|
|
Célok
Alapítványunk egyik elsődleges céljának tekinti Dunaszekcső történetét, népművészetét, társadalmi értékeit bemutató Örökségház és Tájház fenntartását, feljesztését, továbbá a község sajátos, egyedülálló kultúrájának megőrzésére irányuló bármilyen tevékenység elősegítését. Ezen belül olyan programok támogatását, amelyeken a közösség hagyományainak, összetartásának erősítése különös hangsúlyt kap (pl.: Lugio Napok, Családi Bütykölő Kör). Fontos feladatunk, hogy Dunaszekcső és térségének pedagógusainak oktató-nevelő munkáját segítve, elsősorban tanórán kívüli hasznos, aktív elfoglaltságot kínáló eseményeket szervezzen, ahol a tanulók mélyebb ismereteket szerezhetnek természeti-társadalmi környezetükről. Támogatást, és egyben együttműködést kíván biztosítani az Alapítvány azoknak a kutatóknak, kutatócsoportoknak, akik Dunaszekcsővel, a római kori történelemmel, a természeti környezettel kapcsolatos, vagy akár a mindennapi élet megkönnyítését célzó alapkutatásokat végeznek. Dunaszekcső (Lugio) római kori régészeti kincseinek feltárását és bemutatását is fontos feladatunknak tekintjük. A Duna-Dráva Nemzeti Park szomszédságában tevékenykedve a természet és környezetvédelmi tevékenység, nevelés szintén az Alapítvány céljai közé tartozik. Ezen tevékenysége gyakorlásakor kapcsolatot kíván tartani a megfelelő intézményi aktorokkal, velük közösen, iránymutatásaikat magukévá téve kíván cselekedni. Átfogó, távlati cél a falusi turizmus fejlesztése. Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére |
|
|
Ez a weboldal az NCA támogatásának
köszönhetően jött létre. |
©2009 Dunaszekcsőért Alapítvány Minden jog fentartva |