|
|
Tájház
Felújítás alatt a Falumúzeum Az Alapítvány gondozásában lévő Falumúzeumban 2009. novemberében megkezdődtek a felújítási munkálatok. A munkák elvégzését és az eszközök beszerzését az OKM (Oktatási és Kulturális Minisztérium) által kiírt „Vendégváró Tájházak” című pályázaton nyert 500.000 Ft támogatási összegből és némi önrészből végeztük. Eredeti célunk a „Falumúzeum”-ban egy gyerekfoglalkoztató kialakítása és berendezése volt, melynek költségvetése 1 millió Forint lett volna. A pénzügyi keretek szűkössége miatt azonban első körben az épület alkalmassá tételét és felújítását foglalta magába a pályázat. A munkálatok a riasztórendszer kiépítésével és a világítás korszerűsítésével kezdődtek, majd a kémények felújításával és a szükséges javítási munkálatokkal folytatódtak. Támogatási összegből vásároltunk egy sparheltet és egy kályhát, hogy az őszi-téli hónapokban is kihasználható legyen a Múzeum épülete. Így a helyiség alkalmas lett arra, hogy örökségvédelmi és finomabb kézműves foglalkozásokat tartsunk benne. Tervünk, hogy egyszerű, de helyi specialitásokat főzzenek-süssenek a „sparhelt”-en a gyerekek, és közben tanuljanak meg fával tüzelni és azzal szabályozni a platni és a helyiség hőfokát. Alapítványunk minden évben tavasszal szervez társadalmi munkát a gyűjtemények rendbetételére, a textilneműk szellőztetésére és felújítására. ![]() 2010. március A Bütykölő Kör tagjai egyik foglalkozásuk alkalmával kitakarították a Falumúzeum épületét. Sok feladatuk volt, hisz a belső felújítási munkák után nagy rendetlenség maradt. Ezért a Múzeum minden helyiségét rendbe tették, a textilneműket kiszellőztetették, kimosták. A kiállítási tárgyakat letakarították, és újra rendezték a kiállító teret és a gyerekfoglalkoztató helyisége is berendezésre került. Jó hangulatban telt az egész délután és közben még az újonnan vásárolt sparhelt is kipróbálásra került, melyen egy vacsorát főztek a résztvevők. Folytatása következik (reméljük) Figyeljük a pályázati kiírásokat és amint lehetséges, berendezésre, udvari bútorzatra (épített szalonnasütő, asztalok, padok, féltető, stb…), a ház külső vakolásának, festésének felújítására fogunk támogatást kérni. Alapítványunk köszöni a segítséget a Bütykölő Kör tagjainak és a további segítőknek: Tóthné Fehér Ibolya, Horváthné Molnár Erika, Teibert Józsefné, Beke Józsefné, Fárnyó Jánosné, Kardos Istvánné, Kardos Erika, Plevnyák József, Gubik Viktória, Tóth Eszter, Tóth Zsolt, Glock Péter
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére |
|
|
Ez a weboldal az NCA támogatásának
köszönhetően jött létre. |
©2009 Dunaszekcsőért Alapítvány Minden jog fentartva |