vonatkozó jogszabályi előírások szerint összeállított - éves beszámolóját a legfőbb szerv, a kuratórium hagyja jóvá, a tárgyévet követő március 1-éig. A beszámolót a kuratórium fogadja el, amihez a tagok kétharmadának támogató szavazata szükséges. Az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg elkészítendő közhasznúsági jelentés elfogadása - a jelölt határidőig - szintén a kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik.

A közhasznúsági jelentés (beszámoló), annak valamennyi része nyilvános, amelybe bárki - az Alapítvány működéséről, az igénybe vehető szolgáltatásairól információgyűjtés, tájékozódás érdekében - betekinthet, arról saját költségére másolatot készíthet. A legutóbbi évi jelentést a "Dunaszekcsői Hírek" c. havi lapban kell közzétenni, illetve az Alapítvány irodájában kifüggeszteni.

A közhasznúsági jelentés tartalmazza:

a) a számviteli beszámolót;

b) a költségvetési támogatás felhasználását;

c) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást;

d) a cél szerinti juttatások kimutatását;

e) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét;

f) a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét;

g) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót.

1.   7. Az Alapítvány időtartama:

Az Alapítvány határozatlan időre jön létre.

1.   8. Az Alapítvány megszűnése:

Az Alapítvány megszűnik, ha

a)    az alapítványi cél megvalósítása az alapítástól eltelt időben megváltozott körülmények miatt már nem lehetséges;

b)      az alapítványi cél megvalósítására rendelt vagyon és hozadékai az alapítványi cél érdekében hiánytalanul felhasználásra kerültek.

Az Alapítvány megszűnése esetén vagyonát az alapító rendelkezése szerint a Dunaszekcsőn működő, a település hagyományainak történeti emlékeinek megőrzésével foglalkozó más alapítványoknak kell adományozni, esedékes köztartozásai, illetőleg közszolgáltatás ellátására irányuló szerződésből eredő kötelezettségeit időarányos teljesítése után.

1.   9. Záró rendelkezések:

a)    Az Alapítvány érvényességéhez bírósági nyilvántartásba vétel szükséges.

b)    Az Alapítvány nyilatkozik, hogy közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem kap, országgyűlési képviselőjelöltet nem állít és nem támogat, s ezen tevékenységeket a jövőre nézve is kizárja.

c)    Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetőleg az Alapítvány tevékenységére vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.


Záradék:

Jelen Alapító Okirat az 1997. 07. 10-n kelt Alapító Okirat 1999. november 17.-i, valamint 2002. 04.30-i módosítással egységes szerkezetbe foglalt okirat.

Dunaszekcső, 2002. május hó 8. napján.

 

Bíró Zsolt

Alapító

 

Cserti Csapó Tibor

Alapító

 

Pazaurek Dezső

Alapító